Lelkivezetés a volánnál – Jean-Luc Morin atya számára a telekocsi fontos találkozások helye

Jean-Luc atya egy Lourdes-tól nem messze, a 19. század végén született kis francia kongregáció, Jézus Szent Szívének Bétharrami Papjai közé tartozik 26 éve. A kongregáció elöljárójaként élete számos színtéren zajlik: Toulouse közelében, Pibracban plébános, sokat jár Olaszországba, a Szentföldre, Elefántcsontpartra, a Közép-afrikai Köztársaságba.

Algériában született francia családban, „az integráció a vérében van”, szeret különféle emberekkel találkozni. Négy évvel ezelőtt fedezte fel a BlaBlaCart, ahol felajánlhat helyet az autójában, vagy utasként csatlakozhat másokhoz, osztozva a költségeken. Egy világ nyílt meg előtte: ahelyett, hogy egyedül, rádiót hallgatva, az elalvástól félve vezetne, emberekkel találkozhat. Az útitársaival sokféle beszélgetése volt már: adott házassági tanácsot, tartott lelki tanácsadást. „Közben mindig arra gondolok: ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Nagyon sokat tanulok az emberektől, akikkel találkozom” – mondja.

„Papként igyekszem nyitottan élni, de az ember így is csak a saját vágányán közlekedik. Megvan a plébániája, az emberek, akikkel találkozik, mindig ugyanazok. Itt viszont az egész társadalommal találkozhatok.” Kezdetben főleg fiatalokkal utazott, ekkor végignézte a Trónok harcát, hogy képben legyen. Vitt már környezetvédőt és anarchistát is, felfedezte, milyen nagy szüksége van az embereknek arra, hogy beszélgessenek, és amikor egy pappal találkoznak – még akkor is, ha a botrányok híre jutott el hozzájuk leginkább az Egyházból –, azonnal megnyílnak: „Minél távolabb van valaki az Egyháztól, annál jobban vágyik rá, hogy kapcsolatba kerüljön az igazsággal, és ez nagyon lelkesítő.”

Nem hord az autóban kollárét és a profilképén sincs rajta, mert úgy érzi, ez viszont korlát: aki tudja, hogy pap, azonnal úgy érzi, el kell mondania, hogy ismer egy bíborost, vagy hogy volt elsőáldozó… őt viszont az ember érdekli, akivel találkozik, az érdekli, amit tanít neki az az ember. Nem rejti véka alá, hogy pap, előbb-utóbb mindig kiderül.

„Amikor egy valakivel utazol egy autóban, az utazás azonnal olyanná válik, mint egy mozgó gyóntatószék. Találkozol egy emberrel, akit soha többé nem látsz, szabadon hallgathatsz vagy megnyílhatsz. Nem nézünk egymás szemébe, együtt haladunk az úton, és lassan kibontakozik a másik előtt az életünk. Ráadásul nem a fizetségre épül a kapcsolat: nem olyan, mint a pszichológusnál, aki a végén elkéri a tarifát. Igaz ez rám is: ezek az emberek evangelizálnak engem. Voltak elképzeléseim az elváltakról, a hippikről, másokról, de ahogy megismerem őket, azt látom, mindenki arra vágyik, hogy megtalálja az élet értelmét. A velük való utazások során kiengesztelődtem a társadalommal.”

Elmesélte, hogy nem ellenőrzi előre, kit vesz fel. Egyszer egy hosszú tunikás, szakállas muszlim várt rá a megadott helyen, gondolta is, biztosan az ISIS egy tagjával utazik majd: „Aztán elkezdtünk beszélgetni a Szentháromságról, és olyan érdekes társalgás alakult ki, hogy eltévesztettem az utat… Két órát vesztettünk, de jót nevettünk rajta! Egyszer pedig Nizzában felvettem egy fiút, aki katolikus volt, járt Taizében is, volt ifjúsági világtalálkozón is, szeretett bulizni, és egy muszlim lány eltérítette Jézustól. Elég lehetetlen páros voltunk, mégis végigbeszélgettük és -énekeltük az utat, megismertük egymást.”

Melyik volt a legszebb találkozása? „Floriane. Látogatásokat vezetett gyerekeknek, nyugdíjasoknak, fogvatartottaknak a Renoir Múzeumban. Nem vallásos zsidó családból származott. Minden hónapban elment a Louvre-ba a barátjával, hogy megnézzenek egy termet. Kértem, mesélje el, mi hatott rá a legjobban. Veronese Kánai menyegzője a Gioconda teremben. De nem a szépsége hat meg. 133 ember van a képen, mindenki játszik, szórakozik, de a kép középpontjában egy férfi van csak. Azt hiszem, Jézus az: megrendít, hogy ott van a szeretet maga, mégsem érdekel senkit. Amikor megláttam, sírni kezdtem, nem tudtam abbahagyni. Ettől a beszélgetéstől kezdve mint egy puzzle, úgy állt össze, amit mondani akart nekem: házasodni szeretne, de a barátja nem akar. Egyedül érezte magát, mint az az ember a képen. Végül elmondta, hogy zsidóként vérségi kötődést érez Jézus felé, vonzotta őt és végre az élet sok fordulata után rátalált.”

Mit nyert az utazásokkal? „Lelki tapasztalatokat, amelyek papként táplálnak. Az utazásoknak köszönhetően sok elgondolásom, előítéletem megdőlt: elmondhatom, hogy találkoztam már a szamáriai asszonnyal és Zakeussal is, és úgy éreztem, olyan vagyok, mint ők.”

Forrás és fotó: Famiglia Cristiana

Magyar Kurír
(tzs)