Napi sajtószemle

A Népszabadságban (12.o.) Simó Endre Ferenc pápa és keresztény elitünk címmel úgy véli: Marx Károly Corvinus Egyetemen lévő szobrának eltávolítási terve arra utal, hogy a keresztény értékekre hivatkozó magyar politikai elit nem leli helyét az „új közösségi mentalitásban”, amelynek magvait Ferenc pápa hintette el Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában. A cikkíró fölteszi a kérdést: „Hogyan is lelhetné, amikor a római katolikus világegyház vezetője a javak igazságos elosztását sürgette a magántulajdon társadalmi funkciójából és a javak egyetemes rendeltetéséből kiindulva, és arra kérte a világ politikusait, ne tűrjék, hogy embermillióknak puszta létükért kelljen küzdeniük, miközben egy kisebbség dőzsöl.” Simó rámutat: amíg a pápa nem emelte magasra a szegénység elleni küzdelem zászlaját, hazai „keresztény” elitünk a „kereszténység nemzetmegtartó szerepére” hivatkozva szőnyeg alá söpörhette, hogy hazánkban négy- és félmillió ember él a létminimum alatt, köztük csaknem egymillióan mélyszegénységben. A cikkíró arra is kitér, hogy a politikai elit zsörtölődhet a pápa szavain, mondván: „… a magyar katolikus egyház hierarchiájának sincs semmi baja azzal, amit csinálunk.” Simó Endre megállapítja: az elit agyonhallgatja a pápa útmutatásait, úgy tesz, mintha nem is létezne az apostoli buzdítás. A szerző felhívja a figyelmet, hogy a Szentatya már-már marxista terminológiát használ, amikor az Evangelii gaudiumban azt írja: „Ma már nemcsak kizsákmányolásról és elnyomásról lehet beszélni, hanem olyanfajta társadalmi kirekesztésről is, amely egyenesen hulladéknak és szemétnek tekinti a szegényt.” Simó hozzáfűzi: a pápa mintha Lázár János miniszterelnökségi államtitkárnak címezte volna szavait, aki évekkel ezelőtt azt mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér.” A cikkíró arra is figyelmeztet, hogy „Mária országában nem a Fidesz és a KDNP a hit formálója, hanem Krisztus önfeláldozása a szegényekért és a rászorulókért. Marad hát az agyonhallgatás. Annál is inkább, mivel Ferenc pápa naptárjába vette, hogy Magyarországra látogat.” Simó idéz a Szentatya egyik nyilatkozatából is, amelyben egyértelművé teszi, hogy a marxizmust elutasítja, ám megemlíti, hogy élete során sok olyan marxistával találkozott, „aki nagyon jó ember volt.” „Ezért Ferenc nem azoknak az egyházi köröknek az oldalára áll, akik száműzni szeretnék a történelemből A tőke tudósát, hanem megértően viszonyul a felszabadítási teológiához, mely Marx tanait ötvözte a keresztény népi törekvésekkel.” Ám a kormányon lévők bírálata mellett Simó Endre azt a kérdést is fölteszi: „… vajon hogyan viszonyulna Ferenc nagy ívű útmutatásához a nem keresztény magyar ellenzék, ha kormányra kerülne? Hiszen társadalmi elemzésében náluk is jóval előbbre tart Ferenc pápa!” Elég egyetlen mondatára gondolni: „Ez a gazdaság öl.”

A maszol.ro Hetek óta olajat könnyeznek az ukrán Máriák címmel a Bors című lapra hivatkozva ír arról, hogy olaj kezdett csorogni több ukrán freskó szeméből is az elmúlt időben. A hívők szerint ez Istentől érkező figyelmeztetés. A hírportál és a Bors megfogalmazása szerint „Az ukrajnai Rosztov, Odessza és az oroszországi Novokuznyeck kolostoraiban elhelyezett freskókon megjelent olajcseppek ugyan tudományosan megmagyarázható következmények, a babona szerint akkor történik ilyen, amikor az emberek kétségbeesésükben Istenhez fordulnak, mert úgy érzik, hogy nagy nehézségek előtt állnak a közeljövőben. A Teremtő állítólag ezzel a jelzéssel figyelmeztet mindenkit, hogy hagyjon fel az emberiség az erőszakkal. Az is biztos, hogy általában nagy történelmi események kapcsán fordult elő a különlegesség, a nagy októberi szocialista forradalom, a cári Oroszország felbomlása, illetve legutóbb a Szovjetunió felbomlása után történt ilyen, most pedig az ukrán–orosz konfliktus lehetett az apropója.”

Az szekelyhon.ro Százévesek bölcsessége: ki Istenben bízik, nem csalatkozik címmel mutatja be a Sepsiszentgyörgyön élő Lázár Viktóriát, aki kedden töltötte be századik életévét, ma is tele van erővel és energiával. Szerinte sok titka van a hosszú életnek, de keveset árult el belőle, viszont úgy érzi, ki Istenben bízik, nem csalatkozik. A néni 1914-ben Bereckben született – még Háromszék vármegye volt akkor. Férjével éltek Bukarestben, Marosvásárhelyen, végül Sepsiszentgyörgyön telepedtek meg. Azt is elmesélte, hogy az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot, két évvel ezelőtt. „Nehéz volt az elmúlt száz év, volt jó is, rossz is, ne gondolják, hogy bőségben nevelkedtünk, gyerekként is sokat kellett dolgozni, ne sértődjön meg ezért senki, de ma már kényesebbek a gyerekek” – mondott véleményt a máról Viktória néni, de jó tanáccsal is szolgált: nyelveket kell tanulni, ő nemcsak magyar, hanem a nevelőapja javaslatára román iskolába is járt, nem is volt sosem gondja a román nyelvvel, megtanította a gyermekeinek is. Lázár Viktóriának négy gyermeke, három unokája, öt dédunokája, két ükunokája van, a századik születésnapjára egy szépen összeszerkesztett fényképes könyvet kapott tőlük ajándékba.

Magyar Kurír