Szeptember 29-én harminc akolitust és huszonhárom lektort avatott a megyés főpásztor. Ezzel létszámuk a Váci Egyházmegyében meghaladja a 170 főt.
„Az akolitus szolgálatra nem a paphiány miatt van szükség, hanem mert az egyház teljességéhez hozzátartozik, hogy legyenek. (...) Az akolitus három feladat ellátására kap megbízást a megyéspüspöktől: közösségépítésre, igeliturgia vezetésére, áldoztatásra. A fentieken kívül az akolitusok más feladatokra is kaphatnak megbízást a CIC ben foglaltak szerint.” (Vö. Akolitus Statútum, Váci Egyházmegye 2007.) Felavatásukat kétéves képzés előzi meg; az avatás után megbízatásukat egy évre kapják, melyet igazolvány bizonyít. A képzés folytatásának szerves része az akolitus-avatás után évente két rekollekciós alkalom.
Képzésük a Váci Egyházmegyében 2005 novemberében kezdődött. Azóta minden évben jelentkeztek érdeklődők a plébániákról. Idén a hatodik évfolyam fejezi be a képzést.
Jézus meghívása a szolgálatra nemcsak a papságnak, hanem minden megkeresztelt embernek szól. Ők igent mondtak e meghívásra, hogy ott legyenek a közösségben, és a püspök megbízottjaként segítsék a papokat és diakónusokat Isten Országának építésében. Szolgálatuk egyik fontos üzenete: a férfiak is jelen vannak az Egyházban – írta Bolyky Miklós.
Váci Egyházmegye/Magyar Kurír
Fotók: Cservenák Péter