A Mar Gabriel kolostor szerzetesei pert veszítettek a török állammal szemben

Kitekintő – 2012. július 16., hétfő | 9:20

Háromévnyi jogi procedúra után a török bíróság a szír-ortodox Mar Gabriel kolostor ellen hirdetett ítéletet, azzal a váddal élve, hogy a szerzetesek jogtalanul foglaltak el 24,4 hektárnyi földterületet. A kolostor az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni.

Az ügy 2008-ban kezdődött, amikor a Mar Gabriel kolostorral szomszédos három muzulmán falu megvádolta a szerzeteseket, hogy elfoglalták a földjeiket, és jogtalanul húztak falat a terület köré. - írja a La Croix. Panaszukkal az államkincstárhoz fordultak, amely pert indított a kolostor ellen.
 
Három és fél év alatt a helyi bíróság két alkalommal adott igazat a szerzeteseknek, akik annak igazolására, hogy a kérdéses földterület valóban az övék, bemutatták Abdülmecid szultán dekrétumát a kolostor megalapításáról 1851-ből, a javaikról szóló hivatalos jegyzéket 1936-ból és az adóbevallásaikat 1937-ig visszamenőleg (ez utóbbi dokumentumok azonban rejtélyes körülmények között eltűntek az eljárás során).
 
Mindhiába. Június 15-én a legfelsőbb bíróság egyhangúlag az államkincstár javára döntött, és kimondták, hogy a Mar Gabriel kolostor jogtalanul tartja birtokában a szóban forgó 24,4 hektárnyi területet. A szerzetesek a föld egy részét adományként kapták, ami azonban a bíróság szerint a vallási kisebbségek intézményei esetén szabálytalan. A föld másik része pedig – egy műveletlen, fákkal benőtt terület – a bírósági döntés értelmében az erdészeti minisztérium birtokába kerül át.

A Törökországban élő, közel 30.000 fős szír-ortodox közösség döbbenettel fogadta a hírt. „Ilyen ítéletre egyáltalán nem számítottam – mondta el Kuryakos Ergün, a Mar Gabriel Alapítvány elnöke. – „Ez a kolostor vagyona ellen irányuló döntés véleményem szerint teljesen mértékben antidemokratikus. Ilyen szintű méltánytalanság a köztársaság egész történelmében nem fordult még elő. Az államnak már régen le kellett volna állítania az egész eljárást.” Orhan Kemal Cengiz ügyvéd még tovább ment, és úgy nyilatkozott, hogy a felperes falvak lakóit „megzsarolták”.

A döntés az ország többi keresztény közösségét is megrázta, akik mind hasonló nehézségekkel küzdenek, a török állam ugyanis hosszú ideje előszeretettel indít kisajátítási eljárásokat ellenük. „Hatalmas képmutatás zajlik a kormányzó párt részéről, aki azt állítja, hogy rendezni kívánja a kisebbségek helyzetét, és folyton az állampolgári egyenlőség eszményét hangoztatja” – írja az örmény Agos című lap. A Mar Gabriel szerzetesei azonban nem adják fel: szeptemberben kihasználják az utolsó lehetőségüket, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet.

Az ítélet Európában is nagy port vert fel, elsősorban Svédországban, ahová 1950 óta több mint 80.000 szír katolikus menekült át a török helyzet elől. Egy júliusban közzétett nyilatkozat szerint, melynek címe: El a kezekkel a Mar Gabrieltől, „ez csak egy újabb üzenet a török állam részéről a szírek felé, melynek jelentése: Kotródjatok!”

Ez a döntés könnyen megállíthatja a korábban elsősorban Svájcba, Németországba és Svédországba menekült keresztényeknek az utóbbi években megindult lassú visszatelepülését a Tur abdini régióba. „Az ítélet egyértelmű morális csapást mér azokra, akik a visszatérést fontolgatják - mondja Kuryakos Ergün. – Joggal teszik fel a kérdést, hogy mi lesz velük ebben az országban.” A visszatelepülők a török hatóságokkal találják szembe magukat, akiktől hiába próbálják visszaigényelni korábbi javaikat, melyeket azóta az államkincstár vagy az erdészeti minisztérium kisajátított.

Azon túl, hogy elemi szükség lenne a szírekkel szembeni mentalitás megváltozására, akikre egyesek még mindig árulókként tekintenek az országban, a problémát csak egy olyan törvényi változás oldhatná meg, amely megnyugtatóan rendezné a nem muzulmán vallási intézmények területi viszonyait. Az adott törvényt Törökország uniós csatlakozásakor egyszer már módosították, megkönnyítve a földszerzést az adott közösségek számára, de ez a változtatás a kérdés megoldásához láthatóan messze nem volt elégséges.

Magyar  Kurír

Forrás: La Croix