Magyarok Ferenc pápa reggeli szentmiséjén - VIDEÓVAL

Külhoni – 2014. november 11., kedd | 11:46

A római magyar közösség képviselői Tours-i Szent Márton ünnepén, november 11-én részt vehettek Ferenc pápa reggeli szentmiséjén a Szent Márta-ház kápolnájában – tájékoztatott Németh László olaszországi magyar főlelkész.


Huszonöt Olaszországban élő magyar hívő kapott meghívást a szentmisére. Egy Rómában dolgozó és egy már ott született magyar asszony olvasta fel olaszul a szentleckét, illetve a zsoltárokat, az evangéliumot pedig az olaszországi magyar főlelkész.

Ferenc pápa homíliájában a napi evangéliumot magyarázva arra buzdított, hogy Jézus példáját követve szolgáljunk. Ne akadályozzon ebben a lustaság, de ne is sajátítsuk ki magunknak Jézust. Jézus alázatos szolga lett,  mindvégig. Ez a mi hivatásunk is.


A csendes elmélkedést követően két magyar, egy ’56-os és egy Rómában élő gimnazista szolgált a szentmisén ministránsként. A szertartás után a pápa a hívekkel együtt csendben hálát adott, majd a kápolna előtt fogadta a résztvevőket. Emlékeztetett arra, hogy a nap szentje, Szent Márton Pannóniában született. Török Tamás, a magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője reményét fejezte ki, hogy 2016-ban Magyarországon is köszönthetjük a Szentatyát, amit Ferenc pápa mosolyogva fogadott. Végül az egyházfő áldását küldte a magyar közösségekre, és kérte, hogy a magyarok is támogassák imáikkal.

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria