Meglátni a betegben Krisztust – Orvosok és egészségügyi dolgozók szentségimádása

A szervezők, mint írták, azért kezdeményezték a szentségimádást, hogy „az Eucharisztiában velünk élő Krisztus segítségével a gyógyításban vakmerő kereszténnyé váljanak, tetteik békét hozzanak, és a betegek szolgálatában értéket teremtsenek”.

A T72 Mozgalmat Erdő Péter bíboros, prímás azért hívta életre, hogy az evangélium tanítását terjesszék a társadalomban. Ezért működik a mozgalomban az egészségügyi munkacsoport is, hiszen az evangéliumokból tudjuk, hogy a gyógyítás az isteni szeretet egyik fontos megnyilvánulása. Az egészségügyben dolgozók e szeretet közvetítői lehetnek. A mozgalom tagjai –  készülve a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra – szeretnék, hogy 2020-ban a szentségi Jézussal való találkozás erősítse meg hitüket, adjon esélyt betegeiknek, hogy az isteni szeretet segítségükkel szolgálja gyógyulásukat, áradjon ki hívő és nem hívő munkatársaikra, közösségeikre is. Ezt szeretnék azzal a programsorral megvalósítani, amelyet az egészségügyben dolgozóknak rendeznek a kongresszus hetében. Ehhez kapcsolódott, segítve lelki felkészülésüket a január 22-én tartott 24 órás szentségimádás is, melyet a tavaly év eleje óta állandó szentségimádásnak helyet adó budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban szerveztek meg. A következő „felkészülési” nap úrnapjához kapcsolódik majd, ekkor a budapest-újlaki plébánián fognak találkozni az egészségügyi dolgozók, ahol Beran Ferenc atya lesz a lelkivezetőjük.

E programok talán segítséget nyújtanak minden egészségügyben dolgozó embernek; orvosoknak, ápolóknak, nővéreknek, gyógyszerészeknek egyaránt, hogy a betegben meglássák Krisztust, így gyógyítsanak, segítsék az arra rászorulókat. Hozzájárulhat, hogy a betegek pedig azt érezzék, hogy Jézus segíti őket, az orvosokban és segítőikben Krisztus arcát fedezzék fel.

A 2020-as eucharisztikus kongresszusra készülve a T72 Mozgalom egy levelet fogalmazott, melyben többek közt így írnak szándékaikról: „Az Eucharisztiában velünk élő Krisztus segítségével szakítani akarunk a semmitmondó, hétköznapi kereszténységgel. Tudatosuljon bennünk, hogy a kereszténységünk azért nagy dolog, mert maga a szeretet is az. Éget, de nem hamuvá, hanem tisztává, naggyá, világossá tesz. Ezért a gyógyításban erre a lángoló tűzre szeretnénk bízni magunkat. Nem akarjuk elfogadni azt a sok hazugságot, ami körülvesz bennünket, és rombolja az élet mindenek feletti tiszteletét és védelmét. Minthogy polgári és keresztény kötelességünk nem a nyugodt élet, hanem kiállás az érték mellett, melyet Jézus nekünk ajándékozott, és amely szenvedéssé, akár vértanúsággal végződő küzdelemmé válhat, de épp így beteg testvéreink szolgálatában értéket teremtő, békét hozó is lehet.

Nekünk nem olyan Krisztus kell, akit távol tarthatunk magunktól, miközben a bennünk munkálkodó Istenre van szükségünk. A szentség, az Eucharisztia legyen számunkra a látható Ige. Segítsen nekünk, hogy Isten arcát megláthassuk mindenféle körülmény közepette, nemcsak a szakrális terekben, hanem a szenvedő, gyógyításra szoruló betegek tekintetében is. A betegben Jézust kell felismernünk, hiszen a szerető gondoskodás, gyógyítás a Jézussal való találkozás útja. Aki gondját viseli a rászorulónak, az az Isten oldalán áll, és le tudja győzni a kidobás kultúráját, amely – épp ellenkezőleg – a hatalmasokat kedveli, és haszontalannak tartja a fogyatékosokat, esetleg a létszám feletti vagy nem várt magzatokat is. Nem akarjuk a tudománnyal a halál kultúráját szolgálni. Oda akarunk állni, ahol Krisztus, a Mesterünk áll, a szegények, a betegek és a gyámolításra szorulók oldalára. Nem félresöpörni akarjuk Jézust, hanem beemelni a gyógyítás mindennapjaiba.”

Fotó: Merényi Zita (archív)

Bókay László/Magyar Kurír