A Magyar Nemzetben (15.o.) Lóránt Károly A világ urai címmel ismerteti az Oxfam (szegénység ellen küzdő brit civil szervezet) legújabb jelentését, amely szerint a világ 85 leggazdagabb emberének annyi vagyona van, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Ráadásul ezek a különbségek nőnek. A vizsgált huszonhat országban huszonnégyben a leggazdagabb egy százalék tovább növelte részesedését a megtermelt jövedelemből. Az Egyesült Államokban például a jövedelemnövekedés kilenctizede a leggazdagabb egy százalék kezébe került, míg a társadalom alsó kilenctizede tovább szegényedett. A cikkíró Máté evangéliumából idéz: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van” (13,12). Lóránt arra is kitér, hogy Ferenc pápa a következő kéréssel fordult a davosi világgazdasági fórum résztvevőihez: biztosítsák, hogy „a vagyon szolgálja az emberiséget és ne uralkodjék rajta.” Ám a szerző megállapítja: az európai vezetők ugyanazt a politikát kívánják folytatni, amit már eddig is. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter például nem tudott mást ajánlani, mint strukturális reformokat, ami érthető nyelven megszorításokat, a jóléti kiadások lefaragását jeleni, tehát az ellenkezőjét annak, ami sokak szerint ahhoz kellene, hogy az EU kijusson végre a válságból. Nem véletlenül mondta Martin Wolf, a Financial Times újságírója, aki már évtizedek óta részt vesz a fórumom hogy a „davosi konszenzus” változatlanul rossz.
A Népszavában (9.o.) Rónay Tamás Vallásháború Afrika szívében? címmel foglalkozik a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult polgárháborús helyzettel. Az országban afrikai és francia haderő próbálja megfékezni a további vérontást. A cikkíró megállapítja: valójában muzulmán-keresztény vallásháború zajlik, a keresztények népirtással vádolják az iszlamista fegyveres csoportot, a Sélékát, amely segédkezett megbuktatni a korábbi elnököt, Bozizét. Rónay rámutat: a társadalom megosztottságának egyik oka, hogy igen sok törzs él az országban. Főként pigmeusok, bantuk, ngalák. Vallási szempontból is sokszínű az ország. A törzsi vallásúak aránya a 2003-as népszámlálás szerint nem egészen tíz százalékra csökkent, a keresztényeké viszont ötven százalékra nőtt, nagyrészt katolikusok és evangélikusok. Most sokan az új államfőtől, Catherine Samba-Panzától várják a rendteremtést, aki keresztény és azon kevés politikusok közé tartozik, akiknek nem tapad vér a kezéhez.
Ugyancsak a Magyar Nemzet (2.o.) Véget ért az ökumenikus imahét címmel számol be arról, hogy tegnap Erdő Péter bíboros, prímás az ökumenikus imahét zárónapján tartott harmadik keresztény-zsidó imaórán, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban elmondott szentbeszédében hangsúlyozta: „A szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindannyian testvérek vagyunk… Isten léte és szeretete mindent bevilágít, az értelmes teremtménynek, az embernek pedig az kell, hogy legyen a teljes, a legfőbb törekvése, hogy viszontszereti őt, és ebből következik a második parancs, az embertárs szeretetének nagy szabálya.”
A Népszavában (6.o.) a koncentrációs tábort megjárt és túlélt Bernáth László A valóság, amivel szembe kell nézni címmel úgy véli, hogy a politikusokon, közigazgatási vezetőkön, a hadsereg irányítóin kívül az egyházaknak is szembe kellene nézniük a magyarországi holokauszt idején játszott szerepükkel. A cikkíró elsősorban a katolikus egyházra gondol és Prohászka Ottokárra. Bernáth rámutat: az egykori székesfehérvári püspök nemcsak leírta a nyilvánosság számára, hogy „a zsidóság gennyes kelés a nemzet testén, amit ki kell vágni”, hanem ebben a szellemben tanította a szemináriumban a kispapokat. „Akik éppen ezekben a háborús években kerültek ki a parókiákra. Akadt ugyan néhány főpap, aki berzenkedett a zsidóüldözések miatt, de ez legfeljebb arra volt elég, hogy megkérdezzék: a nyájba megtért, kikeresztelkedett zsidókat miért nem kezelik keresztényként? Ezzel szemben olyan főpap is akadt, aki nyílt levelet írt német egyháziakhoz, hogy miért nem állnak ki jobban Hitler intézkedései mellett. Ahogy a Rákosi- és a Kádár-korszakban együttműködő, sőt besúgó papokról, a püspöki karról készült egy nagyon tisztességes dokumentumfilm, jó lenne, ha az úgynevezett vészkorszak viszonyait is, írásban vagy filmben, maga az egyház megpróbálná tisztázni.”
A Magyar Hírlap (1.,8.o.) Szentély, ahol magyarok találkoznak címmel adja hírül, hogy nagyon szép kápolnát épít innen nyolcszáz kilométerre, a Szép Havas tetején a budakeszi Szép Havas Egyesület. Döntő részben önerőből húzták fel a Szent Léleknek keresztelt kegyhely falait. Az egyesület azt szeretné, ha a magyarság találkozóhelye s a magyarság egyesítésének kápolnája lenne az épület. Az építésről s a hozzá kötődő lelkiségről nyilatkozik a lapnak Szabó Mihály, az egyesület titkára és Hargitay András, a szervezet vezetőségi tagja. A beszélgetésből kiderül: a Szent Lélek-kápolna építésére szervezett jótékonysági koncertet február 1-jén, szombaton tartják Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében, 17 órai kezdettel (XI. kerület, Villányi út 5-7.) Közelebbi információk és tudnivalók a www.szephavas.hu honlapon találhatók. Hargitay András azt is elmondta, az egyesület következő feladata a templom, illetve a kápolna felépítése idehaza, a Szent Anna-réten. „Natália nővér álmodta meg a terveit a második világháború előtt. Részletekbe menő, szakszerű tervet készített, bár soha semmi köze sem volt az építészethez. Látomása volt, amely szerint ha a kápolna megépül, akkor hazánkat elkerüli a háború. Mindszenty József is nagyon támogatta az építkezést. Natália nővér látomását a Vatikán hivatalosan is elfogadta. Mindszenty úgy gondolta, ha összejön másfél millió ember, és imádkozik, akkor elmarad Magyarország mindennemű megszállása. De nem sikerült ezt a másfél milliót összehozni. Márpedig én nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy az imának ereje van. Ez a Szent Anna-kápolna az egész világnak fontos lehet, ha elfogadjuk, hogy a Kárpát-medence a világ szíve, ahogy most ugyanaz a feladatunk, csak szakrális és spirituális értelemben, mint amikor a török ellen védtük Európát.”
Magyar Kurír