A tanyák lelkipásztorára, Mándoki Ernő piarista pap tanárra emlékeztek Debrecenben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisét — amelyen Szegedi Kálmán debreceni plébános is részt vett —, Ruppert József piarista pap tanár mutatta be, majd megáldotta a Mándoki Ernő atya tiszteletére a kápolna falán elhelyezett emléktáblát.

Ruppert József homíliájában Isten végtelenül türelmes természetéről beszélt. Elmondta, általában az emberek azt gondolják, hogy Isten büntetése áll a velük történt bajok, nehézségek, keresztek mögött. A felolvasott szentírási szakasz (Lk 13,1–8) is arra utal, hogy a zsidók gondolkodása szerint Isten azonnal megbünteti a bűnös embert, mint azokat a galileai férfiakat, akiket Pilátus — félve a zendüléstől — kivégeztetett, valamint azt a tizennyolc embert, akikre rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket. Biztosak voltak abban, hogy ők azért haltak meg, mert bűnt követtek el, és Isten megverte őket. De Jézus szembeszáll ezzel a mentalitással. Nem az Isten büntetése, hanem az ember bűne – mulasztása, bosszúja, pénzsóvársága, haszonlesése, figyelmetlensége – áll a tragédiák, természeti katasztrófák, balesetek, betegségek mögött. Nagyon jó példa erre Jézus példabeszéde a termést nem hozó fügefáról. A gazda — aki én vagyok — azonnal ki akarta vágni a fát, mert nem hozott termést. Mi is azonnal meg akarunk szabadulni azoktól az emberektől, akik nem hoznak hasznot nekünk. De a vincellér — aki maga Isten — azt mondja, várjunk, hátha jövőre termést hoz. Isten végtelenül türelmes, vár, hogy az ember megtérjen.

Ezután Ruppert József visszaemlékezett a szerzetesek viszontagságos évtizedeire, a kommunista rendszer egyházellenes tevékenységére, ezen belül az iskolák 1948-as államosítására, majd az 1950-es évre, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket. Ruppert atya hangsúlyozta, e mögött sem Isten büntetése áll. Ő furcsa módon nyúl bele az ember életébe. Mándoki Ernő piarista pap tanár – aki az államosítás miatt csak néhány évig taníthatott a debreceni Piarista Gimnáziumban – sem hátrált meg, hanem máshol, a tanyasi emberek evangelizálásában és a Wolaffka úti kápolna megépítésében találta meg új küldetését.

A szentmise végén az emléktábla megáldása előtt Gézczy M. Erzsébet nővér , a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének tagja méltatta az 1919. január 4-én, Aradon született és mindössze 51 évet élt Mándoki Ernő piarista atyát, akit személyesen ismert. Elmondta, amikor államosították a debreceni Piarista Gimnáziumot, a latin–német szakos pap tanár a Szent István plébániára került segédlelkészként, amelyhez hatalmas tanyavilág tartozott. Ernő atya 20 kilométeres körzetben közlekedett az emberekhez kerékpárjával. Nagyon megszerette a tanyasi lelkipásztorkodást, és részt vett az ottani emberek kétkezi munkájában is.

Így járt misézni a Wolaffka úti vályogházba is, amelyet az akkor Debrecenben szolgáló ferencesek 1947-ben vásároltak és alakítottak át kápolnává. Az épület azonban idővel rossz állapotba került, ezért Ernő atya elhatározta, hogy önerőből átalakítja, és felépíti azt. Erzsébet nővér is segédkezett a kápolnaépítésben négy testvérével együtt, köztük az ötéves Istvánnal, aki jelenleg a Szent István-templom kántoraként szolgál. Erzsébet nővér emlékeit felidézve azt is elmondta, hogy nagyon összetartó közösség tartozott az egyházközséghez, így mindenki kivette a részét a munkából, ki-ki a maga szakterületének megfelelően. A Szent Antal-kápolnát végül Hamvas Endre csanádi püspök szentelte fel 1957-ben.

Mándoki Ernő atya ma is példaként áll előttünk, erőt, bátorságot meríthetünk életéből, munkásságából, hiszen ma is nehéz időket élünk, hiszen a diktatórikus rendszert felváltotta a szellemi sötétség alattomos, agresszív terjedése – fogalmazott Géczy M. Erzsébet nővér.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír