Márfi Gyula érsek: Örömteli találkozások

Amellett, hogy számos filmet, összeállítást, beszámolót láttam II. János Pál pápáról, megadatott nekem, hogy tizenkétszer koncelebrálhattam vele (ebből kétszer szűkebb körben), étkezhettem saját asztalánál, egyszer jelenlétében tarthattam egy nagyjából hatperces referendumot, egyszer pedig mintegy hét percig négyszemközt beszélgethettem vele. A vele való találkozások mind mély nyomot hagytak a lelkemben. E rövid megemlékezés keretében azonban csak néhányat emelek ki.

1991. augusztus 19-én a szentatya eljött Szombathelyre is, Szent Márton szülővárosába, ahol én akkoriban püspöki irodaigazgató voltam. Egy viszonylag szűk stáb készítette elő a nagy eseményt, és bizony néha nagyon elfáradtunk. Ám amikor a pápa gépe leszállt a szombathelyi repülőtéren, egyszerre minden megváltozott. Olyan légkör lett úrrá rajtunk, amelyben minden fáradtság elszállt. Valamiféle szent megrendültség, áhítat és soha nem tapasztalt öröm hatotta át mindannyiunk szívét. Ez az érzés még a katonák és a rendőrök lelkét is megérintette. Utóbbiak ámultak azon, hogy itt van ötvenezer ember, és még egy igazi koccanás sem történt, mindenki türelmes és udvarias volt, mindenki mindenkinek segíteni akart.

Ekkor fogtam először kezet a szentatyával. Rám nézett, megkérdezte, ki vagyok, és kijelentette: „A te munkád jelentős szolgálat.”

1996-ban már segédpüspökként Győrött és a franciaországi Reimsben csodálhattam meg, hogy az öregedő pápa milyen hihetetlenül népszerű a fiatalok körében is.

Ez az élményem 1997-ben Párizsban tetőződött, az ifjúsági világtalálkozón.

1999 októberében együtt ebédeltem vele a Vatikánban egy nagyon előkelő csoport tagjaként. A társaságban ott volt a párizsi és a brüsszeli bíboros érsek, sőt Hans Kolvenbach személyében a jezsuita rend akkori generálisa is. Őket ismerte a pápa, néhányunkat azonban még nem. Amikor bemutatkoztam mint „Márfi Gyula veszprémi érsek Magyarországról”, a Szentatya azonnal hozzátette: „és Mindszenty bíboros utóda…” Hát ekkor lettem én is hirtelen valaki az asztaltársaságban. Lenyűgöző volt a memóriája. Amikor bemutatták neki az egyik osztálytársamat: „ein Priester aus der Diözese Steinamanger”, megint gondolkozás nélkül válaszolt: „Szombathely…”

Egy német csatornán láttam egy összefoglalót egy kanadai látogatásáról. Úgy emlékszem, az ottawai fiatalokat üdvözölte „öreg pápaként”. „A pápa fiatal, a pápa fiatal…” – ez volt a fiatalok sokszor megismételt válasza. Majd azt kezdték el kórusban zengeni: „Szeretünk téged, János Pál, szeretünk téged, János Pál!” Mondhatnék-e szebbet magam és egyházmegyém papjai, hívei nevében, mint ugyanezt: „Szerettünk és szeretünk téged, János Pál!”

Márfi Gyula veszprémi érsek

Magyar Kurír