Napi lapszemle

A Népszabadság (3.o.) A muzulmánok a legfiatalabbak címmel közli, hogy az amerikai Pew kutatóközpont felméréséből kiderül: a világ vallásainak követői közül az iszlámhitűek a legfiatalabbak, életkoruk mediánja (középértéke) 23 év, míg 36 esztendővel a zsidók a legidősebbek. A tanulmány 232 országból származó 2500 forrás alapján készült. A globális medián 28 év, a keresztényeké 30 év. A Föld lakosságának egyharmada keresztény (2,2 milliárd fő), negyede muzulmán (1,6 milliárd) és hatoda hindu vallású (egymilliárd fő). A zsidók 14 millió fővel mindössze 0,2 százalékát alkotják a világ népességének. Minden hatodik ember nem sorolható egyik valláshoz sem, több mint háromnegyedük Ázsiában él, főleg Kínában.

A Magyar Nemzetben (6.o.) Fricz Tamás A megújult szövetségért címmel figyelmeztet: ki kell mondanunk végre, hogy bajban, válságban van a magyar és az európai kereszténység, és a keresztény egyházak. A cikkíró szerint legfontosabb oka ennek a válságnak, hogy a kereszténység „elvesztette közéleti befolyásoló, organizáló szerepét. Fokozatosan és egyre erőteljesebben elhitették vele, hogy a politika és a közélet nem tartozik a felvállalható szerepei közé. Fokozatosan és tudatosan legyengítették, elerőtlenítették, hogy ne maradjon semmi belőle, ami hatni tudna.” Fricz Tamás idéz Lukács evangéliumából, amikor Jézus azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon… Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – széthúzást” (12,49-52). A cikkíró leszögezi: „Jézus és a kereszténység teljes félreértése – vagy rosszabb esetben tudatos félremagyarázása –, hogy a vallás feladata nem más, mint vigasz nyújtása a szenvedőknek, segítségnyújtás és passzív csodavárás. S hogy a keresztény ember engedékeny, esendő és gyenge, visszahúzódik a közélet viharaitól. Hát nem! A keresztény ember aktív és cselekvő, a szeretetet nemcsak befelé, hanem kifelé is gyakorolja, hirdeti és terjeszti kisebb és nagyobb közösségében, s ennek szellemében részt vesz a közéletben… Részt vesz a közéletben itt, Magyarországon, ott, Lengyelországban és bármelyik keresztény-keresztyén országban, Európában, és azon kívül, de akár az Európai Unióban is, és megvédi érdekeit.” Fricz Tamás rámutat: Magyarországot és Európát egyaránt „Tudatos erők összehangoltan kívánják megfosztani mindennél nagyobb és mélyebb ősforrásától, a kereszténységtől, amely most elapadni látszik. Halljuk a híreket: több helyen Európában már nem mernek keresztet kirakni középületre, több helyen nem mernek adventet ünnepelni, s ami végképp szimbolikus, Brüsszel EU-központjában ez évben először nem merték kitenni a jól megszokott karácsonyfát… Mindezek arra utaló jelek, hogy egyes körök számára világossá vált, hogy amíg Európa szellemei alapjait, a kereszténységet nem győzik le, addig terveiket sem tudják megvalósítani. Ezt felismerve, átfogó és átgondolt támadássorozatot kezdtek el a kereszténység ellen – természetesen a ’politikai korrektség’ és a ’tolerancia’ jelszavaival leplezve szándékaikat. És ennek kell ellenállni egy megújult Szövetségnek. Hogy a pokol kapui se vegyenek rajta erőt.”

A Magyar Demokratában („Mi magunk váljunk ajándékká” 41-43.o.) Bárány Béla, a zuglói Páduai Szent Antal-plébánia plébánosa nyilatkozik, aki elmondta: „Ma is működnek olyan erők, amelyek el akarják lehetetleníteni az Egyházat, például az Európa-szerte létező szabadelvű felfogás, amely a család ártalmára válik. Ha a családokat szétverik, akkor a társadalom alapsejtjeit teszik tönkre, az emberek céltalanokká válnak, életük értelmetlen lesz, és bármit meg lehet velük tenni. Ha a könnyű drogokat megengedik vagy engedélyezik az azonos neműek házasságát, akkor az erkölcsi rend felborul. Azt mondják, tiszteljük mások másságát. Én azt tisztelem bennük, amiben azonos vagyok velük, nem azt, ami erkölcstelen. Azt nem tudom tisztelni. De ezt az Egyháztól sem várhatják. Az Egyház soha nem hirdette ezt. Hogyan tud valaki önzetlen lenni, mások javára tenni, családot alapítani, ha tönkreteszik. Mert egy céltalan, drogozó, alkoholista fiatallal bármit meg lehet tenni. Tudjuk, mi történhet, amikor valaki bedrogozva vagy részegen vezet: emberek esnek áldozatul. Mi tisztelünk másokat, de az értékeiket tiszteljük és nem a másságukat. Cserébe elvárjuk, hogy a kereszténységet is tiszteljék, akkor is, ha nem értenek vele egyet. Mert sokkal több támadás éri a keresztényeket, mint a cigányokat vagy a zsidókat, Csak ez nem hír a sajtóban. Mi sohasem fogunk úgy visszavágni, mint pl. a mohamedánok, akik túlságosan elragadtatják magukat, és odáig is elmennek, hogy embert ölnek. A gyűlölet gyűlöletet szül. Jézus mondta, hogy ’aki kardot ragad, kard által vész el’. Ha megszakítom a gyűlölet körét, ott már van remény. Advent a reménység ideje, a zöld a remény színe. Nem kell félni, és kétségbeesni, mert a Megváltó már eljött, és naponta útban van hozzánk. Sokkal többet tesz a kereszténység a hiteles tanúságtétellel, mintha hőbörögne, lázongana. Jézus maga sem tette ezt. Amikor az erőszakhullám tetőpontjára hágott körülötte, akkor azokért imádkozott, akik őt bántották. Aki idáig eljut, abban már nincs gyűlölet.” Bárány Béla atya figyelmeztet: „A karácsonyra, mint minden ünnepre, készülni kell, A készülődés az igazi öröm… nem más, mint lelkünk megújítása. A katolikusok ilyenkor gyónnak, szeretnének megtisztulni, új erőt kapni, hiszen nem könnyű jónak lenni, ellentmondani a rossznak, a kétszínűségnek, a különféle ösztöneinknek. Hihetetlen lelkierőre van szükség: a magunk erejéből nem megy, isteni segítség kell hozzá. Aki készül az ünnepre, az már megéli az ünnepet, és neki lesz igazi ünnepe, békéje, öröme, szeretete. Olyan szeretete, amit adni tud, és olyan, amit másoktól elfogad. Fontosabb az, hogy megtanuljon adni. Karácsonykor az Isten Fia ajándékozott meg bennünket önmagával, és mi ennek örömére ajándékozzuk meg egymást. Amit adunk, az tárgy. De nem ez a lényeg, az csak jelkép. A legfontosabb az lenne, hogy mi magunk váljunk ajándékká a másik számára. Ha mi magunk leszünk ajándék, akkor a legtöbbet adjuk a másiknak. Pl. halkan csukom be az ajtót, nem kiabálok szeretteimmel, megdicsérem embertársaimat, végighallgatom, nem vágok a szavába, próbálok a kedvében járni.” A Bosnyák téri Páduai Szent Antal-plébánia alapkövét 1941-ben Boldog Meszlényi Zoltán tette le, és 1946-ban Mindszenty József hercegprímás szentelte fel. A templom plébánosa szerint ez a történelmi örökség arra kötelez, hogy továbbvigyék őseik hitét, örökségét. „A Szentírás alapján a teológia azt mondja, hogy a kőből épült templom jelképe a lelki templomnak, amit a hívek mint közösség építenek. Fontosabb a lelki templom, az, hogy egymást megbecsülő, szeretetet egymásnak ajándékozó emberek legyenek ott, és kialakuljon egy olyan közösség, amire számítani lehet. Amely megmozdul, ha a közösségből valaki bajba kerül.”

Ugyancsak a Magyar Demokratában (Megérkezni a jászolhoz 56-58.o.) Urr Ipoly ciszterci házfőnök, a budai Szent Imre-plébániát veztető szerzetes nyilatkozik, aki elmondta: „… az advent elsősorban a keresztény ember alapvető lelki állapota. Annak a néhány hétnek, ami megelőzi karácsonyt, az ünnepre való erkölcsi felkészülésként kell jelen lennie életünkben, a rorátés, imádságos hajnalokon, az első eljövetelre utaló próféciák átelmélkedésén keresztül megérkezni a betlehemi jászolhoz. A korai sötétedés, a hideg idő valahogy hamarabb ’hazaküldi’ az embereket, mint ilyenkor az esték hangulata. Kiváló alkalom ez a családok számára, hogy több időt töltsenek együtt, legyenek meghitt alkalmaik. Ezek az imádságos, beszélgetéssel telő estek hatalmas erőforrásokká válhatnak a családokban. Ugyanakkor emlékeztetnünk kell magunkat: az advent nem egy langymeleg teadélután, amin jól kell éreznünk magunkat, hanem egy tudatos, életalakító készület… Miközben persze fontos kelléke a készületnek a koszorú és az ünnepnek a karácsonyfa, elengedhetetlen, hogy tudatosítsuk: ez mind Jézusról szól. Így lesz igazán értékessé az ünnepünk.” A ciszterci házfőnök figyelmeztet: „Mindenképpen hitelesen kell közvetíteni a keresztény tanítást, mert a világ közben igyekszik bagatellizálni azt. Hiszem, hogy a keresztény ünnepek mindig nagyon fontosak lesznek az ember számára, mert olyan otthonosságot kínálnak fel a világban, amit más nem. Sokkal bensőségesebb és mélyebb általuk az életünk – irányt mutatnak az embernek egy kies világban. Lelkipásztorként is tapasztalom, hogy az elhidegülés, a bizalmatlanság és a társtalanság aggasztó méreteket ölt: mindezekre az ünnep bensőséges tartalmának bemutatásával kell választ adnunk. Ünnepeink tanítása nyomán azokat az embereket mindig el fogjuk érni, akik egy kicsit többet értenek a világból és tudják, hogy meg kell fognunk egymás kezét és együtt kell építenünk Isten országát.” Urr Ipoly atya hiszi, hogy a világban többletet kereső és többet is szándékozni adó embereken keresztül olyan erővel sugározhat ki az ünnep, a hit fénye, ami képes átformálni az egész országot: „A mustármagból óriási fa fog nőni, a kis kezdeményezések hatalmas sikert arathatnak – gondoljunk csak Böjte Csaba testvér életpéldájára! Ezek olyan jelek lehetnek a világban, amik hitetlen, akár kifejezetten rossz szándékú embereket is elgondolkoztathatnak a jót kereső közösség és a hit erejéről.” Az interjú végén közli a lap, hogy december 23-án, 96. születésnapján Szentimreváros közössége köszönti a legendás bencés szerzetest, Oloffson Placid atyát, aki aznap reggel szentmisét is bemutat a Szent Imre-templomban. Bővebb információk megtalálhatók a www.szentimre.hu oldalon.

Magyar Kurír