Mindenszentek ünnepe Esztergomban

Hazai – 2014. november 1., szombat | 19:48

Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek – emelte ki Erdő Péter bíboros Esztergomban bemutatott szentmisén a nyolc boldogság sorából azt a jézusi tanítást, mely ma, mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén különösen fontos számunkra.


Mindenszentek főünnepén Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be az esztergomi bazilikában.

A nyolc boldogságról szóló jézusi beszéd Krisztus erkölcsi tanításának egyik nagyszerű összefoglalása - mutatott  rá homíliájának kezdetén a főpásztor. Ha az evangéliumokat és az Újszövetség többi könyveit vallatjuk, különböző formákban találjuk meg Jézus tanítását arról, hogy hogyan kell élni.

Krisztus néha törvény módjára, általános érvényű parancsokban fogalmaz. Néha még az ószövetségi törvénnyel is szembeállítja a saját útmutatását, amikor például így fogalmaz: „Mondatott a régieknek …, én pedig mondom nektek”. Máskor szemléletesen, példabeszédekben szól. Elmondja az irgalmas szamaritánus történetét, de nem vezet le belőle szóban megfogalmazott törvényeket. Inkább azt feleli a kérdezőnek: „Menj, és cselekedj te is hasonlóképpen!” (Lk 10,37). Ismét máskor jajt kiált arra, aki lelkiismeretlen, gonosz módon él, vagy boldognak nevezi, aki cselekedeteiben vagy állapotában összhangban van Isten akaratával. A nyolc boldogság (Mt 5,1-12) az erkölcsi útmutatásnak ebbe az utóbbi fajtájába tartozik - hangsúlyozta Erdő Péter.

A keresztény igehirdetés az évszázadok során részletesen elmélkedett az itt szereplő minden boldogságról. Ma ezek közül csak egyre térünk ki: „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek” (Mt 5,4). Ez a sírás szomorúságot, sőt gyászt jelent. Szent Ambrus szerint, ha az előző két boldogságot, a szegénységet és a szelídséget valaki elérte, emlékeznie kell arra is, hogy bűnös. Ezért gyászolnia kell a saját bűneit. De aki bűneit siratja, vagyis őszintén megbánja őket és elhatározza, hogy jó útra tér, annak Isten megbocsát. Erre a szomorúságra tehát Isten bocsánata a vigasztalás. Aranyszájú Szent János szerint, akik saját bűneiket gyászolják, azok boldogok, de csak félig. Boldogabbak azok, akik mások bűneit siratják - mondta a bíboros.


Mindenszentek ünnepén és holnap, halottak napján gondoljunk erre az összefüggésre is. A szentek közösségére, hiszen ha mások bűneit gyászoljuk, az ő számukra is kérjük Isten irgalmát. Imádkozhatunk az élőkért, a bűnösök megtéréséért. De imádkozhatunk azokért is, akik már elhunytak, kérhetjük az ő számukra is Isten bocsánatát. Ha még a tisztulás állapotában vannak, az Egyház imája valódi segítséget jelent számukra. Ha már az üdvösségre jutottak, minden imádságot és érdemet bölcsen értékel az isteni gondviselés. Joggal mondhatjuk, hogy mindez az Egyház lelki kincstárának részét alkotja, amelyből részesülhetnek azok is, akik legjobban rászorulnak Isten irgalmára. Ilyen értelemben mondja szent Jeromos, hogy ebben a boldogságmondásban nem a halottak gyászolásáról van szó a természet általános rendje szerint, hanem a halottak bűnei és vétkei miatti gyászról (vö. 1Sám 15,35; 2Kor 12,21). Akik mások bűneit gyászolják, azok számára az lesz az igazi vigasztalás, hogy az örök életben fel fogják ismerni Isten gondviselését - hangsúlyozta Erdő Péter.

Jézus mondásában nem egyszerű szomorúságról, hanem gyászról van szó, olyan lelki állapotról, amely hasonlít a meghalt gyermekeit, szüleit, rokonait sirató ember mély fájdalmához. Aki ilyen heves bánattól szenved, az nem gondol a pénzre, a dicsőségre, nem kínozza az irigység sem, mert egész lelkét ez az érzés tölti be. Ilyen teljes bűnbánatra van szükségünk. Ilyen figyelemmel kell várnunk Isten irgalmára.

De a jézusi mondásban szereplő gyász vonatkozhat arra is, hogy a gonoszságnak milyen nagy a hatalma a világban, hogy mekkora nyomás alatt él az Isten akaratát kereső, igaz ember. Ebben az értelemben a megígért vigasztalás Isten szabadító erejének és kegyelmének megjelenése a történelemben, főként pedig Krisztus második eljövetele az idők végén. Maga Jézus mondja búcsúbeszédében tanítványainak: „Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul” (Jn 16,20). „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33).

Ebben a reményben éljük át a szentek közösségének erejét, kérjük a szentek közbenjárását, és reméljük, hogy eljutunk az ő társaságukba, az örök boldogságba - zárta homíliáját a főpásztor.

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria