Márton Áron-szoborkompozíció készül Csíkszeredában

Külhoni – 2014. június 7., szombat | 9:03

Sárpátki Zoltán szobrászművész műtermében elkészült a csíkszeredai Szabadság térre szánt Márton Áron-szoborkompozíció. Az agyagból megformált alkotást gipszből, majd bronzból kell kiönteni. Kovács Attila írása a kronika.ro oldalon olvasható.

A művész műtermében június 4-én mutatták be az alkotást, amely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, illetve egy bérmálkozó lányt és annak bérmakeresztanyját ábrázolja. A köztéri alkotás felavatásához még legalább fél évre van szükség.

Sárpátki szerint az agyagból készült változaton részleteiben még dolgozni kell – ez a kezek, lábak, illetve a püspöki kellékek kidolgozását jelenti. Ezt követi a gipsznegatív, illetve -pozitív öntése, utóbbi változatot kell átadni a bronzöntőnek, hogy elkészülhessen a végleges szoborkompozíció.

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a város által megbízott csíkszeredai szobrászművész nem volt egyedül az alkotás folyamatában, mert elismert művészekből álló grémiumot – Márton Árpád képzőművészt, Bocskai Vince és Vetró András szobrászművészt, illetve Hegedűs Enikő egyházi művészettörténészt – bíztak meg a szakmai segítségnyújtással, és ezt a feladatot kitűnően ellátták.

Ráduly Róbert polgármester szerint sok vita előzte meg a szoborcsoport helyéről szóló döntést, még egyházi berkekben sem volt egyetértés arról, hogy hová is kerüljön. Mint mondta: a Szabadság tér mellett és ellen is lehetne érvelni, de ezt az is befolyásolta, hogy Csíkszereda vásárhelyének első kápolnája még a barokk templom építése előtt, valahol a közelben állt.

„Az olcsóbb stáción vagyunk túl, az öntés költséges, megfelelő öntőművészt találni pedig nagy kihívás” – emlékeztetett Ráduly. Márton Árpád képzőművész, aki a megbízott grémium tagjaként követte a munkát, nagy elégtételnek nevezte a szobor elkészítését. Mint mondta: nem egyszerű feladat egy ilyen kompozíció megformálása.

A szoborállítás teljes költségére 689 ezer lejt jelölt meg a megvalósíthatósági tanulmány, amelyet két évvel ezelőtt fogadott el a helyi önkormányzat. Antal Attila alpolgármester szerint a bronzba öntésre Magyarországról kaptak kedvezőbb ajánlatot, és jó esély van arra, hogy ezt egy Kecskeméten dolgozó, erdélyi származású szakember végezze el.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben egy 60 centiméter magas kőtalapzat is készül a szoborcsoportnak, amely a Szabadság téren felhúzott nagyméretű székely zászló jelenlegi helyére kerül. A szoborállításkor a zászlót eltávolítják – a polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta: a város már felhúzott egy másik köztéri székely zászlót.

A gipsz- és bronzöntés folyamatának lezárását az alkotó legalább fél évre becsüli. Évekkel ezelőtt már volt próbálkozás Csíkszeredában Márton Áron köztéri szobrának elkészítésére, de a pályázatra benyújtott pályaművek közül a zsűri és a közönség nem ugyanazt tartotta a legjobbnak, így akkor nem került szobor a Szabadság térre.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria