Minden délben imádkozzunk a békéért!

Nézőpont – 2013. január 15., kedd | 13:06

Mindennap, minden időzónában déli tizenkét órakor álljunk meg egy pillanatra, és kérjük Istentől a béke ajándékát – kezdeményezi idén is a Fokoláre Mozgalom.

Maria Voce, a mozgalom elnöke ezzel a javaslattal fordult a fiatalokhoz, akik háromszázötvenen gyűltek össze az egész világ  képviseletében Castel Gandolfóban. December 28-án együtt imádkoztak minden háborúban szenvedő népért, különösen Szíriáért. Sokan azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely azóta is mindennap folytatódik, a Facebookon is követhető.

„Az abszurd háborúkkal szemben egyedül Isten tud választ adni az emberiség béke iránti vágyára” – mondta Maria Voce a Fokoláre Mozgalom közel-keleti országokban élő tagjaitól érkezett levelek és hírek kapcsán. Hozátette: „Valóban erőteljes, hathatós imára lenne szükségünk, megújított hittel Istenben, akinek ez nem lehetetlen.”

A Time out elnevezésű kezdeményezés 1991-ben, az első öbölháború alkalmával indult Chiara Lubich kezdeményezésére. Mindennap minden időzónában déli tizenkettőkor csendben vagy imában kérik a békét. Az imádság hátterében ott áll számos kezdeményezés a béke és a testvériség előremozdításáért, amelyet a Fokoláre Mozgalom közösségei indítottak a világ több országában – írják a lelkiségi mozgalom honlapján.

Magyar Kurír

(tzs)