Napi sajtószemle

A Népszava Szép Szó című mellékletében (3. o.) Giczy György Latin-amerikai anziksz címmel megállapítja: Ferenc pápa Latin-Amerikában tett apostoli látogatása, de már korábbi megnyilatkozásai is szinte kivétel nélkül azt mutatják, hogy a Szentatya „a legkiszolgáltatottabb, a legnagyobb nyomorúságban élők társaságát keresi, legtöbbször hozzájuk szól, és az ő keserűségüket, szegénységüket akarta enyhíteni együttérző szavaival.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy a XX. század 70-es, 80-as éveiben született meg a „felszabadítási teológia”, de a „keresztény-marxista idillnek” II. János Pál pápa határozott fellépése vetett véget, ugyanis a lengyel pápa nemcsak a marxizmus elméletének vonzó tételeit, hanem ember- és vallásellenes gyakorlatát is ismerte, ezért a katolikus hittudomány történetében a felszabadítási teológia nem nyert létjogosultságot, „pusztán a tévedések szaporodó széljegyzetei között kapott helyet.” Giczy azonban hangsúlyozza, hogy elvonatkoztatva a teológiai tévedésektől, a felszabadítási teológia lényeges pontja, hogy az ember kiszolgáltatottsága ellen mindenkor szót kell emelnünk, „akár azokkal is összefogva, akikkel csak ebben az egyetlenegy, ámde annál fontosabb dologban érthetünk egyet.” Szerinte ez különösen most lett fontos, amikor a felszabadítási teológia szülőföldjén járt a pápa, és az ecuadori fővárosban ezeket mondta: „Az evangelizáció a mi forradalmunk, mert hitünk mindig forradalmi, ez a legmélyebb és legállandóbb üzenetünk.”

A Magyar Nemzetben (30. o.) Hegyi Zoltán Testvérünk, Ferenc címmel kiemeli, hogy a Szentatya Latin-Amerikában „A pénz és a profit által meghatározott világkép mielőbbi feladását javasolta, és az ezek által felépített rendszerekkel szembeni éles szembefordulást ajánlotta az összességében milliós tömegnek, miközben találkozott államelnökökkel, rabokkal, megfordult nyomortelepeken és kegyhelyeken. És ezt mondta: a földet, egész népeket és az egyes embereket brutálisan büntetik. És mindezen fájdalom, halál és pusztítás mögött ott van annak a bűze, amit Nagy Szent Vazul az ördög ürülékének nevezett… Francescónak jól áll az indián tolldísz és a sombero. Íme, az ember, testvérünk, Ferenc.”

A Népszabadság Hétvége mellékletében (2-3. o.) Szávuly Aranka Lebénulva címmel készített riportot a beregszászi cigánytelepről, ahol elképesztő szegénységben élnek az emberek. Egyikük állítja: „Ilyen nyomorban, mint mi, talán még Afrikában sem élnek.” A szörnyűséges helyzeten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat próbál változtatni. Első lépésként a lovagrend magyar és német tagjai 15 tonna burgonyát osztanak itt szét, amit a szállítási és bürokratikus nehézségek miatt inkább Ukrajnában vettek meg. Ennyivel is támogatják a helyi termelőket. Shumicky András, a Magyar Máltai Lovagrend tagja egy olyan szociáliskártya-rendszer bevezetéséről beszélt, amelyet nemcsak a telep lakói, hanem az elszegényedett kisnyugdíjasok és minden rászoruló is használhatna előbb élelmiszerre, később gyógyszerre is. A cikk szerzője megjegyzi: „Hogy ebből mikor lesz valóság, Isten tudja csak. Benne viszont a tábor lakói közül sokan bíznak.

Az Erdon.ro A Szentháromság Gyermekotthon csoportja vendégeskedett Nyíregyházán címmel számol be arról, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben működő gyermekotthona a közelmúltban 12 fővel Nyíregyházára érkezett a támogatók vendégeként. A költségek jelentős részét a Tégy a Jövőért Egyesület révén Ajtay-Horváth Magdolna főiskolai tanár és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetője, Morauszkiné Mészáros Mária vállalták. A csoportot Kosza Jánosné és Bató Tímea nevelők vezették.

A Népszabadságban (12. o.) Fáy Miklós Cosimo hazamegy címmel írt ismertetést Piero Di Cosimónak (1462-1522) a firenzei Uffizi képtárban szeptember 27-éig látható kiállításáról. A cikkíró kiemeli, hogy a Volto Santo című alkotáson mintha a keresztre feszített Jézus volna, de idősebbnek látszik. „Díszes, aranyozott ruhát visel, hímzett cipőt, és nincs súlya a testének, a keze a keresztfára van szögezve, de a test egyenesen tartja magát. Nem ember, nincs tömege, lábát a kelyhen nyugtatja, a kereszt körül patkó formájú dísz. Jézus? Vagy a vele egylényegű Atyaisten, aki nem vált emberré, de a szenvedést valamilyen módon ő is átélte?” Fáy Miklós idézi Tátrai Vilmos művészettörténészt, aki szerint ezt a tudósoknak is fejtörést okozó művet az a Nikodémus faragta ki, aki Arimathiai Józseffel együtt részt vett Krisztus sírba tételében. A szobor evezősök nélküli csónakon érkezett a tengeren, aztán kocsis nélküli ökrök húzták el Luccáig, ahol most is látható. A Firenzétől 80 kilométerre fekvő Luccában mindenki tudja, melyik az a szobor, amelynek szent az arca, mert angyalok faragták.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír