Mentor-katekéta konferenciát rendeztek Szegeden

Hazai – 2017. június 14., szerda | 12:34

„A szomjazóknak ingyen adok az élet forrásának vizéből!” (Jel 21,6) mottóval rendezték meg június 10-én, szombaton a II. Mentor-katekéta Konferenciát a Szeged-Csanádi Egyházmegyében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egyházmegye kateketikai irodája által szervezett szakmai találkozónak a Gál Ferenc Főiskola adott helyet. A Szent Barnabás-mentorprogram keretén belül meghirdetett konferencia a Motiválni, megtartani, lelkesíteni a katekétaszolgálatban címet kapta. A szervezők az alkalom céljaként a felsőoktatásból kikerült katekéták-hitoktatók, valamint az ő képzésükben részt vevők számára nyújtott inspiráló és szakmai segítséget fogalmazták meg.

A nap elején a megjelenteket Kozma Gábor rektor köszöntötte, a megnyitóbeszédet pedig Kiss-Rigó László megyéspüspök mondta.

A meghívott előadók biblikus, pasztorális és kateketikai témák kapcsán beszéltek a segítő szolgálatról.

Az első előadó Ubaldo Monitisci SDB, a Szaléziak Pápai Egyetemének professzora volt, aki a plébánián dolgozó katekéták szempontjából vizsgálta a motiváció megtartásának nehézségeit és lehetőségeit. Végső következtetésként kiemelte, hogy a katekéták munkája nélkülözhetetlen, hiszen nagyrészt rajtuk is múlik az Egyház jövője; munkájukhoz belső meggyőződés és megfelelő motiváltság szükséges.

Obbágy László főiskolai tanár, kateketikai referens előadásának címe ez volt: Parakletikus kísérés – a katekézis szolgálatában. A Kolosszeieknek írt levelet (2,1–2) idézve Pál apostol övéiért való küzdelméről beszélt, aki megtett mindent,  „hogy szívükben megerősödve eljussanak Krisztus megismerésére”. A parakletikus kifejezés mélységeit és jelentésárnyalatait, megerősítő, bátorító aspektusait bibliai példákon keresztül szemléltette az előadó.

Gyertek, nézzétek meg! – Jézus motiváló ereje, különös tekintettel Szent János evangéliumára címmel  Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola oktatója tartott előadást. A negyedik evangéliumon keresztül mutatta be, hogyan hívott és biztatott Jézus, hogyan ébresztette fel az örök élet reményét és ígérte meg, hogy a Vigasztaló Lélek elvezet minket a teljes igazságra. Hangsúlyozta: Jézust szemlélve arra törekszünk, hogy benne saját igyekezetünk is irányt és módszert kapjon.

Tajti Péter, a Forráspont Lelkigondozó Szolgálat szakmai koordinátora a kiégés jelenségéről nemcsak mint veszélyről, hanem mint esélyről is beszélt. Kiemelte: az objektív és a szubjektív életminőség közötti szakadék alapvetően hatással van arra, hogyan is gondolkodunk a krízishelyzetekről, majd beszélt a változási lehetőségekről, önismereti kérdésekről, és rámutatott egy olyan hármas kritériumrendszer lehetőségére, amely segíthet abban, hogy jó helyen dolgozzunk, avagy jobban érezzük magunkat munkánk közben.

A délutáni műhelyfoglalkozások keretében olyan gyakorlatokat ismerhettek meg a jelenlévők, amelyek segíthetnek megtartani a belső lelkesedést és ébren tartják a szakmai életben elengedhetetlen motivációt. A műhelyeket Szögi Ildikó, Piros Adorján mentor-katekéták, Gulyás Péter szervezetfejlesztő szakember, Kotschy Beáta egyetemi tanár és Magyar Balázs pszichiáter vezették.

A konferencia, amelyen hat magyarországi egyházmegyéből több mint száz katekéta, illetve a katekéták képzésében közvetlenül vagy közvetve részt vevő személy volt jelen, közös imádsággal zárult.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria