A ministránstalálkozóra huszonegy településről érkeztek az Úr asztalának szolgái. A főpásztorral és papjaikkal együtt szentmisét ünneplő fiataloknak Bábel Balázs érsek kiemelte az elköteleződést a nap szentje példáját követve, valamint a szolgálat erényével bátorította a jelenlévőket.
Az ünneplő közösség a szentmisét követően látogatást tett az Astriceum Érseki Múzeumban, ahol liturgikus tárgyakat és szenteket ábrázoló szőnyegeket, valamint az érseki kincstár tárlatát tekintették meg.
A közös ebéd után, a nap hátralevő részében a közösségi játékok, sportvetélkedők és labdajátékok kerültek előtérbe, a helyi cserkészek (Kádár Írisz, Czár Szabolcs, Körmendy Márton) vezetésével. A gyerekek csodálatosan, egymásra hangolódva, átlépve a korosztályi különbségeket, a települési hovatartozást, felhőtlen, imádságos lelkülettel töltötték el a napot.
A programnak a Kalocsai Iskolanővérek Nagyasszonyunk Katolikus Iskolája adott helyet; a programszervezésért és lebonyolításért Retkes Zsolt egyházmegyei ministránsreferenst és munkatársait illeti a köszönet.
Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria