„Ne félj, nem ítéllek el”: az abortuszon átesettek lelkigyakorlatáról

Gyakran éri az a kritika az Egyházat, hogy csak bűnösnek kiáltja ki az abortuszon átesett nőket, és nem segít nekik. Az Önök kezdeményezése épp az ellenkezőjét mutatja.

Treer Mária: Bűn az, amit tudva és akarva követnek el. Tudja-e egy Istennel nem találkozott ember, hogy mi bűn az ő és Isten viszonylatában? A szabad akarat is megkérdőjelezhető. Az a tapasztalatunk, hogy az abortuszon áteső nők döntő többségben valamilyen presszió áldozata. Olyan nyomás, teher van rajtuk, hogy beszűkül a gondolkodásuk, és nem képesek jó döntést hozni.

Kovács Ferenc: Persze attól még, hogy tudva vagy tudatlanul követek el bűnt, a káros következményeit még viselnem kell. Akár tudja valaki, hogy az abortusz bűn, akár nem, attól még utána ugyanolyan testi-lelki problémái lehetnek. Mára nevet adtak neki, posztabortusz tünet együttesnek hívják.

Mária: A bűntudat szó helyett inkább így fogalmaznék: lelki szomorúság. Sokkal többeknek van bűntudat érzése, mint ahányan vallásosak. A szakdolgozatomban vizsgált nők 66 százaléka beszélt a bűntudat érzéséről, de csak 20 százalékuk mondta magát vallásosnak.  Sokan úgy élik meg, hogy a vetélés, meddőség, vagy a kudarc az életükben az Isten büntetése. Az isteni büntetés érzése akkor is előjön, ha valaki nem igazán vallásos, csak akkor esetleg a „sors” büntetésének nevezi. Vannak, akik azt mondják: többször meggyóntam, és semmi sem változott. De hát miért gyónta meg többször? Isten elsőre is megbocsát! Talán azért, mert önmagának a legnehezebb megbocsátani?

Ferenc: A lelkigyakorlat, túl azon, hogy segít az abortusztól szenvedők lelki fájdalmain, a veszteségük feldolgozásában, egészen más dolgot is megtesz: rendszerint igazi életrendezés lesz a következménye. Volt egy 57 éves asszony, aki utoljára hét éves korában gyónt. Eljött ide, majd szükségét érezte, hogy a bűnbánat szentségében letegye élete terheit. Többen a hétvégét követően kötöttek egyházi házasságot, vagy a laza kapcsolatukból stabil párkapcsolat alakult ki. Volt, aki arról számolt be, hogy szüleivel évtizedek után most tudott nyitott szívvel beszélgetni a vele történtekről. Különös testi gyógyulásnak is tanúi lehettünk.

A nő számára a tragédia az, hogy akár tudatában van annak, hogy az abortusz bűn, akár nincs, a következmények megkeserítik az életét. Az „apa”, mikor megtudta az állapotomat (18 éves voltam), bevitt egy kórházba, beszélt egy orvossal és elment. Többé nem is láttam. Iszonyatosan éreztem magamat. A szégyen szinte megbénított. Sötét kétségbeesés és kilátástalanság vett birtokba. Hogyan tovább...? Magányt, fájdalmat és fájdalmas magányt éreztem és testi-lelki ürességet. Rossz, fájdalmas emlék, nem volt más választásom. Azt tudtam többet ilyent nem akarok átélni! Tanulmányaimat az egészségügyi pályán folytattam. Konkrétan sosem tudtam mi az, milyen állagú az a „sejt-szövet szaporulat”, amit az abortusz kapcsán „kikaparnak”. Egyszer megláttam! Megdöbbentő szembesülés volt. Pici széttépett testrészek, kezek, lábak! Ettől kezdve, ha tehettem elkerültem ezt a feladatot. Évekig tartott, amíg ezt a szembesülést lelkileg valamennyire fel tudtam dolgozni. Nagy elszántsággal rendeztem életkörülményeimet, mint a fészekrakó madár. Végre!  Jöhet a gyermek! Nem jött! Orvosi vizsgálatok, kezelések stb., de nem jött! Akkor azért eszembe jutott a Bűn és bűnhődés. Akkoriban a rémálmaim mindennaposak voltak. Szinte minden éjjel megszültem szegény meg nem született gyermekemet. Éjjel boldog anyaként, viszont felébredve reggel várt a depressziós valóság! Nem lehet gyermekem! Ezekben az évekbe szinte csak kismamákat, vagy gyermekkocsit toló anyukákat láttam mindenfelé. A gyászérzés és a bűntudat ezekben az években nagyon fájdalmasan jelen volt a mindennapjaimban. Munkába és tanulásba menekültem. A szégyen és a félelem a megszégyenüléstől zárkózottá tett. Rettegtem attól, hogy valaki megkérdezi: Neked nincs gyereked? Hogy-hogy nincs?Az Isten hívja ki az embert ebből a nyomasztó lelkiállapotból, amit a bűntudat gerjeszt bennünk. Ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. De Isten elég hatalmas ahhoz, hogy a rosszból is nagy jót tudjon kihozni. Új életet kaptam: házasságomban két leányt, két unokát – a férjemen keresztül – , akiket enyéimként szeretek. Úgy éreztem, hogy sikerült feldolgoznom a történteket, hogy meggyógyultam. Utóbb kiderült, nem egészen. Kapcsolatba kerültem a Kovács-Treer házaspárral, akik a Ne félj, nem ítéllek el című rádióműsort vezetik. Részt vettem egy lelkigyakorlaton, ahol további, mondhatni teljes megbékélés történt bennem. Mária

Merrefelé tartanak ilyen lelkigyakorlatot?

Ferenc: Először Kárpátalján tevékenykedtünk, majd eljutottunk a Váci, a Kalocsa-Kecskeméti, és a Pécsi Egyházmegyébe is. 2013. október 17-21-ig – az interneten is meghirdetve – a Gödöllő-Máriabesnyő Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba hívjuk a testvéreket. A Nyíregyházi Egyházmegyébe október folyamán, novemberben pedig a Szombathelyi Egyházmegyébe megyünk. Sok helyen az intimitás megőrzése céljából a helyszínekről és az időpontokról csak személyesen érdeklődőknek adunk információt a
06 20 823 2201-as telefonszámon.

Milyen tünetei vannak annak, aki abortuszon esik át?

Mária: Sokak szerint nem kell ezt túldimenzionálni, nincsenek igazi problémák abortusz után. M. Simon würtzburgi pszichológus szerint viszont a nők 80 százaléka szenved az abortusz után a mentális egészség megromlása miatt. Tény, hogy vannak, akiknek, egy darabig nem okoz gondot, de mi nem velük foglalkozunk. Senkit nem ítélünk el, és nem akarunk senkinek a lelkiismerete lenni a magáé helyett. A tünetek rendkívül sokfélék, időben változóan jelentkeznek: a szorongás, kapcsolati problémák, harag, düh, csökkent önértékelés, vetélés, meddőség, depresszió, öngyilkossági késztetés. (A statisztikák szerint az abortuszon átesettek közt kétszeres az öngyilkosok száma, kétszeres a valószínűsége a pszichiátriai betegségnek.) Gyakoriak az alvászavarok, rémálmok; ismerünk valakit, aki minden éjjel álmában megszülte a gyermekét. Riasztó szám: abortusz után a házasságok, a párkapcsolatok 70 százaléka tönkremegy. Gyakori az „elkerülő viselkedés”. Van, aki ha babakocsit lát az utcán, átmegy a túloldalra. Vagy ismerek egy óvónőt, aki abortusz után munkát váltott, mert nem tudott többet gyerekekkel foglalkozni. Mások pótgyerek után néznek. De lehetnek póttárgyak, pótállatok is. A kanadai Ney-házaspár kiterjedt vizsgálatokat végzett e témakörben. Szerintük az abortusz utáni pszichés állapot leginkább a gyászfeldolgozás fázisaihoz hasonlítható, de attól eltérő jellegzetessége is van. Ha meghal egy rokonunk, egyértelmű a gyászfolyamat. De az abortusz után az anya, az apa nem látja a magzatot, temetni sem szoktak. Olyan, mintha nem történt volna semmi. Az anyaság, apaság érzését az Isten a szívünkbe ültette. Egy ideig el lehet némítani a szív hangját, ez 20-30 évig is eltarthat, de egy történés, szülés, vetélés, álom, gyász, válás, vagy valamilyen krízis az illető életében előhozza az elfeledettnek gondolt múltat.

Férfiak is vannak a hétvégéken?

Mária: Eddig 160 emberrel találkoztunk, a résztvevők tíz százaléka férfi. Többnyire házaspárok tagjaként jönnek. Eddig egy özvegy volt, akinek a felesége a halálos ágyán mondta meg, hogy lehetett volna még egy gyermekük. Aztán vannak közreműködők, akik csak segíteni akartak a bajba jutott lányoknak, és nem is fogták fel, miben vettek részt.

Tartják a kapcsolatot azokkal, akik részt vettek a lelkigyakorlaton?

Mária: Aki igényli, azzal igen. A lelkigyakorlat után két hónappal találkozóra hívjuk a résztvevőket, aki szeretne, eljön. Szükség van egy sorstársi közösségre, ahol minderről őszintén, álarc nélkül lehet beszélni.

Mi a lelkigyakorlat menete?

Ferenc: A lelkigyakorlatunk mottója: „Ne félj, nem ítéllek el!” Alapja II. János Pál Evangelium Vitae című enciklikája. A IV. fejezetében, a 99. pont harmadik bekezdésében olvasható Egyházunk állásfoglalása, melyben az abortuszon átesettekhez szól.

„Külön szeretnék hozzátok fordulni, akik abortuszon estetek át. Az Egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta döntéseteket, és biztos abban, hogy sokszor fájdalmas, esetleg drámai volt a döntés. A lelketeken esett seb valószínűleg még nem hegedt be. Valóban, ami történt, mélységesen igazságtalan dolog volt, és marad. De ne bátortalanodjatok el, és ne hagyjatok föl a reménnyel! Sokkal inkább próbáljátok megérteni a maga igazságában azt, ami történt. Ha nem tettétek volna meg, alázattal és bizalommal nyíljatok meg a bűnbánatra: az irgalmasság Atyja vár titeket, hogy megbocsásson és megbékítsen a bűnbánat szentségében. Akkor majd megértitek, hogy semmi sincs elveszve, s még a gyermeketektől is bocsánatot kérhettek, aki most az Úrban él. Barátok és szakemberek segítségével fájdalmas tapasztalatok tanúságával ti magatok lehettek mindenki élethez való jogának leghatásosabb védői. Az élet melletti kiáltásotokkal, amit esetleg egy új élet születése koronáz meg, s a közeletekben levő rászorulók elfogadásával és gondozásával az emberi élet új szemléletének művészei lehettek.”

Mária: Ez egy életátgondolást szolgáló lelkigyakorlat, ahol megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Isten irgalmas szeretetéből van gyógyulás és újrakezdés még ebben a szégyellni való és tabunak tekintett helyzetben is, épp ezért a részvételnek nem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat.

SzG/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!