Mennyire keresztény nevek a mai keresztnevek?

Nézőpont – 2011. február 16., szerda | 16:21

A névválasztást ne a véletlen vagy a pillanatnyi szeszély határozza meg – hangsúlyozta a Szentatya –, hiszen a keresztnév – ha valóban keresztény név – azt fejezi ki, hogy a megkeresztelt ember a Szentlélek erejéből újjászületett, a természetfeletti rendbe lépett, kapcsolatba került Istennel. A keresztségben kapott név a földi és az örök élet közötti kapcsolatra utal. Ha egy szent neve, arra is utal, hogy Isten az új keresztényt is a szentségre hívja – druszájához hasonlóan.

Az amerikai sajtó nemrégiben foglalkozott vele, hogy a Mária megfelelője, a Mary – amely 1910 és 1965 között folyamatosan az első vagy a második helyen állt a női nevek népszerűségi listáján – 2009-ben kiszorult a száz leggyakoribb női név közül. Magyarországon hasonló a helyzet: a 2010 januárjában kiadott statisztika szerint a leggyakoribb női név ugyan még mindig a Mária, de az újszülött leánycsecsemőknek legszívesebben adott száz név között már nem szerepel. Utóbbiak közül legnépszerűbb a Jázmin, de Jézus anyjának nevénél kedveltebb a Bianka, a Fruzsina, a Ramóna, a Melissza, a Zsanett, a Vanessza, a Lara, a Dzsenifer, az Evelin, az Amira, a Cintia és a Mercédesz is.      

A férfineveknél is hasonló tendencia figyelhető meg. A jelenleg leggyakoribbakat – László, István, József – újszülött gyermekük számára ma már jóval ritkábban választják a szülők: a László név az újszülöttnevek tavalyi népszerűségi listájának 18. helyére, az István a 30. helyre, a József a 41. helyre szorult vissza. A legszívesebben választott száz név közt szerepel ugyanakkor a Roland, a Kevin, az Alex, a Rikárdó, a Brendon, a Noel, az Adrián és a Rómeó.

A szüleinktől kapott név életre szóló ajándék – vagy éppen teher. Életünk során több milliószor halljuk, hiszen mindenki ezen a néven szólít. Akit szülei olyan névritkasággal sújtanak, mint Ajád, Anicét, Beriszló, Árlen, Edda, Anakin, Főnix, Cserjén, Béda, Febrónia, Delfina vagy Tegza – valamennyi engedélyezett név –, arról a neve alapján esetleg nem fogják tudni, férfi vagy nő, de legalábbis visszakérdeznek a bemutatkozáskor: Hogy tetszett mondani?

A gyermek neve nem olyan, mint egy e-mail cím, amit ki-ki a fantáziája szerint kitalálhat. Valamiképpen kapcsolódik a személyiségéhez, egy életen át elkíséri, sőt – a Szentírásból tudjuk – maga Isten is komolyan veszi. Ő adta Ábrámnak az Ábrahám, Sárainak a Sára, Jákobnak az Izrael, Simonnak a Péter nevet. Ő mondta Zakariásnak, hogy fiát Jánosnak, Józsefnek pedig, hogy Mária Fiát Jézusnak nevezze. Az Isten képmására teremtett Ádámnak hatalmat adott, hogy nevet adjon a teremtményeknek. Valakinek nevet adni megszentelt cselekedet, Isten teremtő tervében való részesedés, vagyis komoly felelősség. A gyermeket váró pároknak érdemes átgondolniuk, mit fog szólni leendő gyermekük évek múlva a nevéhez, és mit gondol majd, miért éppen ezt választották számára. Talán egy kedves családtag emlékére, vagy azért, hogy ily módon egy példás életű személyhez kössék – vagy minden személyes kötődés nélkül, pusztán azért, mert jól hangzik? 

A keresztelés szertartása során Isten színe előtt adnak nevet a gyermeknek. A név lehet egy szenté, aki példát ad az Istenhez való hűségre és a szeretetre, s akinek közbenjárására számíthatunk. De utalhat valamely keresztény misztériumra vagy erényre is. Fontos, hogy kerüljük a keresztény eszménnyel ellentétes jelentésű neveket. Benedek pápa arra buzdítja a keresztény szülőket, hogy olyan nevet adjanak gyermeküknek, amely Istennel és azokkal köti össze őket, akik Isten szent Nevében éltek.

Forrás: catholicpreaching.com, nevnaptar.eu, www.nytud.hu

Magyar Kurír

(mk)