Mi a káromlás szó eredete?

Amikor a Hetvenek görögre fordították a héber nyelvű Bibliát, három elég különböző fogalmat vontak össze a káromlást jelentő blaszfémia eredetijét képező blasphemein szóba. Az első a Naqav, ami azt jelenti: „kimondani Adonáj teljes nevét”, ami szigorúan tilos volt a zsidók számára, hiszen a név által magát az Úr személyét, a lényét illetjük. Éppen ezért volt tilos Istent ábrázolni is. A második szó a qillel, melyet csak a pogányokra használtak, és minden sértést magában foglalt, amit a hitetlenek Isten ellen elkövethettek. Őket nem büntették érte, hiszen pogányok voltak, de a zsidók ugyanezeket a dolgokat nem tehették meg büntetlenül.

Végül a legérdekesebb fogalom: a meggaddef, melyet azokra a zsidókra használtak, akik szembehelyezkedtek a judaizmus három alappillérével: a Tórával, a Templommal és a bírákkal. Jézust például azért ítélték halálra és feszítették meg, mert a saját értelmezésében tanította a Tórát: „Azt mondták néktek... Én pedig azt mondom...”, és nem azért, mert Isten fiának mondta magát. Az Isten fia általános megfogalmazás volt, Jézus pedig soha nem ejtette ki Isten teljes nevét.

Jézus maga új jelentést adott a blaszfémia szónak. Az apokaliptikus irányzat, amelyhez ő tartozott, és amelytől később a zsidóság elhatárolódott, úgy tartotta, hogy Istennek lehet még mondanivalója az emberiség számára, és küldhet közéjük valakit ennek tolmácsolására, aki vele azonos státuszú, azaz fölötte áll a Tórának, a Templomnak és a bíráknak. Ez az elképzelés az Ószövetség egyes könyvein alapul, például Malakiásén vagy Sirák fiáén (melyet ki is vettek a héber Bibliából): Isten kinyilatkoztatja, hogy új Mózest (5 Móz 18, 15) vagy új Illést (Mal 3, 23) fog küldeni a földre.

Ebben a kontextusban kell hát szemlélnünk Jézus központi mondatát, melyet Lukács (12, 10) így idéz: „Aki az Emberfia ellen beszél, az bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot.” Vagyis azt mondja a zsidóknak: vádolhattok azzal, hogy rivalizálok a Tórával és a Templommal, meg is feszíthettek, de nem tilthatjátok meg a Szentléleknek, hogy egy prófétán keresztül nyilvánuljon meg, hiszen ezzel cenzúra alá vonnátok az Istent, azt üzennétek neki, hogy hallgasson!

Szent Pál egyenesen a keresztényekhez fordul. Rómaiakhoz írt levelében felháborodásának ad hangot, hogy a hűtlen zsidók miatt „káromolják Isten nevét a pogányok” (Róm 2, 24). Azaz az ő viselkedésük miatt küldenek szidalmakat Isten felé a hitetlenek. Pál lényegében azt üzeni nekik, hogy: „Szedjétek össze magukat és legyetek igaz hívek, akik olyan arcot képesek mutatni Istenről a többieknek, amit azok nem akarnak majd szembeköpni”.

Ugyanezt az érvelést követi akkor is, amikor meghagyja a keresztény rabszolgáknak, hogy türelemmel viseljék sorsukat, „hogy az Isten nevét és tanításunkat ne érje káromlás” (1 Tim 6, 1) a pogány gazdák részéről, az asszonyoknak pedig, hogy legyenek jó családanyák, nehogy a pogányok részéről „az Isten szavát káromlás érje” (Tit 2, 5). Üzenete minden esetben világos: legyetek jó keresztények, hiszen ti vagytok Isten arcai, és akkor senkinek sem lesz kedve gyalázni titeket.

Ami a jelenlegi vallási feszültségeket illeti, ki kell mondani, hogy ha az iszlámot vagy a judaizmust támadnák úgy, ahogy a kereszténységet, akkor lázadás törne ki. Ez a kettős mérce felveti a demokráciánk vallási semlegességének kérdését is. De egy keresztény, aki tisztában van vele, hogy Krisztus megtestesült arcát is megcsúfolták, másképp teszi fel a kérdést. A fő kérdés számára az, hogy „milyen képet nyújtsunk Krisztusról?”

Krisztus arcát ma is igazságtalanul gúnyolják. De ő kegyelmet kért hóhéraira a kereszten (Luk 23, 34). Nekünk is elnézőnek kell hát lennünk a hitetlenekkel szemben, akik nem ismerik Jézust, és csak egy karikatúrát látnak belőle. Sokan vannak, akiket nem elégített ki az a kép, amit az egyház közvetített feléjük Krisztusról, és eltávolodtak a vallástól. II. János-Pál és XVI. Benedek már más képet mutatnak róla, és a fiatalok ismét szívesen jönnek a templomokba.”

La Croix/Magyar Kurír