Napi sajtószemle

– 2014. április 28., hétfő | 9:21

Az április 28-i lapok szemléje

XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásáról
A Népszabadság (3.o.) Nyolcszázezer zarándok ünnepelt Rómában, a Népszava (1.,8.o.) Két elődjét avatta szentté Ferenc pápa, a Magyar Hírlap (1.,5.o.) Két pápa vatikáni szentté avatása, a Magyar Nemzet ((1.,15.o.) Már a szentek sorában tisztelik őket, a maszol.ro, a szekelyhon.ro és a nyugatijelen.com Szentté avatták XXIII. János és II. János Pál pápát, a kronika.ro Százezrek ünnepelték a pápák szentté avatását Rómában, az ujszo.com Szentté nyilvánították a két néhai pápát címekkel számolnak be arról, hogy tegnap, Isteni Irgalmasság vasárnapján Ferenc pápa 800 ezer hívő előtt szentté nyilvánította két elődjét, XXIII. Jánost és II. János Pált.

A karpatinfo.net Ezrek keresték föl II. János Pál pápa sírját című tudósítása szerint valósággal megrohamozták a zarándokok vasárnap II. János Pál pápa sírját, amelyet szentté avatása alkalmából nyitottak meg a látogatók előtt a római Szent Péter-bazilika altemplomában. Több ezer hívő, köztük számtalan lengyel állta végig a sort, hogy bejuthasson a bazilika kriptájába, és tiszteletét tehesse a szentté nyilvánított egyházfő sírja előtt.

A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet is megemlíti, hogy a szentté avatás előestéjén Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutatott be a Rómába érkezett ezer magyar zarándoknak a Santo Stefano Rotondo-templomban. A lap kiemeli a magyar katolikus egyházfő beszédéből: „XXIII. János és II. János Pál idején az egyház bátorságot kapott… II. János Pál utazásaival megmutatta, hogy nincsen olyan területe az életnek, nincsen olyan zuga a világnak, ahol Krisztustól félni kellene. Megnemesíti a népek kultúráját. Békét, örömet és igazi fejlődést hoz az egész világnak.” A bíboros, prímás rámutatott: XXIII. János és II. János Pál közös vonása volt a „leggyengébbekhez, a kicsikhez, az elfelejtettekhez, a szenvedőkhöz” való közelség is. Megemlíti a két lap, hogy a szentmisén jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki magánemberként látogatott Rómába a két pápa szentté avatására. Idézi a két orgánum a kettős szentté avatási szertartáson a magyar államot hivatalosan képviselő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is: „II. János Pál pápa a magyar állam és az egész világ számára meghatározó személyiség volt. Három embernek köszönhetjük, hogy megszabadultunk a kommunizmustól. Spirituálisan II. János Pálnak, politikailag-gazdaságilag Ronald Reagan amerikai elnöknek, és Mihail Gorbacsov is kellett hozzá.” A KDNP közleménye szerint a két pápának nemcsak hite, hanem emberi nagysága, életszeretete, derűje is figyelemre méltó és követendő.
A Népszava kiemeli: egyes médiumok szerint nem véletlen, hogy Ferenc pápa egyszerre avatta szentté két elődjét, mert a katolikus egyház konzervatív és liberális szárnyának is fontos gesztust tett.

A Magyar Nemzetben (7.o.) Sitkei Levente Csak pápa van címmel szintén hivatkozik a Népszava által említett elemzésre, de hangsúlyozza, hogy az egyház nem politikai párt, és XXIII. János liberalizmusa nagyon távol esik Daniel Cohn-Bendit világnézetétől, ahogy Karol Wojtyla sem helyezhető el egy politikai koordináta-rendszerben. „Nem lehet lerángatni a földre őket, a híveket sem. Az egymillió hívő nem vár el semmit, nem külsődleges, hanem lelki élményt nyújt nekik a szentmise. Aki hisz, az ezt megérti. Aki nem, annak nem lehet megmagyarázni. Nem lesz jobb a világ azzal, hogy a két pápa megkapta megtisztelő előnevét, de reményt adnak azoknak, akik útjukat keresik idelenn. Erkölcsi fáklyák, iránymutatók, példaképek.” A cikkíró szerint ma és holnap az egész sajtó az egyházat fogja dicsérni, a népszerű Ferenc pápát, mivel félreértik a szentségeket, a vallás útmutatásait, és a pápát hiszik a főszereplőnek Krisztus helyett. Sitkei úgy véli: ha majd XII. Piusz pápa is a szentek közé jut, akkor Eugenio Pacelliről mint „ellentmondásos” személyiségről írnak, és arról is, hogy XVI. Benedek ifjúkorában a Hitlerjugend tagja volt. „A médiapápa népszerűsége csak addig tart, amíg jó üzletet lát benne a sajtó, s akkor válik náci-pedofil szörnyeteggé, amikor az hoz sok pénzt. De ezek egyike sem a valóság. Nincs médiapápa. Csak pápa van.”

Egyéb témák

A Magyar Nemzet (2.o.) Százmilliós pluszpénz hitoktatásra címmel hozza, hogy az Emberi Erőforrás Minisztériumának Balog Zoltán humán-csúcsminiszter által jegyzett, a Kormany.hu-n megjelent közleménye szerint 150 millió forintos támogatást osztanának szét a vallási tevékenységet folytató szervezetek között. Egy kérelmező legfeljebb ötmillió forinthoz juthat, amit fakultatív hitoktatásra vagy működő költségekre fordíthat. Az elismert egyházak által szervezett kötelező iskolai hit- és erkölcstanoktatásra összesen 1,127 milliárd forintot irányoz elő e célra az idei költségvetés, sőt a kis létszámú hittanórák megszervezéséhez 400 millió forint kiegészítő támogatás is jut.

A Magyar Hírlapban (Aláírágyűjtés… 9.o.) Bencze Izabella jogász, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapító-szóvivője nyilatkozik, aki elmondta: a CÖF aláírásgyűjtésbe kezdett a közelmúltban annak érdekében, hogy civil felhatalmazással kezdeményezze az állam illetékeseinél, hogy Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának kép képe kerüljön nemzeti vagyonba. Jelenleg az Ecce Homo Debrecen város, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő, a Krisztus Pilátus előtt pedig a kanadai Hamilton Galéria tulajdonában van. A galéria 2014. július 31-ig szóló letéti szerződés keretében adta birtokunkba a képet, így azt a nyár végén vissza kell szolgáltatnunk. A Golgota szerződése pedig szeptemberben jár le, az ősszel Pákh Imre Sanghajban kívánja a festményt kiállítani. Bencze Izabella elmondta azt is, hogy a képeket több mint hárommilliárd forintra biztosították. „Ez alapján úgy 4,9-5 milliárdos költséggel lehet számolni, bár ezt nem tudhatjuk pontosan.”

Magyar Kurír