A fiatal művészek számára nem volt ismeretlen az egyházmegyei könyvtár „színpada”, mivel a közönség már mindkettőjüket láthatta korábban.
Fűzfa Balázs irodalomtörténész bevezetőjében méltatta az előadókat, és modern Janusként a múltba és a jövőbe is tekintett. Elmondta, hogy az előadás a költészet hete epilógusának is tekinthető. A költészet napjának apropóján szóba került József Attila jelentősége és szellemiségének megismertetése az ifjúsággal.
Az előadók stílusukban teljesen eltérő képet formáltak, mégis tökéletesen kiegészítették egymást. Számos nagy magyar költő, köztük Nemes Nagy Ágnes, József Attila, Márai Sándor, Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Vörösmarty Mihály, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor verseit adták elő, de nem maradhatott el a közös közös produkció sem: Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert... című versét együtt szavalták el.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria