Lapunk címoldaláról indul tudósításunk az Országos Engesztelő Mindszenty-zarándoklatról, amely május 4-én zárult Esztergomban, ahol Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét a hercegprímás földi maradványait őrző bazilikában.
Erdő Péterrel koncelebráltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) jelen lévő tagjai és paptársak, a szentbeszédet Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mondta.
Szeretetet hoztam ide is – ezzel a címmel mutatja be Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek életútját a Mindszentyneum kiállítása Zalaegerszegen. A tárlat azt az embert láttatja, aki az egész életét arra tette fel, amiben hitt, s akinek küzdelmei a Krisztus-központú közösség értékeiről tanúskodnak. A tárlatról a lap 9. oldalán olvashatnak.
A Magyar Katolikus Rádió (MKR) idén ünnepli huszadik születésnapját. Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak május 2-án a rádió aulájában, és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, az MKR vezérigazgatója megáldotta a jubileumra elültetett szőregi rózsatöveket a rádió székházának kertjében.
Az eseményen részt vett Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese és Örmény Georgina Viktória, a Rózsaüzenet Egyesület elnöke. Az egyesület célja, hogy a lehető legtöbb magyarlakta településre eljuttassanak legalább egy tövet a híres szőregi rózsából. A sajtótájékoztatóról részletesen beszámolunk lapunkban.
Hálaadó nemzeti zarándoklatot hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának első évfordulójára Rómába. A zarándoklatról Tóth Tamással, az MKPK titkárával készítettünk interjút.
A lap záró oldalán adunk hírt a Merényi Zita és Lambert Attila kollégáink fotóiból nyílt tárlatról, amelyet augusztus 31-ig lehet megtekinteni az esztergomi Keresztény Múzeumban, abból az alkalomból, hogy tízéves a Magyar Kurír fotóágazata.
A kiállításon Mudrák Attilának, a múzeum fotográfusának képeiből is válogatás látható. A tárlatmegnyitón beszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás, Török Csaba, az esztergomi bazilika plébániai kormányzója, és jelen volt Udvardy György érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke.
A Mértékadó kulturális mellékletben Az Isteni színjáték üdvözüléstörténet, az Elveszett paradicsom a bűnbeesésről szól címmel Bodnár Dániel írt összegzést a Magyar Dantisztikai Társulat április 26-ai rendezvényéről, amelyen Nagy József Dante-kutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa tartott előadást az egyetem olasz tanszékének Kardos Tibor termében a szabad akarat problémájáról Milton és Dante műveiben.
Mészáros Ákos ezúttal a Nemzeti Galéria Lépésváltás – frissítve! című tárlatát mutatja be. Az irodalmi jegyzetekben Dsida Jenő Ama napon című költeményét elemzi Mózes Huba, Halmai Tamás pedig Babits egyik legismertebb művét, A lírikus epilógját olvassa újra, s rögzíti meglátásait.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria