Magyar Schönstatti Fiúmozgalom: Hogyan válaszoljunk keresztényként korunk kihívásaira?

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idén 25 éves fennállását ünneplő Magyar Schönstatti Fiúmozgalom meghívására gyűltek össze a budapesti Párbeszéd Háza nagytermében a Schönstatt-család fiú- és a lánymozgalmának tagjai Pater Stefan Strecker és Pater Frank Riedel, a Schönstatt-atyák európai provinciájának vezetőségi tagjai előadására és a Schönstatt Mozgalom alapítására emlékező hagyományos, minden hónap 18-án tartott közös szentmisére.

Stefan Strecker korunk kihívásaival foglalkozó előadása a keresztények társadalmi szerepvállalását és az egyház feladatait középpontba állítva számos kérdést fogalmazott meg: Mi a kereszténység üzenete korunk számára? Keresztényként milyen feladataink vannak világunk szolgálatában? Milyen hozzáállással tud hozzájárulni a kereszténység társadalmunk formálásához és hogyan válaszoljunk keresztényként korunk eseményeire?

A keresztény szerepvállalás irányát minden korban az evangélium határozza meg, mely a szabadság üzenetével fordul oda az emberhez – fogalmazta meg Strecker atya. Krisztusban szabadok vagyunk, és bár meghalunk, bár vannak korlátaink és határaink, mégis szabadok vagyunk az élet teljességére. Ezt az istengyermekségben nyert szabadságot helyezte a középpontba a Schönstatt Mozgalom alapítója, Josef Kentenich atya is, válaszolva a rá bízott fiatalokban tapasztalt mély szabadságvágyra. Kentenich atya szerint a szabadság az a tér, melyben az ember növekedni tud.

A kereszténység ezen üzenete minden korban érvényes, de mindenkori értelmezése kemény munka, az adott kor kultúrájának és társadalma szabadságfelfogásának függvénye. A keresztények feladata, hogy újra és újra reflektáljanak arra, mit jelent a szabadság Jézus Krisztusban, és párbeszédet folytatva a társadalommal, a különböző álláspontok ütköztetésével fogalmazzák meg értelmezését.

Stefan Strecker Európa jelenkori történetének három, szabadságfogalmunkat alakító történését, korszakát emelte ki.

A kommunizmus kollektivista felfogása az emberi személyiség eszményével szemben a tömegemberséget hirdette, míg a kereszténység a személyiség kiteljesedését célozza, növekedésének útját a kapcsolatokban látja.

A II. vatikáni zsinat olyan egyház képét vetítette elénk, melyben az ember teret kap növekedni.  

Az Európai Unió megalapításakor pedig, melyben meghatározó szerepet játszottak keresztény meggyőződés szerint élő politikusok – Robert Schuman és Konrad Adenauer példáját emelte ki az előadó – a szabadság újraértelmezését adták. E szerint a szabadság igényli a népek, államok közti kiengesztelődést, az igazságosságot, a szociális érdekek kiegyenlítését. Demokratikus jogállamok születtek, melyek értékközpontú társadalmakként határozták meg magukat. „Hiba lenne szentté avatni ezeket a demokratikus jogállamokat, de keresztényként üdvözölnünk kell, hogy keresztény értékek alapjára épülnek. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy szabadságunk modellje nem az állam és a vallás egysége, ez a középkor világa. Ma a szabadság abban áll, hogy különböző kultúrák és vallások együtt tudnak-e élni egy társadalomban. Ma az állam feladata védeni a pluralizmust, felelősséget vállalni az emberi jogokért. 

Saját munkás-paraszt gyökerekkel rendelkező családja – két nagybátyja választotta a papi pályát, kettő hivatásos politikus lett – azt a tanítást adta tovább, hogy katolikusként kötelesség részt venni minden demokratikus választáson és csak demokratikus elkötelezettségű pártokra lehet szavazni. Stefan Strecker is ezt fogalmazta meg a fiatalok számára: a keresztény embernek részt kell vennie a társadalom formálásában. 

Hogyan tegye ezt a keresztény és az egyház? Legfontosabb feladatuk az emberi élet szolgálata. A vallás számára a legnagyobb érték az élet, ahol ez nem elsőrendű, ott nem beszélhetünk vallásról. A vallásnak a konkrét értelemben kell szolgálnia az életet, az adott élethelyzetben kell utat mutatnia, legyen ez akármennyire összetett és bonyolult. A kereszténység ereje abból fakad, milyen módon tudja szolgálni az életet, tudja-e az élő kapcsolatot képviselni úgy, hogy nem a tanítást helyezi az első helyre – hangsúlyozta az előadó. XVI. Benedeket idézte: annyi út van Isten felé, amennyi ember. A keresztény igazságot mindig személyes szinten kell értelmezi, az evangélium igazsága mindig „Te”, mindig személy: Jézus Krisztus, vele akarok kapcsolatba kerülni, őt akarom ismerni. Ugyanígy kell viszonyulnom az emberekhez és önmagamhoz is. Perspektívát pedig a kapcsolat minősége ad.  

Az egyház feladatát ugyancsak XVI. Benedeket idézve fogalmazta meg: az egyház évszázadokon át parancsolatok és tiltások nyelvén beszélt. Ma azt kell megtanulnia, hogyan szólíthatja meg az embereket, „felajánlva” nekik a keresztény üzenetet. XVI. Benedek megadta ehhez a teológiai alapvetéseket, Ferenc pápa pedig megmutatja a konkrét utat. Nem fél a másként gondolkodókkal való vitától, de nem fél attól sem, hogy kimondja a kereszténység válaszait.

A hit és értelem nem áll ellentétben egymással, ellenkezőleg, kölcsönösen egymásra vannak utalva. Csak az értelem adta érvekkel tudunk párbeszédet folytatni, de a párbeszéd célja nem a másik meggyőzése, hanem a kapcsolat fenntartása, egymás kölcsönös tisztelete, s eredménye a keresztény értékek újraértelmezése. 

Hagyományosan így vélekedünk: először volt a teremtés, aztán a megtérés, végül a megváltás. Ma – ha a meghívás talaján állunk – első a teremtés, amit másodikként a szeretetből való megváltás követ, amire az ember válasza a megtérés. A megváltottság tudata erőt ad, az ember másként él az istengyermekség tudatában. Ha saját erősségeinek tudatában van az ember, sokkal dinamikusabban tanul. Nem a problémáimmal kell tisztában lennem, hanem az erőforrásaimmal. Ezt a perspektívát adja a kereszténység – fogalmazta meg a feladatot az előadó.  

Végül arra figyelmeztetett: a munkát mindig magunkon kezdjük, mindig abból a perspektívából, hogy meg vagyok váltva, erőt merítve a hit közösséget teremtő kapcsolati hálójából. 

Az előadás után a résztvevők közösen ünnepeltek a szentmisében. A szónok, Frank Riedel atya személyes valomásba ágyazta az irgalmasság szentéve üzenetét: „Szüleim háza kulcsát mindig magamnál hordom, holott ritkán járok haza. A kulcs számomra azt az érzést hordozza, mindig otthon vagyok náluk. Pedig nincs is rá szükségem, mert szüleim általában már az ablakból látják, hogy jövök, s kinyitják nekem az ajtót, s ölelő karjuk fogad.” Fontos, hogy magunk előtt tudjunk nyitott kapukat, hogy olyan helyekre léphessünk be, ahol otthon vagyunk, ahol biztonságot, szabadságot kapunk, s ennek erejével léphetünk rá az útra. Tudnunk kell, hogy Isten felé nincsenek zárt ajtók, és mindig ad számunkra megnyíló utakat, akkor is, ha ezt nem vesszük észre – fogalmazta meg. 

Útmutatásul az előadáshoz kapcsolódva Kentenich atyát idézte: Fülünk legyen Isten szívén, kezünk a kor pulzusán! 

Fotó:Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír