Napi sajtószemle

– 2014. május 7., szerda | 10:06

A május 7-i lapok szemléje

A Népszabadság (3.o.) Először publikált számokat a Vatikán, az ujszo.com Csaknem ezer papot dobtak ki pedofília vádjával címekkel számolnak be arról, hogy Silvano Tomasi püspök, vatikáni ENSZ-nagykövet így kommentálta bejelentését, amely szerint az elmúlt tíz évben a Vatikán 848 papot fosztott meg a reverendájától, 2572 másikat pedig szankciókkal büntetett gyerekek megerőszakolása, illetve molesztálása miatt: „Takarítjuk a házat.” Mindkét orgánum emlékeztet rá: Tomasit második napja hallgatja meg Genfben az ENSZ kínzás elleni bizottsága. A Népszabadság kiemeli: bár a püspök hétfőn még ragaszkodott ahhoz, hogy a Vatikán csak saját területén vonhatja felelősségre a pedofilokat, más országokban ez a helyi hatóságok dolga, a most közölt adatok az egész világra vonatkoznak. A Vatikán történetében először állt elő hasonló statisztikákkal. Ezekből kiderül, hogy a katolikus egyház felső vezetéséhez az elmúlt tíz évben több mint 3400 molesztálási üggyel fordultak szervezetek, csak tavaly 401 pedofil esetről szerzett tudomást. Silvano Tomasi elismerte, a gyerekek szexuális bántalmazásán túl sokan úszták meg „kirúgás nélkül.” Azt a 2572 papot, akit nem távolítottak el, többnyire életfogytiglani vezekléssel sújtották. Ők túl idősek vagy túl betegek voltak, amikor felelősségre vonták őket.

A Világgazdaság (Harminc… 8.o.) beszámolója szerint a Szentatya személyi biztonságát felügyelő svájci gárda harminc új tagja tette le esküjét kedden a Vatikánban. Húsz német anyanyelvű, hat francia és négy olasz nyelvű kantonban született svájci esküdött hűséget a pápának.

A Népszabadság (Elrabolt… 1.,8.o.) és a Magyar Nemzet (Hódít… 14.o.) is beszámolnak arról, hogy újabb nyolc diáklányt rabolt el kedden Nigériában a Boko Haram iszlamista szervezet, amely a múlt hónapban már több mint kétszáz lányt ejtett foglyul. Az Egyesült Államok gyalázatnak nevezte az emberrablásokat, és a diákok kiszabadításához segítséget ajánlott fel. A szervezet videoüzenetben közölte, hogy Allah akaratából a lányokat rabszolgaként el fogják adni a piacon, és házasságra kényszerítik őket. A Magyar Nemzet emlékeztet rá: a terrorista csoport azokat a mozlim radikálisokat tömöríti, akik „nem kérnek a keresztény uralomból.” Tanításaik szerint az egyetlen parancs, amit az embernek követnie kell, Allah akarata. Ennek értelmében tiltják a társadalmi életben, a politikában vagy akár a szavazásban való részvételt is, továbbá megtagadnak minden keresztény oktatást, és elutasítják például a darwinizmust is. Legfőbb célpontjaik ezért általában a keresztények és a hatóságok. Becslések szerint az elmúlt évtizedekben merényleteik már több ezer életet követeltek.

Az erdon.ro Katolikus főpapok Nagyváradon címmel beszámol arról, hogy május 5-7. között a román római- és görögkatolikus püspökeinek részvételével Nagyváradon zajlik a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi ülése, amelyen Böcskei László is részt vesz. A hírportál megjegyzi: Romániában hat római katolikus és öt görögkatolikus egyházmegye működik, melynek vezetői évente két alkalommal, tavasszal és ősszel találkoznak. A főpásztorok kedden reggel szentmisén vettek részt a nagyváradi Szent Miklós görögkatolikus katedrálisban, ahol jelen volt Francisco Javier Lozano apostoli nuncius, Lucian Mureşan bíboros, Ioan Robu, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Böcskei László váradi római katolikus megyéspüspök is. Szentbeszédében Ioan Robu érsek főleg a Iuliu Maniu Görögkatolikus Teológiai Líceum jelenlevő diákjaihoz intézte szavait. Leszögezte: az egyház is tulajdonképpen egy nagy család, melynek vezető beosztásban levő tagjai most időt szakítottak maguknak arra, hogy összegyűljenek, s megbeszéljék egymással a problémákat, ahogy a szülők is szokták. Ugyanakkor arra buzdította, bátorította a fiatalokat: sohase feledkezzenek meg arról, hogy Isten óvó tekintettel figyeli őket mindig, s ami az iskolában történik velük, az ők, a családjaik és az egyház javára válik.

A nyugatijelen.com Anyák napja, lobogóavatás Majláthfalván című tudósítása szerint az ítéletidő ellenére, május első vasárnapján két meghatóan szép eseményre került sor a majláthfalvi templomban. Mindkettő kapcsolatban áll a Boldogságos Szűz Máriával, akinek tiszteletére ajánlja fel az Egyház a naptárilag talán legszebb tavaszi hónapot. A szentmise elején felavatták azt a lobogót – zarándokzászlót –, amelyet áldozatos munkával Molnár Deák Etelka készített el a zászlóra került hímzésével, jelezve, hogy a majláthfalviak köszöntik a Magyarok Nagyasszonyát, akit ezen közösség ősei választottak fő védelmezőjüknek. Az evangélium után a legnagyobb óvódások, akiket Filipaş Gabriella óvónő készített fel, köszöntötték az édesanyákat verses-énekes összeállítással.

A Magyar Hírlap (8.o.) Istentisztelet a szabadban címmel harangozza be, hogy Mária-búcsút tartanak a hét végén Péliföldszentkereszten. A Komárom-esztergom megyei roma-magyar zarándokhelyen a szabadtéri szentmisét az idén Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke celebrálja. A lap rámutat: a szalézi rend által fenntartott Mária-kegyhely évszázadok óta fontos találkozópontja a két népnek. Kiss Julianna rendező elmondta: a péliföldszentkereszti zarándoklatok évről évre népszerűbbek, tavaly nyolcezren voltak, idén pedig tízezer résztvevőre számítanak.

Magyar Kurír