Mit üzennek az ikonok? – Papp Miklós az értő látásról

 KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Etikai Intézetének szervezésében Kép és etika. Az ikonok etikája címmel tartott előadást Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus.

Előadása első felében az ikonok teológiáját elméleti megközelítésben értelmezte, olyan kérdésekre adott választ, hogy miért fontos a kép, honnan ered, mi váltotta ki a képrombolást, mit értünk tulajdonképpen ikon alatt, milyen kánon határozza meg az ikonfestést. Ezeket a kérdéseket teológiai, etikai és esztétikai megközelítésben egyaránt tárgyalta.

A második részben ikonok sokaságán keresztül mutatta be mindennek a gyakorlati megvalósulását, és megfogalmazta az általuk közvetített etikai üzenetet, életvezetési útmutatást adva a hallgatóságnak. A mintegy száz ikon a Szentírás számos fontos történetét megidézte, az egész emberi életet átfogva.

Ma a tudományos értekezésekben átvette a szó az uralmat, holott a jövő a képernyős világé.  A filozófia lemarad, ha nem alkalmazza a kép többletértelmet közvetítő eszközét – mutatott rá Papp Miklós. Az ikon eredetét keresve a képrombolás időszakára tekintett vissza az előadó. Ez, a zsidó, muszlim hatásra, az eretnekségtől, a babonaság okozta elhajlástól való félelem miatt, az antikvitás kori érzelmi, érzéki hangsúly okán és végül a teológia által megfogalmazott kételyek miatt bekövetkező folyamat arra irányítja a figyelmet, ami az ikont tekintve a lényeg: nem mindenféle ábrázolás méltó a hitünkhöz – fogalmazta meg az előadó, felhívva a figyelmet a jelenünket elárasztó igénytelen képi világra.

Az ikon nem kép, az ikonban az őskép – maga Isten – van erejével jelen. Az ikon megjeleníti Isten szent jelenlétét, de tudatában van annak, hogy a Szent mindent felülmúl. Aki már megtapasztalta Isten jelenlétét, tudja, hogy ehhez képest mindössze „szalmaszál”, amit az ikon nyújtani tud, de nagyon fontossá tud válni ez a szalmaszál, ha a megtapasztalás a lélekben elhomályosul. Az ikon egyszerre közel hozza és el is rejti a misztériumot. Olyan, mint egy fátyol, ami túlmutat önmagán, és azt kéri, nézzünk mögé, ezért nem akarja pusztán a szépséggel lekötni a figyelmet. Papp Miklós itt a keleti gondolkodás egyik sajátosságára hívta fel a figyelmet: a görögkatolikus és ortodox templomokban az oltárt az ikonosztáz választja el a templom belső terétől, megjeleníti, hova tartunk, de el is rejti azt. Azt közvetíti ez a látásmód, hogy nem emberi szemmel, nem empirikus megközelítéssel kell közelednünk a misztériumhoz.  Az ikon valamit feltár, valamit örökre misztériumnak rögzít. A csodát, a misztériumot sohasem ismerhetjük meg teljesen. Maradok titok magamnak, maradjon titok nekem házastársam, maradjon titok Isten – hangsúlyozta. Továbbá az ikon megszólítja az embert. Szól, felszólít, meghív. Így életünk, mindenki élete, hivatás – mondta a morálteológus.

Papp Miklós az ikonok jelentőségét pszichológiai, didaktikai, esztétikai, teológiai és etikai oldalról közelítette meg. Az embernek segít, ha jó mintákat lát maga előtt. Ezt a régi ember tudta, házában olyan képek, feliratok vették körül, melyek figyelmét a jóra irányították, ezzel szemben ma az ember a reklámok képi világában él. Az ikon azáltal, hogy teológiai igazságokat, dogmákat, bibliai történeteket jelenít meg, tanít, ugyanakkor ezt a szépség nyelvén teszi – mutatott rá az ábrázolás esztétikai jelentőségére is az előadó. Az ikon ugyanakkor nem önmegvalósító alkotás. Nem az érzelmekre akar hatni, hanem a teológiai igazságokra irányítja a figyelmet, el akarja mélyíteni a látást.

Az ikon az egyház hitét festi meg, az alkotó ehhez nem tehet hozzá, és nem vehet el. A festés követelményeket állít az alkotó elé: „Aki egész nap szemez Krisztussal, az tudja közvetíteni tekintetét”. Az ikonfestő böjttel, imával és erkölcsös élettel készül az alkotásra – tartalmazza az ikonfestés kánonja. Az ikon festése imádkozva történik. Az imában a festő átadja önmagát, hogy Isten közölje magát általa, ahogy ez a sugalmazott írás esetében is megtörténik. Az imában azt kéri a festő: Működjünk együtt! Ez életvezetésünk számára is üzenet: adjam át egész életemet, hogy Istennel együtt haladjon előre. Ahogy a festés lélekben történik, úgy a befogadásnak is lélekben kell történnie. Imádságban álljunk az ikon elé, a gyertyafényben szemléljük, így élővé válik az arc, ami a kéz mellett az ábrázolás központi eleme. Ez a kettő készül el a legvégén, így a folyamatos ráhangolódás segíti a kifejezés elmélyítését – mondta el az előadó.

A kánon határozza meg továbbá az ikon fordított perspektíváját, amelynek köszönhetően a szemlélő is bevonódik az ábrázolt történetbe. Így az ábrázolás arányait nem a valóság optikája adja, hanem a teológiai jelentés.

Ezt az elméleti  megalapozást követte az ikonok típusok szerinti bemutatása. Papp Miklós a közvetített teológiai tartalmat minden esetben összekapcsolta az etikai üzenettel, életvezetési útmutatást adva a hallgatóságnak.

A Pantokrátor-ikon a „mindeneket megítélő” Urat ábrázolja. Az embernek szüksége van tekintélyre, nagy probléma, hogy a II. világháború és a kommunizmus örökségeként nincsenek világunkban tekintélyek. Isten, az Úr, elbűvöli az embert, nyugalmat ad annak tudata, hogy ez az Úr minden hajunk szálát ismeri. Az elbűvölt ember a jó felé fordul, azért akar erkölcsösen élni, mert elbűvöli Isten megtapasztalása. A jót a jóért tenni – Kantot idézve magyarázta az előadó az ember válaszát erre az átélésre. Rámutatott a doxológia fontosságára: az ember az őt elbűvölő Istennek a dicsőítés nyelvén válaszol. A Pantokrátor ikonját a templomokban leggyakrabban a kupolában helyezik el, ezzel közvetítve, hogy Isten kegyelme az ember fölé borul, áldása alatt élhetünk.

A tanító Krisztus ikonját a tanítók, tanárok figyelmébe ajánlotta Papp Miklós. Elmondta, Jézus azért választotta a tanítói hivatást, mert ezt tekintette a legalkalmasabb útnak arra, hogy közölni tudja önmagát. Az arc nem fejez ki érzelmet, nem sír, nem mosolyog. Mindig oda lehet elé állni, örömben, bánatban egyaránt. Erőt, nyugalmat sugároz. Ruhája két színe Jézus isteni és emberi természetére utal. Közénk jön, hogy mi, emberek Isten felé lépjünk. Ő emberré lesz, hogy mi „felistenüljünk” – fogalmazta meg a morálteológus az életszentségre való meghívottságunkat. Krisztus mutatja számunkra az utat: akkor leszek boldog, ha felé haladok.

A tanító Krisztust gyakran ábrázolják a hegyi beszéd jelenetében. A hegyen ülő Jézust különféle emberek hallgatják. Jézus tanítása „csúcsüzenetét” tárja eléjük. A nyolc boldogság hallgatása „morális nyugtalanságot kelt” – idézte Papp Miklós a német morálteológust, Klaus Demmert; a hegyi beszéd morális megfejtése komoly feladat az ember számára. A csúcsüzenet csúcsigényt támaszt az emberrel szemben, de Jézus sem marad a szavak szintjén. Az ikonban ott van a húsvét, a nagypéntek történése: amit a hegyi beszédben elmond, azt a húsvéti időben megéli. Ezzel azt üzeni, ha az ember az Atyától akart helyen van, az a boldogság. Ezzel boldogságfogalmunkban paradigmaváltásra késztet: „Uram, légy velem!” – ennek kell az ember első kérésének lennie, hiszen ezt megértve megváltozik életünkben a fontossági sorrend. Az előadó ismét a tanárokhoz fordult, őket a tanítványokkal való találkozásra buzdította, mert, mint mondta, a tanár a találkozással tesz a legtöbbet tanítványaiért, vállalva annak „csúcsterheit” és „csúcsörömeit”.

Papp Miklós ezután úgy mutatta be a születéstörténet ikonját, hogy karácsony misztériumáról szólva újraírta a bennünk élő élményeket, tudást; szavai az ikon részleteinek imádságos átelmélkedésébe vezettek be. A karácsonyi ikon háttéralapja három nagy hegy, ami a Szentháromság három személyét szimbolizálja. A középső hegy, amely Krisztusra utal, kiszélesedik, s annak tövében születik a Messiás.

A karácsony ikonján József félre van állítva. Félreállítása is teológiai jelentőségű: egyrészt nem ő a gyerek biológiai apja, másrészt hitében sem tud még a gyermek mellett lenni. Tanakodik, vihar dúl lelkében, lázasan keresi, mit tegyen. József így utódja minden ószövetségi vívódónak. Nem ünneprontó, nem megtűrt alak a karácsonyi ikonon. Vívódása legitimálja az embert: ha vívódó kérdéseink vannak, ez nem jelent hitetlenséget, a kérdezés emberi mivoltunkhoz szervesen hozzátartozik. Pápáink magabiztos hite mellett nagyon fontos nekünk a szentek és a teológusok vívódása: a két oldal összetartozik – mutatott rá Papp Miklós.

Akinek volt már rettenetesen elrontott karácsonyi ünnepe, az talán többet megértett akkor a karácsonyból, mint sok „kellemes” ünnepléskor. Akkor is ünnep van, ha minden emberi elromlott. Ilyenkor értjük meg, az ikon miért nem istállót ábrázol a születés helyeként, hanem a sötétséget. Az ikon közepe a sötétség, amelybe a Gyermek beleszületik. A karácsonyi ikon itt egyezik a húsvéti ikonnal: Krisztus leszáll a sötétbe, s a sötét nem tudja feltartani.

Az ikon nem istállót fest a születés helyszínéül, hanem a barlang sötétségét; és a Gyermeket nem jászolban, hanem kősírban, és nem pólyába tekerve, hanem halotti gyolcsban ábrázolja. Azért született, hogy majd meghaljon, eltemessék és feltámadjon. A karácsony a húsvétért lett, a karácsonyi ikonban benne van a nagypéntek drámája is.

Az ikon legfontosabb része a tetején látható fény, a félkör alakú központ, ami az Atyát jelenti. Az egész Tőle indul, és minden Felé tart. Az ikonfestő is homályban hagyja – utalt újra az előadó a misztérium őrzésének fontosságára.

A következő ikontípust „saját út ikonként” határozta meg az előadó. Itt a 12 éves, zsinagógában tanító Jézust látjuk, a kamaszt, aki keresi útját. Hogyan jött rá Jézus, hogy ő Messiás? –  tette fel a kérdést a morálteológus, és válaszában a teológia két modelljét vázolta. Az egyik szerint Jézus lassan jutott el küldetése felismerésére, a másik szerint ennek mindig tudatában volt, és arra kereste a választ, hogyan kell azt gyakorolnia. Mindkét válasz közös eleme a fejlődés feltételezése, melynek révén Jézus megerősödött messiási öntudatában. Ez azt üzeni az embernek, a kereső Jézus mellettünk van tapogatózásunkban is.

A vízkereszt ikonjának középpontjában Jézus áll. Felette beborult az ég, a keresztelés során innen hallatszik a szózat. Ahogyan Jézusnak szüksége volt az Atya megerősítésére, úgy nekünk is fontos az útmutatás Istentől, hogy merre menjen életünk. Papp Miklós a kamaszkorban megtapasztalt szülői gondokkal vont párhuzamot: a szülő minden vágya, hogy noszogassa előre gyerekét, ami egészen addig hatástalan, amíg „be nem kattan nála valami”, ami aztán mint egy gyújtózsinór, rá nem állítja a választott pályára. 

Jézus megkísértésének ábrázolásából kiindulva Papp Miklós kétfajta megkísértést különböztetett meg. Az egyik a gonoszra való csábítás, ami a könnyebben beazonosítható és elkerülhető kísértés. A másik, az a csábítás, amely a saját útról akar eltéríteni, már nehezen felismerhető, hiszen más, hasonlóan jó utakat kínál. Nem járhatjuk mindegyiket, választani kell, és el kell tudni mélyülni a saját utunk járásában. A sátán a könnyebb út választására csábítja Jézust: „Messiás! Kápráztasd el az embereket látványos cirkusszal!” Az olcsó élet azonban olcsó boldogságot kínál. A Krisztus-követés mindig továbbhív, mindig intenzívebben, tisztábban, szentebbül. „Istenünk nem a sima megoldások híve, a szűk ösvényre, a meredek útra hívja az embert.”

A színeváltozás ikonja az emberin átragyogó istenit, a történetiségben megjelenő istenit ábrázolja. Etikai üzenete egyértelmű: a hegyen megéltek hatására Péter ott akar maradni, Jézus azonban visszaküldi a világba. Így van velünk is – mondta Papp Miklós. A vasárnapi szentmisében mi is kiszakadunk az evilágiból, találkozunk az istenivel, de aztán vissza kell mennünk, hogy megszenteljük a világot. Nem az a szent, aki elszakad a világtól, a testtől, hanem aki megszenteli azt – hangsúlyozta.

Jézus szenvedéstörténetéből az előadó a nagycsütörtök éjszakát állította a középpontba. „Atyám, legyen meg a te akaratod” – hibás lenne Jézus szavait savanyúan vállalt elfogadásként értelmezni. Az Atya és Jézus akarata nem kerül ellentétbe egymással – mutatott rá Papp Miklós. Krisztusban két akarat volt, az istenfiúi és az emberi. Az emberi akarat az, amelyik még nem érti az isteni szándékot, de a bizalom alapján belehelyezkedik. Így kellene nekünk is végigcsinálni szenvedéseinket, nem vagyunk ugyanis egyedül, a Megváltó mellettünk van. 

Majd Jézus életének számos eseményéhez kapcsolódva beszélt azok etikai üzenetéről, életvezetési útmutatásáról. A gazdag ifjúval való találkozás története a morálteológus szerint nem a vagyonról szól: Jézus valami személyes többletet kér tőlünk. 

Isten, amikor kihozza a népet Egyiptomból, először „szeretgeti”, azután ad parancsot, feladatot. Ez az isteni pedagógia – hangsúlyozta Papp Miklós.

A kánai menyegző története a szolgai lét felértékelését jelenti. A csodát a szolgák látták, így akik szolgálnak, azok a világból, az életből és Istenből többet látnak. Az evangélium nem az önmegvalósításról szól, hanem a „hallgatózásról”, az engedésről és a szolgálatról. A csoda tanúi a semmibe vett szolgák, a feltámadás tanúi a kenetvivő asszonyok. Az egyszerű emberek.

Papp Miklós ezután olyan, etikai üzenettel rendelkező ikonokra hívta fel a figyelmet, amelyeket az etikát tanítók a gyerekeknek bemutathatnak. A barátsághoz kapcsolódva a béna embert Jézus elé vivő barátokat ábrázoló ikont állította a középpontba, kiemelve annak belső, mélyebb jelentését: „Visszük egymást a jó felé, mikor melyikünk a bénább” – fogalmazott. A púpos asszony történetét ábrázoló ikon arról beszél, hogy Jézus olyasmit vesz észre, amit senki más. „Mennyire fontos ennek is a bevitele az etikaoktatásba” – mutatott rá. A tíz szűz történetéből az okosság szót emelte ki. Az életvezetésben szükség van okosságra, nem elég a jó szándék, a jó cél, kell a jó életvezetés. Ezt fejezi ki az olaj, amit nem tud átadni más nekem, ahogy az életben bizonyos dolgokat senki nem tud megtenni helyettem. Az irgalmas szamaritánus története az irgalom nagyvonalúságára és szakszerűségére figyelmeztet; a templomból a kufárokat korbáccsal kiűző Jézus azt mutatja, az irgalom határt kell hogy szabjon a rossznak. A szeretetben van keménység, határozottság, ezt jól kifejezik az ikonok – hangsúlyozta az előadó.

A tékozló fiú történetében az apa a fiú elé szalad, de már azt megelőzően is ott van vele gondolataiban. Ezt a történetet a külföldre szakadó fiatalok családjukkal való kapcsolatára értelmezte az előadó. Hogyan vethetjük be a virtuális kommunikáció eszközeit, hogy ne vesszenek el fiataljaink az „idegenben”, a család nélkül? – tette fel a kérdést.

A konkolyról szóló példabeszéddel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy nem az a tökéletes a Bibliában, ami hibátlan. „Együtt tudok élni bizonyos hibákkal, de a termésre figyelnem kell. Tudni kell tűrni a káoszt, a kisebb hibákat, de észrevesszük-e az igazán nagyokat?” – mutatott rá Papp Miklós az igazán lényeges kérdésre, hiszen, ahogyan elmondta, arra kell odafigyelnünk, hogy a nagy hibák „ne nőjenek túl”.

A mustármag növekedésének példabeszéde az etikatanárok ikonja, s ide tartozik a magvető története is – emelte ki a továbbiakban. Az etikatanárnak mindenhova szórnia kell magot, ahogy régen keleten vetettek. „Érdemes szórni, nagyvonalúnak lenni: ez a tanár feladata” – hangsúlyozta az ikont elemezve, majd a Nabukodonozor király által tüzes kemencébe vetett ifjak, illetve Lázár és a gazdag ember történetéről beszélt.

Ezután kiemelte a Jó Pásztor ikonját, amely az elveszett fáradhatatlan keresésére irányítja figyelmünket. A kereszt ikonjával kapcsolatban a morálteológus elmondta: az ikon azt fejezi ki, hogy Krisztus „beleáll” a szenvedésbe. Az Atya keze megáldja őt, így ha érzem Isten áldását, akkor tudom vállalni a szenvedést – hangsúlyozta.

Az etika a Szentlélek világosító erejét kéri. „Ha egy helyzetben úgy látom, hogy nincs fehér és fekete, csak szürke, töprengjünk; engedjük, hogy a Lélek inspiráljon. Az etikai cselekvés a Lélekben cselekvés, amit a töprengésben, elmélyülésben, csendben ismer fel az ember” – hangsúlyozta a gondolkodás fontosságát a morálteológus, és Mária példáját állította a hallgatóság elé.

Végül Andrej Rubljov Szentháromság-ikonját mutatta be a jelenlévők számára, rámutatva a középső alakra, az Atyára, és a mellette lévő és felé hajló másik két isteni személyre. Az ikonon megjelenik a fa, amely az élet, ugyanakkor a bűn és a kereszt fája is egyben; a szikla és a puszta, ahol Jézus a Lélekkel találkozik. A háttérben feltűnő épület azt az „atyai házat” jelképezi, ahol sok hely van, és ahová mindenki meg van hívva. „A Szentháromság megnyílik, és mi odaülhetünk a negyedik helyre. Ez a megnyíló harmónia idevonz mindenkit” – mutatott rá előadásának végén Papp Miklós, aki Órigenész gondolatával búcsúzott a hallgatóságtól: a legszebb ikon maga az ember, élete és szolgálata, hiszen „áteresztő vagyok, rajtam keresztül a Szent meg tud jelenni ott, ahova az Isten állított.”

Fotó: Lambert Attila; Wikipédia; Parókia.hu; Diósgyőrgk.hu

Trauttwein Éva/Magyar Kurír