Lemondatni Ferenc pápát?

Amikor megkezdődött az internetes kommunikáció fejlődésének egy új korszaka, az úgynevezett webkettes felületek (közösségi oldalak, blogok stb.) térnyerése, borítékolható volt a siker. Korábban a többnyire megfelelő jogi háttérrel rendelkező, klasszikus honlapok ellenőrizhető forrásból származó, minőségi tartalmakat előállító szerkesztőségek írásainak adtak otthont, és a kommunikáció egyirányú volt: a szerkesztőségtől a befogadó felé hatott.

A webkettes felületek megjelenésével aztán az olvasó ölébe pottyant a lehetőség, hogy hangot adhasson meglátásainak, állást foglalhasson bármely kérdésben, ha tetszik, maga fogalmazzon meg egy hírt – akár utánajárt annak, akár nem –, s mindezzel szabadon alakíthassa mások véleményét. Ha a véleménynyilvánítás szabadsága, sőt a termékeny párbeszéd felől közelítjük meg ezt a folyamatot, akkor magam is csak üdvözölni tudom.

Az utóbbi időben azonban számos kommunikációs szakember is csak a fejét fogja, látva, mennyire sikeres lehet olyan honlapok, blogok klikk- és olvasóvadászata, amelyek számtalan álhírt, csúsztatást közölnek. A legtöbb ilyen oldal arra épít, hogy a féligazságokat, pletykákat, vélelmeket valós tényeknek állítja be, arra számítva, hogy a befogadó hitelt ad a leírtaknak, és valóságnak tekinti majd, amit olvas, nem is feltételezve, hogy csapdába csalták.

A jelenségnek a vallási témájú oldalak olvasói is áldozatául eshetnek, akár itthon is. Az egyik, magát „Katolikus Válasznak” aposztrofáló oldal – már nevében is a hitelesség álcáját öltve magára – felcsípte és világgá kürtölte azt a tényszerűnek aligha nevezhető „állítást”, hogy a korábban Ferenc pápára szavazó bíborosok megbánták egykori döntésüket, és most a szentatya lemondását kérik, sőt mi több, már ott tartanak, hogy a vatikáni államtitkárt, Pietro Parolin bíborost ültetnék a megüresedő apostoli székbe. Ez a röviden összefoglalt áltörténet több sebből vérzik, maga a blog szerzője is előrebocsátja, hogy normál körülmények között nem közölnék a fordítást, de a jelzett szándék ellenére mégis megteszik. Az írás nem árulja el, hogy név szerint kik is az emlegetett bíborosok, akik mellesleg mit sem törődnek a pápaválasztás eljárásával és a titoktartási kötelezettséggel, a pápaság intézményére pedig úgy tekintenek, mint egy focicsapatra, amelynek ha leváltják az edzőjét, nyomban a helyére ültethetik a másodedzőt. A hírgyártás efféle módjáról és nyilvánvaló céljáról azonnal képet alkothatunk, ha beleolvasunk a blog írásaiba. A közölt hírek többsége nem érvek, hanem szubjektív érzések, meglátások mentén támadja Ferenc pápát, s a felület gazdája a Péter utódja és az Egyház egysége ellen szóló írások egész sorával „tesz bizonyságot” nevében foglalt „ka­to­li­ci­tá­sáról”.

Jó volna, ha az ilyen oldalak – Ferenc pápa, a vele közösségben lévő bíborosi testület és az Egyház egységét szem előtt tartva – felhagynának megtévesztő tevékenységükkel, önvizsgálatot tartanának, és nevükből elhagynák a „katolikus” jelzőt, amely egyébként csak komoly kritériumoknak való megfelelés és egyházi jóváhagyás esetén használható.

Olvasóként a mi felelősségünk az, hogy ha ilyen hírrel találkozunk, alapos vizsgálatnak vessük alá, és ne osszuk tovább. Különösen így nagyböjben, amikor a kísértések erősebbek, s amikor keresztségi fogadalmunkat megújítva munkánkkal, klikkeléseinkkel, megosztásainkkal is kinyilváníthatjuk: ellene mondunk a gonosz csábításának, hiszünk Istenben, hiszünk a Szentlélekben és a katolikus Anyaszentegyházban.

Az írás az Új Ember 2017. március 12-i számában jelenik meg.

Fotó: News.va

Kuzmányi István/Magyar Kurír