Lépjünk be a zsinat lendületébe – Bemutatták Őrsy László jezsuita szerzetes új könyvét

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kötet 2009-ben jelent meg az Egyesült Államokban angolul, Receiving the Council (A zsinat befogadása) címmel. A magyar kiadást a Jezsuita Kiadó gondozta, az Isten és tudomány című sorozatban jelent meg. A megjelenteket Horváth Árpád SJ, a sorozat egyik szerkesztője köszöntötte. Kiemelte: Őrsy atya könyve az Egyház drámai éveibe, vitáiba kalauzol el minket, ő maga úgy olvasta, mint egy izgalmas regényt. A kötet bemutatja a II. vatikáni zsinat (1962–1965) rendkívüli munkáját, azt, hogy XXIII. János pápa vezetésével a püspökök szembenéztek az óriási kihívásokkal, s annak lehetséges megvalósításáról is beszél, amelyre mindannyian várunk.

A kötet jelentős részét Sólyom László egykori államfő fordította. A könyvet méltatva elmondta: Őrsy atya könyve nemcsak a II. vatikáni zsinat eseményeinek a leírása, s nem is a zsinati dokumentumok elemzésének beláthatatlan irodalmát gyarapítja, hanem annak a meghatározó élménynek a folyománya, amelyben a szerzőnek a zsinat alatt része volt. A zsinat egyrészt úgy jelenik meg benne, mint a Szentlélek óriási erejű működésének megtapasztalása, amely felszabadította az életerőt az Egyházban, másrészt megtérési folyamatként, amelynek során a zsinati atyák munkatársai lettek ennek a fordulatnak. A püspökök ott megtértek, és ahhoz, hogy a zsinaton elfogadott dokumentumok valóra váljanak, az szükséges, hogy a zsinatot befogadók is megtérjenek. Az egyes fejezetek pontosan körülhatárolt egyházszervezeti vagy egyházjogi, sőt eljárásjogi tárgyakról szólnak, amelyek önmagukban „száraz” szaktudományos témák lennének, ha nem hatná át őket az a kérdés, hogy miként nyilvánult meg bennük a zsinat szelleme, illetve hogyan tudják tovább vinni és szolgálni ezt az életerőt. Így viszont a könyv mindazokhoz szól, akiket érdekel az Egyház jövője.

Több anekdotikus elem is megjelenik a könyvben, hiszen Őrsy atya a zsinatot püspöki titkárként élte át. Szerepel a könyvben, hogy a római kúria tisztségviselőinek egy csoportja, megrémülve az eseményektől, felkereste XXIII. János pápát és óvta attól, hogy nagy szabadságot engedjen a püspököknek, mert elragadják tőle a zsinatot. S akkor a pápa elveszti a kontrollt. Elkerülhetetlenül szerencsétlenség fog bekövetkezni. A történet szerint a Szentatya ezt válaszolta: „A püspökök is megkapják a Lelket.” Őrsy atya könyvében benne van az is, hogy XI. Pius pápa 1939-ben, nem sokkal halála előtt, kanadai kispapokhoz intézett beszédében úgy fogalmazott: „Az Egyház, Krisztus misztikus teste szörnyeteggé vált. A fej óriási, a test összeaszott.” Arra kérte a papokat, hogy építsék újjá az Egyház testét, aminek egyetlen útja a laikusok mozgósítása.

Sólyom László kiemelte, hogy Őrsy atya könyvében elsődlegese szerepe van az Istentől belénk ültetett lelkiismeretnek, mindenféle merev jogszabállyal, előírással szemben. Ebből következik az integritás, valamint a bátorság, XXIII. János pápa is bátor volt, amikor összehívta a zsinatot. A bátorságból pedig egy idő után a tanítást formáló erő válik. Nagyon fontos gondolat az is, hogy Isten népébe mindenki beletartozik, kivétel nélkül, egyháziak, világiak. Őrsy atya arra is felhívja a figyelmet, hogy a teológiában nem szerepel a laikus kifejezés, mindenki a communio része. A könyv legszebb mondata Sólyom László szerint: „A Lélek működik, mind az egyházi rend által felszenteltekben, mind pedig a nem úgy felszenteltekben. Mert mindnyájan fel vagyunk szentelve, ha máshogy nem, akkor a keresztséggel.” A volt államfő arra is kitért, hogy Őrsy László tervez egy újabb könyvet is, Dicsőséggel teljes lenne a címe, azaz az Egyház belső valóságáról szólna. „Ez a valóság mindig dicsőséges, mert a Feltámadott az Egyház feje, a Lélek az ereje, és az Atya tartja a kezében. Ez a mi otthonunk.”

Lukács Józsefné Nádas Krisztina férjével együtt fordította a kötet utolsó, tizenegyedik fejezetét, amelynek címe: Az emberi személy isteni méltósága a Dignitatis Humanae-ban (Nyilatkozat a vallásszabadságról). Kiemelte, hogy Őrsy atya kristálytisztán fogalmaz, minden egyes szó a helyén van, rendkívül jól idézhető. A társfordító ezt illusztrálandó, több részt is kiemelt a könyvből: A II. vatikáni zsinat fölismerte: „Az emberi és keresztény értékek hierarchiájában az élő embereknek (bármennyire tökéletlenek), prioritásuk van az elvont tételekkel szemben (bármennyire igazak is).” A zsinat így határozza meg a lelkiismeretet: „az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik benne…. A szabadság isteni tulajdonság, önálló képesség arra, hogy a jót válasszuk.”

A kérdésre, hogyan alkalmazható a lelkiismeret elsőbbsége a Katolikus Egyházban, akkor, ha valaki kitart téves eszméje mellett, Őrsy atya így válaszol: „Ilyen esetekre az egyházjognak nincsenek külön rendelkezései, és csak kétféle döntési lehetőség van. Az egyik a kiközösítés, a másik, hogy a személy aláveti magát az Egyház tekintélyének. Ez az eljárás kevéssé vagy egyáltalán nem tiszteli a személyes lelkiismeretet (még ha téves is). Az esemény mindkét esetben egyértelműen sérti az emberi méltóságot, holott azt minden integritással rendelkező személyben tisztelni kellene. A kiközösítés megaláz: bűnösséget jelent. Az alávetés kikényszerítése tönkreteheti a személyi integritást. Harmadik lehetőségre is szükség lenne: Váljunk el békében és kölcsönös tisztelettel egymás iránt.” Végül pedig: „Az Egyház Istentől kapott kötelessége, hogy nyíltan, akár alkalmas, akár nem, hirdesse az emberi személy veleszületett isteni méltóságát.”

Lukács László piarista atya kifejtette: Őrsy László könyve tanulmánykötet, de nagyon egységes üzenete van, a szerző a zsinatra építi fel minden megfontolását, és a reménysége is onnan indul el, hogy a II. vatikáni zsinat nemcsak befejezés, hanem kezdet is. A zsinat él és élni fog, csodákat fogunk látni. A könyvben kiemelt szerepe van a communio kifejezésnek. A kötet szerzője egyrészt bátran bírál – ami nem természetes az Egyházban –, másrészt viszont utat is mutat. Lukács László egyetért XI. Piusz megfogalmazásával, hogy Krisztus misztikus teste szörnyeteggé vált, egy nagyon meredek piramis alakult ki az évszázadok során, amelynek nemcsak tanítóhivatali, egyházszervezeti, jogi, hanem dogmatikai következményei is voltak. Így például az 1983-as, „új” kánonjogi kódex visszalépést jelent több tekintetben is a II. vatikáni zsinathoz képest. Megszüntették a laikusok döntéshozó jogát, nincs kormányzati hatalmuk. Ehhez kapcsolódik tulajdonképpen az 1998-ban II. János Pál pápa „saját kezdeményezésére” motu proprio kihirdette A püspöki konferenciák teológiai és jogi természetéről című apostoli levele (Apostolos suos), amely gyakorlatilag beszűkíti a püspöki konferenciák jogkörét. Őrsy László elemzésében megállapítja: Az Apostolos suos teológiája nem illeszkedik harmonikusan hagyományainkba. Nagyon fontos a regionalitás a szinodalitással szemben. A II. vatikáni zsinattal kapcsolatban hangzott el, hogy világegyház az Egyház, és valóban az, teljesen más körülmények, kultúrák között működik a Föld különböző részein. Ezért a tanbeli megnyilatkozások egyhangúságát meg kell szüntetni. Nem biztos, hogy ugyanannak a jognak kell Európában és Afrikában is érvényesülnie, jó lenne, ha nagyobb szerepet kapna ezen a téren a regionalitás. A sokféleséget a jogrendben, a struktúrákban is érvényesíteni kell, írja Őrsy atya. Lukács László rámutatott: a kötet szerzője rendkívül keményen támadja az egyházjogi fundamentalizmust. Eszméje gyönyörű szép: a Szentlélekkel együttműködő egyházjogász eszményképét rajzolja meg.

Lukács leszögezte: Őrsy László könyvének végső kicsengése optimista, megtérésre szólít fel, bízva a Szentlélek kiáradásában.

Őrsy László atya, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora zárszavában kiemelte XXIII. János pápa – il papa buono, a jó pápa –„óriási” alakját, aki főszereplője volt a II. vatikáni zsinatnak, s bizonyos, hogy alakja egyre nagyobbá válik majd. A zsinat magvetés volt, amely belehullott a következő évtizedekbe, évszázadokba. A mag gyümölcsöket fog hozni. A Szentlélek ugyanúgy segíti a mai nemzedéket, mint ahogy annak idején a zsinatot. A mi időnk a zsinat befogadásának – megértésének és tettekre fordításának – ideje. Nem kevesebbet követel tőlünk, mint hogy belépjünk a zsinat lendületébe, és megtérésünk által új felismerésekhez és új gyakorlathoz jussunk. „A mi időnk a mi ajándékunk. Kedvező idő: igen. Nehéz idő: bizonyosan. Gyümölcsöt termő idő: ez a reményünk, együtt dolgozva a Lélekkel” – mondta befejezésül P. Őrsy László.

Fotó: Urbán Máté/Párbeszéd Háza

Bodnár Dániel/Magyar Kurír