Mária: a remény alakja

Magyarok Nagyasszonya ünnepének eredetét, jelentőségét és értelmét az a gesztus alkotja, miszerint államalapító szent királyunk – miután Imre herceg halálát követően utód nélkül maradt – a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta országát.

S noha hivatalos ünneppé csak a millennium esztendejében nyilvánította XIII. Leó pápa Vaszary Kolos prímás érsek kérésének megfelelően, valójában egészen Szent István óta ténylegesen jelen van a magyar történelemben, vallásosságban és gondolkodásban az az eszme, amely Máriát Magyarország Nagyasszonyának, fővédőszentjének tartja, és országunkat Mária országaként deklarálja. Szent István felajánlását később több uralkodónk, egyházi elöljárónk is megismételte, különféle történelmi szituációk közepette. 

Ennek ellenére manapság a minden év októberében visszatérő egyházi ünnepen túl nem sok jelentősége látszik ennek az ünnepnek. Éppen ezért felvetődik a kérdés: vajon mit látott Szent István és a többi országfelajánló Máriában, ami miatt – súlyos gondok közepette – belé helyezte bizalmát, az ő közbenjárását kérte, s általa akart Krisztusra, az ő követésének útjára rámutatni.

Noha a katolikus Mária-tisztelet változatos formáinak lehetünk ma is tanúi, mindenképp gyümölcsöző először is a Szentírást alapul venni, hiszen ott olyan tényszerű és fontos jellemzőket látunk kikristályosodni Mária alakja körül, melyek ma is útmutatást adnak egyéni, mindennapi keresztény életünkhöz, küldetésünkhöz.

Mária tulajdonságai nagyon jól megfelelnek annak a leírásnak, amit a Szentírás a Sirák Fia könyvében a Bölcsességgel kapcsolatosan összegez. S ha ezen a szűrőn keresztül nézzük Mária alakját, valóban úgy láthatjuk, hogy az inkább hideg és számító okosság helyett a szeretettel és nyitottsággal teli Bölcsesség megtestesülése ő. Azé a Bölcsességé, amely „anyja a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek”.

Máriával legelőször az angyali üdvözlet jelenetében találkozunk. Első megnyilatkozása az a kérdés, amellyel az angyali üzenetre válaszol: „Hogyan történik mindez?” Ennek fontossága abban áll, hogy a kétely, a „Miért pont én?” megfogalmazása helyett magától értetődő hittel, elfogadással teli személyiség jelenik meg előttünk.

Ha tovább követjük Mária sorsát, a kánai menyegző jelenetében, majd a tanító útjait járó Jézussal találkozva, végül a kereszt alatt is, mindig a hit, a remény és a szeretet erényeit megtestesítő asszony képe bontakozik ki előttünk.

Olyan erények ezek, melyek alapján akár Szent István, akár utódai, akár egy mai ember is bízván kérheti Mária oltalmát magára vagy közösségére. 

S van Mária életében egy másik, reménnyel teli jel is: ha Nagyboldogasszony ünnepére, Mária mennybevételére gondolunk, láthatjuk, Mária példa abban is, hogy mi lehet a mi végső reményünk. Ha a hit, a Jézus melletti elköteleződés útján járunk, a mi életünk is úgy teljesedhet be, ahogy azt Mária esetében láthatjuk: abban a biztos reményben élhetünk, hogy halálunk óráján Jézus minket is országába vár.

Éppen ezért ma is hiteles és reményteli lehet mindannyiunk számára az, amit a nagy Mária-tisztelő, Szent Bernát fogalmazott meg imájában: „Sohasem hallotta még senki, hogy te gyámoltalanul magára hagytad azt, aki oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte.”

Kondé Lajos/Magyar Kurír