Megújul a Krisztus Légiója Kongregáció – VIDEÓVAL

Kitekintő – 2014. január 9., csütörtök | 13:28

Január 8-án kezdődött, és több héten át tart a Krisztus Légiója Kongregáció Rómában kezdődő tanácskozása, amelyen megújul a korábban botrányokba keveredett, és az utóbbi három évben pápai megbízott által ellenőrzött katolikus mozgalom. A kongregáció tagjai új szabályzatot fogadnak el, és új vezetést választanak.

Krisztus Légionáriusai a kongregáció római székházában rendkívüli káptalant, vagyis vezetőségi tanácskozást tartanak, mely szerda este misével kezdődött. A kongregáció kormányzatának felállításához közel húsz nap kell, a szabályzat kidolgozása február végéig is eltarthat - adta hírül szerdán a Vatikáni Rádió.

Krisztus Légionáriusaihoz több mint nyolcszáz pap tartozik, a  kongregáció világi szervezeteként működő Regnum Christi Mozgalom pedig mintegy hetvenezer tagot számlál a világ félszáz országában.

Az 1941-ben Marcial Maciel Degollado mexikói pap által alapított kongregáció II. János Pál pápasága alatt élte fénykorát.

A Légió a kilencvenes évek végén került a Joseph Ratzinger vezette Hittani Kongregáció figyelmébe azután, hogy Degollado atyát szexuális visszaélések vádja érte. Az is nyilvánosságra került, hogy a kongregáció vezetőjének gyermekei is születtek.


A kongregációnál tartott szentszéki vizsgálatok következményeként Degolladót 2006-ban felmentették a mozgalom éléről (egy évvel XVI. Benedek pápává választása után). Degollado 2008-ban elhunyt. 2010-ben a kongregáció bocsánatot kért a tagjai által elkövetett bűnös cselekedetekért.

2010-ben XVI. Benedek pápai megbízottat nevezett ki a kongregáció megújulására és megtisztítására Velasio De Paolis bíboros, a Szentszék gazdasági ügyekkel foglalkozó prefektúrájának elnöke személyében, akit tavaly Ferenc pápa is megerősített tisztségében. De Paolis a kongregáció gazdasági átvilágítását is elvégezte. A bíboros vezeti a most kezdődő káptalant is. A tanácskozás végén a kongregáció irányítását az új vezetőség veszi majd át.

Radio Vaticana/MTI/Rome Reports/Magyar Kurír