Martin Kugler az európai keresztényellenességről szóló jelentésről: aggasztó tendencia a lelkiismereti szabadság korlátozása

Mint írják a jelentésben, nincs semmiféle állami vagy európai mechanizmus, amivel szisztematikusan figyelni lehetne a keresztények elleni diszkrimináció és intolerancia eseteit, önök pedig a jelentett esetekre hagyatkoznak. Vajon mekkora részét teszik ki az önök által összegyűjtött esetek az összesnek?

Biztosan vannak esetek, amelyekről nem tudunk, mivel nincs hálózatunk, amivel mindent összegyűjthetnénk. De minden esetet összegyűjtünk, amit csak tudunk, aztán ellenőrizzük őket, hogy tényleg intoleranciáról és diszkriminációról van-e szó. Nem publikálunk túl sok esetet. 

Mikor nem publikálnak egy esetet?

Amikor nem elég világos. Két fajtáját különböztetjük meg a keresztények ellen irányuló eseteknek: az egyik társadalmi probléma, ez a marginalizáció. Ez nem a jogról szól, hanem egyrészt a médiáról, másrészt arról, hogy bánnak a keresztény emberekkel - ilyenkor beszélünk intoleranciáról. A másik kategóriába tartozik a vallásszabadság jogi korlátozása, ezt hívjuk diszkriminációnak. 

A mostani jelentésben számos templom elleni vandál támadást, megszentségtelenítést említenek, míg előző riportjukban, ami a 2005 és 2010 közti időszakot ölelte fel, nem nagyon fordult elő ilyesmi. Milyen tendenciákat tapasztalnak ez ügyben Európában? 

Valóban, ez aggasztó, de van egy másik nagyon aggasztó jelenség, ez pedig a lelkiismereti szabadság korlátozása, ami a munka szabadságának jogi korlátozását jelenti. Ez főleg a kórházakban probléma, gyakran nem fogadják el orvosok és nővérek tiltakozását, hogy nem hajlandóak elvégezni abortuszt, vagy asszisztálni abban. Franciaországban pedig nincs jogod visszautasítani gyógyszertárosként az esemény utáni tabletta árusítását, ami miatt bezártak egy gyógyszertárat is. Spanyolországban is sok indicens történt a lelkiismereti szabadság ellen a kórházakban, a szülők pedig beperelték az (akkor még szocialista) kormány egy általános és középiskolában kötelező tárgy miatt, aminek állampolgári oktatás a neve, és ideológiailag-politikailag motivált tárgy, szexuális felvilágosító óra, amint azt sugallják, hogy az egyház tanítása helytelen – és eme óra megtartására még az egyházi iskolákat is kötelezték. Ez világos megsértése a vallásszabadságnak. Azóta viszont kormányváltás volt, és remélhetőleg az új, jobboldali kormány meg fogja változtatni ezt. Más országban is vannak problémás elemek, például a hittanárok nem mutathatnak be képeket a még meg nem született gyermekekről. Ez a politikai korrektség nevében elkövetett cenzúra esete. Annak fényében igen abszurd, hogy nem lehet az embrió fejlődéséről bemutatni egy tudományos filmet, hogy 9-10 éves gyermekeknek már megtanítják az iskolában, hogy miként működik az óvszer. Ez ellen elsősorban nem jogi eszközökkel kell küzdeni, hanem a kereszténységgel kapcsolatos előítéletek elleni küzdelemmel, felvilágosítással. 

Úgy tűnik, ez erősen katolikus kultúrájú országokban, mint Spanyolország vagy Franciaország, úgyszintén erős az antikatolicizmus is. 

Spanyolország speciális eset, megosztott országról van szó, a spanyol történelem pedig elég bonyolult, a baloldal még mindig azt gondolja, hogy a jobboldal francoista, holott a kormány tagjai az ötvenes, hatvanas években születtek, semmi közük nincs Francóhoz. Ez amolyan fekete-fehér gondolkodás. Tudatosítani kell, hogy azonnal kell reagálni, amikor egy ilyen folyamat elkezdődik, mint az említett tantárgy bevezetése, amit tíz éve tanítanak. Ez pedig a világi laikusok feladata, nem a püspököké. Spanyolországban nagyon aktívak a világiak: az azonos neműek házassága ellen például több mint egymillió hívő tiltakozott Madridban. 

Mint a riport végén említik: a gyakran feltett kérdések közt szerepel, hogy miként lehet diszkriminálni a többséget. Mi a válaszuk?

Egyrészt számos országban a gyakorló keresztények már nincsenek többségben. De nekik sincs problémájuk a többséggel. De ha még többséget alkotnak is, mint talán Máltán és Lengyelországban, ott is fel lehet tenni a kérdést, hogy kinek van több hatalma: az, akinek a mikrofon a kezében van, vagy a többség? Ott van a BBC, egy a felmérések alapján 75 százalékban keresztény többségű országban, és a dolgozóinak csak 15 százaléka keresztény. 

Említik azt is, hogy az egy-egy felekezetet kiemelő „történelmi” privilégiumok nem feltétlenül vannak a vallásszabadság kárára.

A monarchia miatt számos hasonlóság van Ausztria és Magyarország közt. A tipikus osztrák vagy magyar értelmiségi, aki baloldaliként definiálja magát, nagyon boldog lesz, amikor reagálhat a trón és oltár vélelmezett szövetségére, ami ma már eléggé nevetséges. Még mindig azt hiszik, hogy az egyházaknak nagyon nagy hatalma van. Számos privilégiumnak lehet teljesen jogos alapja, például a kereszteknek az olasz iskolákban, ami kulturális jelkép is. Egyébként például a muszlimoknak vagy zsidóknak sincs különösebb problémája az utcán látható keresztény szimbólumokkal, és semmi bajuk nincs azzal sem, hogy a keresztények megünneplik karácsonyt.

Mintha az lenne a tendencia, hogy más vallásokat, világnézeti meggyőződéseket, szexuális kisebbségeket a kereszténységgel szemben igyekeznek megvédeni, nem azzal együtt. 

Igen, ez egyfajta előítélet. Nyugodtan szidhatsz egy püspököt egy liberális társaságban, de ha róluk vagy ismerősükről van szó, rögtön felszólítanak, hogy légy toleránsabb. De ez egy kulturális jelenség, amit így is kell kezelni, nem jogilag. A riport az első lépés, ezután bátorítani kell a keresztényeket, hogy álljanak ki magukért.  

Van egy eset a jelentésben, amikor Nagy-Britanniában egy házaspár nem adott ki egy szobát egy homoszexuális párnak, és beperelték őket. Nem dönthetik el, kit engednek be a házukba és kit nem?

Valóban, azonban tennék különbséget: egy szupermarket nem ugyanez az eset, ott tényleg probléma lenne, ha nem engednének be egy homoszexuálist. Ugyanakkor valóban a vállalkozás szabadságának a megsértése, ha mondjuk egy pár hív egy fotóst az esküvőjére, aki elvállalja, majd mikor megtudja, hogy azonos neműekről van szó, visszamondja azzal, hogy kerít valaki mást, aki hajlandó itt fotózni, a pár bepereli őt azzal a jelszóval, hogy homofóbiás. 

Ha nincs jogunk kritizálni a homoszexualitást, mert ez „homofób”, akkor ezzel nem az lenne ekvivalens, ha mondjuk a kereszténységet sem lehetne kritizálni?

Így van, úgy látszik, ezt nem értik meg sokan. De a törvénynek jogokat kell védenie, nem érzéseket. Nem lehet megtiltani például a vita közbeni felháborodást. Nem kerülhetjük el, hogy a viták miatt egyesek ne háborodjanak fel vagy sértődjenek meg. A művészeti szabadság jó példa erre. 

Hogyan védjük meg a vallásszabadságot, ha nem akarunk ugyanabba a hibába esni, mint a gyűlöletbeszéd-törvények?

Gyűlöletbeszédnek nevezni egy világnézeti vitában a házasság hagyományos fogalma melletti kiállást azzal, hogy „ez sért minket, homoszexuálisokat”, nevetséges. Az nem gyűlöletbeszéd, ha azt mondjuk, hogy mi, a keresztény közösség nem támogatjuk a homoszexuális életmódot, hanem a szólásszabadság körébe tartozik. Van egy másik probléma is ezzel kapcsolatban az EU-ban, és sérti a vállalkozás szabadságát: egyes országokban, ha mondjuk katolikus társkereső oldalt működtetnék, és nem engedném a homoszexuálisokat azonos nemű párt keresni nálam, akkor ezt nem tehetem a törvények alapján. Egy ilyen konkrét eset már az Egyesült Államokban is történt, az illető beperelt egy ilyen oldalt, majd utána talált magának egy homoszexuálisoknak szóló párkereső portált, szóval az egyetlen célja csak a per volt.

Hogyan érik el a médiát ezzel a riporttal?

A jelentést az újságíróknak szántuk háttéranyagként, mi egy dokumentációs központ vagyunk: tárgyilagos információkat szolgáltatunk, amit az újságírók forrásként tudnak használni. Számos olyan liberális újságíró is van, aki komolyan veszi ezt a jelentést, és nem gondolja, hogy manipuláltuk volna az adatokat, vagy hozzáadtuk volna a saját véleményünket. Ez nagy lehetőség.  

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!