Medve Színház a hajléktalanszállón

Hazai – 2014. október 5., vasárnap | 11:37

Különleges esemény színhelye volt szeptember 30-án este a Gondviselés Háza, a Feszty Árpád utcában a hajléktalanok átmeneti szállása – tájékoztat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.


A Medve Társulat a hajléktalanszálló lakóinak adta elő az Óperenciás tengeren című darabját, amelyet Ady Endre versei alapján állítottak össze.


A társulat tagjai – Csuja Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Győrffy Anna, Sárközi Dániel, és Halmy György rendező – az előadással Ady Endre hagyatékát és verseit szerették volna közelebb hozni a hajléktalan emberekből álló közönségnek. Ahogyan megfogalmazták: „az általunk vállalt művészi misszió segítségével szeretnék megajándékozni a szálló lakóit az előadások szépségével, mélységében rejlő mondanivalójával, és annak lehetőségével, hogy Ady Endre költeményein keresztül egy belső, láthatatlan világban megtalálják a választ létük legnagyobb kérdéseire.”


A darab „telt házas” volt, ami ez esetben azt jelentette, hogy szinte valamennyi lakó kíváncsi volt a zenés előadásra, amely nagy sikert aratott. A szeretetszolgálat és a Medve Társulat egy hosszabb időre szóló együttműködés kezdetének tekinti az előadást, a tervek szerint a színészek öt alkalommal keresik fel a szállót. Az előadásokat megelőzően a társulat tagjai meglátogatják a lakókat, majd az előadást követően beszélgetésen vesznek részt, ahol közösen értelmezhetik az elhangzottakat, eszmét cserélve az előadásról, színházról, irodalomról.

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria