Magyarországon jártak a Negyedik Világ Mozgalom képviselői

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Véronique és Benoit Reboul-Salze, a hazánkba látogató francia házaspár jelenleg az ATD – (Aide à Toute Détresse – Segítség mindenfajta nyomorúság ellen – a szerk.) Negyedik Világ Mozgalom franciaországi központjában él, de hozzászoktak a költözéshez: több helyen laktak már három gyermekükkel együtt a világ nyomornegyedeiben, szegény családok mellett. A legszegényebbek között élnek, szeretnék megmutatni nekik, hogy senki nincs elfelejtve: ez nagyon fontos nemcsak a kirekesztettek, hanem az egész társadalom számára.

Joseph Wresinkski lengyel származású francia pap 1957-ben Párizs egyik elővárosa, Noisy-le Grand hajléktalantelepén a nyomorúságos körülmények között élő családokkal együtt hozta létre az ATD – Negyedik Világ Mozgalmat, amely ma már a világ negyven országában van jelen. Ő maga mélyszegénységben élő családban nőtt fel Franciaországban, saját tapasztalatából tudta, hogy a szegények könyörületet kapnak ugyan, de ami járna, az igazságosságot nem kapják meg, szenvedéseik nem enyhülnek.

„Amikor ennyi nyomorúságot látunk magunk körül, nagyon nehéz megállni, hogy adjunk valamit. Márpedig ha nem akarjuk alamizsnával megalázni az embereket, nemigen marad más, mint hogy saját magunkat, életünket ajánljuk fel nekik” – vallják az alapító követői, a mozgalom elkötelezett tagjai ma is. Hiszik, hogy a szegényeket akkor lehet felemelni, ha úgy tekintünk rájuk, mit egy népre. Így lehet a bennük lévő erőszakot értelmes harccá változtatni, hogy felvértezzék magukat szeretettel és tudással, és ezzel sikerre vigyék küzdelmüket a nyomor és a kirekesztés ellen.

A mozgalmat egy katolikus pap alapította, de a legkülönbözőbb felekezetekhez tartozó emberekből álló csoportosulás. Wresinski atya fontosnak tartotta mindazt, amit a katolikusok és általában a keresztények adhatnak a társadalomnak azzal, ahogyan nevelkedtek, ahogyan megtanulták szeretni embertársaikat. Ami pedig a legfontosabb: azzal, ahogyan kitágítják a szeretet határait, és a legszegényebb emberben Jézus Krisztust látják. Vallotta, hogy az egyház – ahogyan XXIII. János pápa kijelentette a II. vatikáni zsinat elején – a szegények egyháza. Nem létezhet a szegények nélkül, hiszen nélkülük nem létezhet az ünnepi lakoma, nem áradhat a kegyelem. Fontosnak tartotta, hogy fel kell használnunk, amit a legszegényebbek – akik az Úr életét élik – mondanak nekünk a megalázott emberről, a megfeszített Krisztusról. Az egyház lényegéhez tartozik a szegénység, a kirekesztettség, az üldözöttség, és ezt a lényegi vonását soha nem veszítette el, mindig éltek olyan szerzetesek, világi keresztények, akik életükkel bizonyították ezt. És ennek a szegény és szolgáló egyháznak senki nem szegülhet ellene, hiszen ereje éppen sebezhetőségében rejlik – vallotta az alapító atya.

Negyven országban vannak önkénteseik, akik főállásban élik a szegények melletti életet, ezért fizetést kapnak, amiből szegényesen meg tudnak élni. A főállású önkénteseken kívül sokan segítik őket, a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Céljuk, hogy megszüntessék a mélyszegénységet azáltal, hogy a megalázottak visszakapják emberi méltóságukat és küzdőképességüket.

Ehhez nagyon fontos eszköznek tartják a művészetet, a kultúrát. Elmennek a szegényekkel együtt múzeumba, koncertekre, színházba. Szép és hatékony kezdeményezésük az utcai könyvtár. Veronique és Benoit elmesélték, hogy amikor a szegénynegyedekben kiülnek az utcára a könyvekkel, a gyerekek hamar odajönnek, és nagyon örülnek, ha tanulhatnak. Megtanulják, hogyan használják a könyveket, maguk éreznek rá, hogy ez jó dolog. Szép, igényes kivitelezésű köteteket visznek nekik. Elmondták, hogy már Lengyelországban is létezik ez a kezdeményezés.

Most eljöttek Magyarországra, hogy megtudják, kik a legszegényebbek itt, hogyan élnek, kik állnak mellettük, mi bántja őket, mire büszkék. Mély spiritualitás rejtőzik amögött, ahogyan csendesen, figyelmesen jelen vannak a nyomor színterein. Elmondták, hogy nem kezdeményeznek, nem ígérnek, nem kezdenek akciókba – hanem meghallgatnak, és várnak. Elmondásuk szerint akár éveket is várnak, mielőtt kialakul, hogyan éljenek egy adott csoport mellett, velük együtt. Amikor elkezdődik valami, az sem látványos, viszont annál mélyebbről gyökerezik, ezért hatása van a szegények és az egész társadalom életére. Részesednek a legszegényebbek hétköznapjaiból, ugyanakkor odafigyelnek rájuk, mozgósítják rejtett energiáikat, és ezzel visszaadják emberi méltóságukat.

Magyarországi tartózkodásuk első napján Veronique és Benoit a monori cigánytelepen jártak, ahová elkísértük őket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programját Bátki Márton mutatta be nekik. Megnézték a gyerekházat, a közös fürdőt, megismerkedtek a tanodaprogrammal, a biobrikett-készítéssel. Május 30-án, a gyereknapon ismét Monorra látogattak, ahol betekintést kaptak a Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programjába, amelynek keretében mélyszegénységben élő gyerekeket tanítanak hegedülni, csellózni. 

Aznap este Budapesten a lelkiségükben hozzájuk nagyon közel álló Jézus Kistestvérei nővérekhez látogattak el. A következő napokban is sűrű programjuk volt a fővárosban: A Város Mindenkié civil szervezetnél jártak; részt vettek a Szent Egyed közösség imádságán, elkísérték a fiatalokat a hajléktalanokhoz; és felkeresték Teréz anya nővéreit is.

Több mint kéthetes, május közepétől június elejéig tartó magyarországi tartózkodásuk során ellátogattak Gyöngyösorosziba, ahol a Jó Pásztor Nővérek Kongregációja végez missziót, elmentek Berettyóújfalura a művészeti oktatást nyújtó Igazgyöngy Alapítványhoz, Tiszabőn pedig megismerkedtek Menyhért Ildikóval, aki a szegénységéről ismert falu gyerekeit tanítja igazi missziós lelkesedéssel. Veronique és Benoit mindenütt azzal a lelkülettel voltak jelen, amely jellemzi mozgalmukat: figyeltek és tanultak. Fontos számukra tanulni a szegénységről, tanulni a szegényektől.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír