Pápai Lajos Jézus Krisztus életének misztériumairól

Kedves Testvérek!

Az elmúlt pénteken láttuk, hogy az újszövetségi tanúságtétel, az apostoli igehirdetés formája: „tényközlő tanúságtétel”. S így bár lehetetlen egy mai értelemben vett „Jézus életét”- írni, ugyanakkor meg lehet történelmileg is közelíteni Jézus Krisztus életének egyes fontosabb eseményét. Ezt végzi el az u. n. „alapvető hittan”. Ez nem pótolja a hitet, de azt értelmes hódolattá teszi. Ahogy a KEK (Katolikus Egyház Katekizmusa) írja: „Sok dolog, ami érdekes lenne az emberi kíváncsiság számára Jézussal kapcsolatban, nem szerepel az evangéliumban. (…) Amit viszont megírtak az evangéliumokban, azért írták, „hogy higgyétek: Jézus a Messiás, Isten Fia, s a hit által életetek legyen benne.” (Jn 20,31) (KEK 514 p.) A KEK is éppen ezért nem Jézus Krisztus életéről beszél, hanem ezt a címet adja: „Krisztus életének misztériumai.”

A misztérium szó leginkább a páli levelekben fordul elő. De ez feltételezi e szó ószövetségi használatát. Az Ószövetségben, a hellenista kor irataiban azzal az értelemmel jelenik meg, ami közeli a szó profán használatával: vagyis a „titok” értelmében: így titkos szándékok, a király titkos terve, stb. Dániel könyvében ezt a terminust az isteni döntésekre alkalmazzák, melyeknek az értelmét a próféta kapta meg, s amelyek jövőbeli eseményekre vonatkoznak (vö. Dán 2,18.19. 27-30.47).

Az Újszövetségben, húsvét után az „apostolok és próféták” (Kol 1,26; Ef 3,5), de főleg Szent Pál megkapták a Szentlélek által a „misztérium” megértését: vagyis Isten bölcsességének a tervét. Szent Pál így ír erről: „Isten titokzatos, rejtett bölcsességét [hirdetjük], amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. (…) Nekünk [azonban] feltárta Isten a lélek által.” (1Kor 2,7.10) A rómaiakhoz írt levelében viszont ezt írta: „Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak (misztérium) kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak:

neki, az egyedül bölcs Istennek legyen
dicsőség Jézus Krisztus által
örökkön-örökké! Ámen.” (Róm 16,25-27)

Vagyis a titok (misztérium) kezdettől jelen volt Istenben, s, ahogyan kezdett megvalósulni, úgy vált ismertté. Csúcspontját Jézus Krisztus eljövetelével, megváltásával érte el. De folytatódik, kibontakozik az Egyházban, és az Egyház által az idők végéig. Ahogy P. Yves Congar O.P. írta: „Mindezen szövegekben jelen van egy tény állítása, hogy Jézus Krisztus-ban egy döntés – ami addig el volt rejtve Isten örökkévalóságában, és ami érinti az egész emberiség, sőt minden látható és láthatatlan teremtmény végleges sorsát – ki lett nyilvánítva és egyben megvalósítva.” (Yves Congar: Un peuple messianique. Paris, 1975 30. lap) De mi ez a tény, ez a döntés, ami öröktől rejtve ott volt Istenben? Szent Pál válaszolt erre is: „…milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.” (Kol 1,27), valamint: „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne (ti. Jézus Krisztusban) lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1,19-20) Ezért fogalmazott így Szent Ágoston: „Non est aliud Dei mysterium, nisi Christus.” azaz: Nincs Istennek más misztériuma csak – Krisztus.

Szent Pál leveleit követve Antiochiai Szent Ignác (+107 körül) leveleiben a misztérium szót nemcsak Jézusra alkalmazza, aki egyszerre megvalósította s így ki is nyilatkoztatta Isten titkát, hanem Jézus Krisztus életének azokra az eseményeire is, amelyekben ez a titok főleg megvalósult. Így ezt írta: „Rejtve is maradt evilág fejedelme előtt Mária szüzessége és szülése, hasonlóképpen az Úr halála is: három kiáltó misztérium, mely Isten csendjében ment végbe.” (Ef. XIX, 1.) Majd egy másik levelében: „…ne a szombatot tartsák, hanem éljenek az Úr napja szerint, mely napon felkélt életünk általa és halála által, amit egyesek tagadnak, mely misztérium által nyertük el a hitet, és azért tartunk ki, hogy Jézus Krisztus, egyetlen tanítónk tanítványainak találtassunk.” (Magn. IX, 1.) Így aztán az egyetlen misztérium, vagyis Krisztus mellett, lassan életének jelentős eseményeit is misztériumnak nevezték. A KEK szerint: „A hitvallás életére vonatkozóan csak a megtestesülés (fogantatás és születés) és húsvét (szenvedés, keresztre feszítés, halál, eltemetés, alászállás a poklokra, föltámadás, mennybemenetel) misztériumát említi. Semmit nem mond kifejezetten Jézus rejtett és nyilvános életének misztériumairól, de a hitvallásnak Jézus megtestesülését és húsvétját érintő cikkelyei megvilágítják Krisztus egész földi életét. „Mi mindent tett és tanított Jézus egészen mennybemenetele napjáig, mikor meghívatást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak” (ApCsel 1,1-2), ez karácsony és húsvét titkának fényében szemlélendő.” (512. p.)

Tehát Jézus Krisztus egész élete misztérium:
- „Jézus Krisztus egész élete az Atya kinyilatkoztatása: szavai és cselekedetei, csendje és szenvedése, az, ahogyan él és beszél.” (KEK 516. p.)
- „Jézus Krisztus egész élete a megváltás misztériuma” (KEK 517. p.)
- „Krisztus egész élete az egybefoglalás misztériuma. Minden, amit Jézus tett, mondott és szenvedett, mindenekelőtt azt a célt szolgálta, hogy a bukott embert visszahelyezze eredeti hivatásába.” (KEK 518. p.)

Ezért beszélünk „Jézus Krisztus életének misztériumairól” és nem „Jézus életéről.”

Az egyik ilyen misztérium Jézus megkeresztelkedése. Ez volt Jézus nyilvános működésének kezdete. Mikor Júdás helyett új apostolt választottak, Péter ezt szabja feltételül: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” (ApCsel 1,22) Amikor az Evangéliumok íródtak, az ősegyház már vallotta Jézus istenfiúságát, már tanúi voltak ugyanis halálának és feltámadásának. Így nehezen tudták ezzel összeegyeztetni, hogy Jézus alávetette magát János „bűnbánati keresztségének.” Az is probléma volt számukra, hogy úgy tűnik, Jézus először Keresztelő János tanítványa volt. Ugyanakkor a szinoptikus evangéliumok mégis leírták a keresztelkedés tényét, s ez is az evangéliumok történeti hitelességét bizonyítja. De ahogy leírták, abban már jelen van a hitük is, vagyis az, hogy – bár János keresztelte meg Jézust – mégis, Jézus nem János utóda, küldetése közvetlenül az Atyától ered. Szent Márk írja, hogy a keresztelés után „…látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Mk 1,10) Ebben a két mondatban már világosan megfogalmazódik a Szentháromság titka. S az evangéliumokból tudjuk teológiailag, hogy az Ószövetség, amit itt János képvisel, testesít meg, milyen viszonyban van az Isten országával, ami Jézus Krisztusban jelent meg.

De kérdezhetnénk: miért keresztelkedett meg Jézus? Kereszty Rókus így válaszol rá:
„Osztozik népe érzelmeiben: átéli híveinek terhét, a megtisztulás, újjászületés utáni vágyát. Így értjük meg, miért látták az evangélisták (később, mikor az evangéliumokat írták!) Jézus keresztségében halálának előképét. Népével és azon keresztül minden emberrel való szolidaritásból merült alá a halált jelképező vízbe. Mint az új Izrael (Máté) és az újjá született emberiség (Lukács) első tagja emelkedik ki a vízből egy új, Isten Országának szentelt élete.

Jézus az Atya akaratát teljesítve merült alá a halálba. Az Atya erre az engedelmességre Jézus feltámasztásával és megdicsőülésével felelt: a feltámadt Jézus Isten hatalomba öltözött Fia lett. (Róm 1,4)

Hasonlóképpen, mikor Jézus az Atya akaratát keresve megkeresztelkedik a Jordán vizében, az Atya szavát hallja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,16-17) (Kereszty Rókus: Krisztus. Jn: Teológiai vázlatok III. Szent István Társulat, 1989, 462. lap)

A szinoptikus evangéliumokban Jézus megkísértésének leírása szervesen kapcsolódik a keresztelés leírásához. A következő misztérium tehát: Jézus Krisztus megkísértése. Szent Márk csak a tényt írja le röviden, de nem fejti ki bővebben. (Mk 1,12-13) Szent Máté és Szent Lukács viszont bővebben kifejtik mindezt. Tanúsítani akarják, hogy mindjárt, nyilvános működése kezdetén a Mester, Jézus tudatosan vállalta az Atya akaratát. Szenvedései, az ellentmondások és üldözések, majd kereszthalála nem magyarázhatóak véletlenekkel, a körülmények játékával. A Kísértő a messiási küldetésétől való öncélú eltérésre akarta rábírni Jézust. Arra, hogy ne az Atya akaratát cselekedje, hanem önmaga dicsőségét keresse. A megkísértés leírásait így úgy tekinthetjük, mint a nyilvános működését már előre összefoglaló „prológusokat.” Jézus kezdettől, és tudatosan az Atya akaratát akarta teljesíteni.

Szent Máté úgy írja le a kísértéseket, hogy Jézus mintegy újra átéli az Izrael egész történelme folyamán elszenvedett kísértéseket, s legyőzi azokat. Ez megfelel Máté egész evangéliuma felfogásának, ami szerint Jézus, az új Mózes, beteljesíti a törvényt: valóban mindenben egyedül Istent szolgálja és imádja. Mindez azt is mutatja, hogy Jézus nem „véletlen” Izraelnek, és hogy Ő a „teljesség.”

Lukács története sok részletben különbözik Mátétól. Lukács Jézus kísértéseit nem annyira Izrael, mint inkább az egyetemes emberi történelem távlatában látja. „Jézus, mint Ádám fia küzd meg a tipikus emberi kísértésekkel: testi szükségleteidet helyezd Isten akarata fölé, keresd saját hatalmadat és dicsőségedet. Itt csillan fel először Jézus emberségének egyik csodálatos titka: egyedül Isten Fia (és mindenki más csak a vele való közösség mértékében) képes a teljes, hiteles emberi existencia megvalósítására, mert egyedül Ő éli életét minden kísértés ellenére a maga teljes igazságában, mint állandó isteni ajándékot.” Kereszty R.: Jézus Krisztus. Szent István Társulat, 1995, 76-77. lap)

Számunkra az is érdekes, hogy 2000 év óta ugyanazok a kísértések érik az Egyházat is. Ez ugyanakkor nem is olyan meglepő, hiszen az Egyházban is Krisztus él. Pascal szellemes megjegyzése szerint a négy passió mellett (Máté-Márk-Lukács-János) létezik egy ötödik is: „Passio Domini Nostri Jesu Christi secundum historiam.”, azaz: „Jézus Krisztus kínszenvedése a történelem szerint.” A Kísértő Jézus Krisztust, s az Egyházat is látszólag, vagy ideig-óráig önmagában jó dolgokkal kísérti: kenyeret adni, látványos csodával hitre vezetni embereket, hatalommal terjeszteni a hitet stb. De Krisztus válasza ezekre az volt – s az Egyházé sem lehet más –, hogy: Távozz tőlem, Sátán! S nekünk is szól az Evangélium figyelmeztetése: „…ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” (Mt 5,20)

Kedves Testvérek!

A KEK szerint: „Krisztus számunkra legyőzte a Kísértőt: „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 4,15). Minden esztendőben, nagyböjt 40 napja folyamán az Egyház egyesül Jézus misztériumával, amelyet a pusztában megélt.” (540. p.)

Ámen.

Győr, Nagyboldogasszony-székesegyház, 2014. március 14.

Magyar Kurír