Megemlékezés Prohászka Ottokár püspök halálának évfordulóján

A Papnevelő Intézet dísztermében tartott ünnepséget a Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Szeminárium szervezte.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Központi Szeminárium Prohászkáról elnevezett impozáns emeleti termében Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros, a konferencia elnöke köszöntötte a hallgatóságot és elmondta: a 20. századi Magyarország egyik legnagyobb gondolkodója, mély lelki életet élő főpapja, a „kisemberek” felkarolója és szószólója gondolatainak feltárása továbbra is bőséges munkát nyújt a Prohászka-kutatóknak. A püspök életműve, polihisztor egyénisége miatt gondolatait mélyebben kell megismerni és megismertetni a társadalom mind szélesebb rétegeivel.

A tudományos konferencia első felszólalója Kozák Péter történész volt, aki Az „életiratíró“ és emlékbeszédei című előadásában Bányai Elemér és Prohászka Ottokár személyének furcsa összekapcsolódásáról beszélt.

A székesfehérvári püspök mondta el ugyanis Bányai Elemér újságíró emlékbeszédét, nem sejtve azt, hogy ez a mindennapos tevékenysége milyen érzelmeket kavar a liberális lapok szerkesztőségeiben. Bányai a tényfeltáró újságírás képviselője volt, tíz éven át írta nekrológjait, sajátos hangú, munkásságösszegző „életiratait“ Budapest székesfőváros híres, kevésbé híres és hírhedt személyiségeiről. Ő volt a magyar emlékezetkultúra első kutatója. Az első világháborúban halt meg főhadnagyként, éppen száz éve, nagypénteken, 1915. április 2-án. Gyászbeszédében Prohászka Ottokár leszögezte: a világháborúban a nemzetek odadobják legjobb szellemi erejüket, erkölcsi tartalékukat, nem volt még olyan kor, amikor az emberiség annyi írót, annyi gondolkodót, annyi művészt vetett volna áldozatul, mint a nagy háborúban. Bányai Elemérben egy megszakadt magyar nemzeti géniuszt látott, akinek lelkében a magyar élet, a magyar történelem, a magyar évszázadok eleven lelke lüktetett.

Néhány nappal a temetés után a Martinovics szabadkőműves páholy eljuttatott egy közleményt az összes fővárosi lapnak – derült ki Kozák Péter előadásából. – A közlemény hangsúlyozta, hogy a páholy tagjai tudatosan nem vettek részt Bányai Elemér testvérük temetésén, mert előre tudták, hogy az ott elhangzó beszédek ellentétesek lesznek Bányai Elemérnek egész életében vallott felfogásával. A közlemény némi zavart okozott mind a katolikus, mind a liberális sajtó jeles képviselőinél. Az Alkotmánynak nyilatkozva a püspök leszögezte, hogy nem tudott arról, hogy Bányai szabadkőműves volt; ez különösebben nem meglepő, hisz a szabadkőművesség titkos mozgalom, s a jelek szerint a Bányai család tagjai sem tudtak rokonuk titkáról.

A következő előadásban Prohászka Ottokárnak az Actio Catholicára tett hatását vizsgálta Gianone András tanár. Elmondta, hogy Prohászka nemcsak erre a szervezetre volt hatással, hanem a 20. század első felében mindenre, ami a magyar katolikus egyház berkeiben történt. A székesfehérvári püspök beszédei, különösen a katolikus nagygyűléseken elmondott beszédei, a halála után öt évvel alapított Actio Catholica életében is visszhangra találtak. A püspöki kar által alapított szervezet azt tűzte ki céljául, hogy az egyház tevékenységébe, missziós munkájába a világiakat is bevonja, a papság segítő társaként.

Az előadó kifejtette: Prohászka szellemiségének hatását mutatja, hogy a szegénygondozást, az élénk kulturális- és a sportélet egyházközségi szinten való szervezését is megvalósították a főpásztor követői. A plébánosok olyan civil hálózatot hoztak létre, amely a hívekkel való szorosabb kapcsolatot szolgálta.

Az előadásban elhangzott idézetek alapján Gianone András megállapította, Prohászka gondolatai nemcsak az Actio Catholicára voltak nagy hatással, hanem megtalálhatjuk azokat a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban is.

Balogh Margit, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa méltatta a Mózessy Gergely szerkesztésében készült, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár kiadásában megjelent, 2012 és 2015 között született Prohászka-tanulmányokat összegző kötetet. A történész kiemelte a szerkesztő munkáját. Rámutatott, a tudományos igényességgel készült munkák felbecsülhetetlen értékűek, hisz a tanulmánykötetekben megjelent írások a diktatúra évtizedeinek kényszerű hallgatása után újraélesztik a Prohászka-ismeretet. A tizennégy szerző huszonkét tanulmányát tartalmazó most megjelent kötet írásait mélyen emberi, ugyanakkor mélyfúrásra törekvőnek értékelte Balogh Margit, majd azt is hozzátette, a Prohászka lelkületével, fogalmi rendszerével, misztériumértelmezésével foglalkozó írások mellett a beszédeit tartalmazó történeti írások és a Prohászka recepcióját, befogadását elemző munkák is igen meglepőek. A mai ember a tanulmányokat olvasva rádöbben arra, hogy Prohászka megnyilatkozásai mennyire elevenek, érvényesek napjainkban is.

Az előadások után utolsó beszéde színhelyén, az Egyetemi templomban emlékeztek a nagy püspökre. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a Cserháti Ferenc püspökkel, Ugrits Tamás irodaigazgatóval, Kuminetz Géza rektorral koncelebrált szentmisében felidézte a 88 évvel ezelőtt történt eseményeket, Prohászka Ottokár halálának körülményeit.

Az emlékmise homíliájában a Központi Papnevelő Intézet rektora Prohászka Ottokár nyomán Krisztust, az igaz ember képét kereste. „Az életünk nagy kérdéseire, titkaira, Prohászka Ottokár püspök atya szavaival élve, a filozófia elméletekkel, a költészet dalokkal, a népélet közmondásokkal felel. Ám, ha mélyebbre ásunk, ha az életünk értelme, a küldetésünk, ember voltunkkal járó hivatásunk után kutatunk, akkor a gondolat helyébe az intuíció, a szó helyébe a szimbólum lép: a próféták víziója” – fogalmazott Kuminetz Géza, majd Ezekiel próféta látomását elemezve az emberi életet és történelmet négy arcban, ősképben vizsgálta.

Valamelyikkel eggyé válik a lélek; s amilyen arc uralkodik az adott kor és társadalom, de főleg vezetői tudatában, hát olyanná lesz abban a korban az emberi sors – mutatott rá. – Az első arc az oroszláné, a hatalom, az erő, vagy inkább az erőszak képe. Ez a nyers erő mint életérzés és életvezetés mozgatja a történelem kis és nagy despotáit, diktátorait... Aztán feltűnik előttünk a másik arc, a sas arca, mely gyógyírt kínál az erő vérengzései láttán, mert a sas tekintete éles és mélyre ható, betekintést kínál a lét titkaiba, s azt kérdezi: mi az igazság? A tudomány útját kínálja e kép, mely szerint nemcsak az erőt, de mindeneket az emberi észnek kell kormányoznia.

Ha azonban az ösztön és ész összefog, akkor az kegyetlenül le fogja igázni, fel fogja áldozni a gyengét, a kevésbé értelmeset, a képzetlenebbet, s így aztán megjelenik harmadjára az áldozati tulok arca. A megfélemlítés terrorja miatt leigázott ember, aki szenved, s kiszolgáltatottságát megadóan viseli. Hol van az ember igazi arca, mely erőt hirdet, de nem elnyomót, hanem az egész embert és minden embert egyaránt szolgálót; mely hódító munkát sürget, de oly munkát, mely nemesít és nem rabszolgává, hanem úrrá tesz, mely nemcsak a jog előtt teszi az embereket egyenlővé, de ténylegesen is.... Ez az arc pedig az egyháza ölén hordozott Krisztusnak az arca, mely azt a programot hirdeti, hogy a hatalom össze ne törje, hanem megszelídített erővel övezze fel az embert, hogy a tudomány ne szegényítse, hanem gazdagítsa az életet, hogy a szenvedés ne hervassza el, hanem irgalmas szívűvé tegye az embert – hangzott el a beszédben.

Az ünnepség a Központi Szeminárium udvarán fejeződött be Prohászka püspök szobrának megkoszorúzásával. Spányi Antal megyéspüspök vezetésével az emlékezők együtt imádkoztak a nagy püspök közbenjárásáért.

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír