KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Az idei farsang utolsó szombat estéjére öregdiákokkal, valamint a győri bencés iskolához, szerzetesközösséghez és templomhoz kötődő győri bálozókkal népesültek be a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium bálra berendezett és feldíszített tantermei, valamint díszterme.
Az est a Szent Benedek-himnusz eléneklésével kezdődött. Ezt követően a szervezők nevében Horváth Péter, valamint Csokay Zsuzsanna köszöntötték a vendégeket. Elhangzott, hogy az idei farsangi bál egyben a Czuczor-emlékév formális megnyitója, melyet a győri bencés gimnázium névadója, Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő, akadémikus halálának 150. évfordulója, valamint a győri Szent Ignác bencés templom felszentelésének 375. évfordulója alkalmából hirdettek meg. Az emlékév kiemelt programja lesz az öregdiákok érettségi találkozója május 21-én, valamint a Czuczor Gergely-emléknap szeptember 1-jén.
Horváth Dori Tamás OSB perjel és Tóth Konstantin OSB gimnáziumi igazgató a több mint háromszáz bálozó közt megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték az eseményen megjelent Dobai Sándor atyát, aki 1944-ben végzett a győri bencés gimnáziumban.
A bált Horváth Dori Tamás OSB, a Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója, a rendezvény védnöke nyitotta meg. Köszöntőjében Rónay György Határvidéken című írását idézve arról beszélt, hogy az emberek többnyire életük peremvidékén élnek, beljebb azonban óriási, bejáratlan vidékek, életük térképének fehér foltjai találhatók. Nincs, aki felfedezze ezeket a helyeket, az élet üteme ugyanis messze zajlik, a peremvidéken. Horváth Dori Tamás emlékeztetett: sokszor így van ez velünk is, pedig legalább időnként kapcsolatot kell teremteni a középponttal, azzal a hellyel, ahol a forrásvizek az élet mélyebb rétegeiből fakadnak. A perjel felhívta a figyelmet arra, hogy a bál is lehetőséget kínál erre, és azt kívánta, hogy a farsang öröme emelje ki a résztvevőket a hétköznapokból, és a vidám, barátokkal töltött órák, az együttlét, a beszélgetések vezessenek ezekhez a mély rétegekhez.
A rendezvényen részt vettek a bencés atyák, a gimnázium pedagógusai, valamint a szervezők munkáját segítő jelenlegi diákok is. Idén Czigány György győri bencés öregdiákot, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas írót, költőt, újságírót, szerkesztőt, zenei rendezőt, műsorvezetőt, érdemes művészt hívták meg díszvendégként, aki azonban betegség miatt nem tudott személyesen jelen lenni. Köszöntő szavait és a bálra küldött, Kockakövek című versét Németh Ottó, a gimnázium tanára olvasta fel.
Tóth Konstantin OSB, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója köszönetet mondott a rendezőknek, köztük a szervező öregdiákoknak: Barkó Ágoston bencés szerzetesnek (2004), Cserpes Andrásnak (2002), Horváth Péternek (2004), majd kifejezte reményét, hogy a bencés bál, mely rangos társadalmi eseménynek számított Győrben egészen a 1970-es évek végéig, ismét a megyeszékhely meghatározó programjává válik az elkövetkező években.
Nobilis Márton, az Új Média és Teletext Kft. ügyvezetője, győri bencés öregdiák (2004) a gimnáziumban töltött diákéveket elevenítette fel, és egyben az MTVA-t is képviselte a díszvendég távollétben, aki a Magyar Rádió- és Televízió munkatársa is volt korábban.
A köszöntők sorát az iskola kamarazenekara zárta Vivaldi La Follia című művével. A Kelemen Áron OSB vezette együttes a vacsora alatt J. S. Bach és Pachelbel műveit adta elő, Lévai Kamilla, az iskola végzős diákja pedig könnyűzenei darabokat játszott zongorán.
A vacsora után az iskola néptáncosai mezőségi néptáncokat mutattak be a díszteremben, majd moldvai és rábaközi táncokat tanítottak az alagsori Rómer teremben tartott táncházban. Ezt követően ugyanitt nagy sikerű koncertet adott a Mészáros Tamás és Sárközy Fanni alkotta jazzformáció.
A díszteremben, ahol a zenét a Pesty Party Showband biztosította, az est folyamán egykori tanítványai köszöntötték a 70. születésnapját ünneplő, jelenleg Tihanyban élő Kiss Domonkos bencés atyát, a győri gimnázium volt tanárát.
Az éjféli disznótoros vacsorát követően a tánczene mellett Greznár Zoltán és zenekara muzsikáltak egészen kapuzárásig, előbb a folyosókon, valamint a földszinti, nosztalgikus bútorokkal berendezett „Retro teremben”, végül a díszteremben.
Az est során árusított tombolajegyekből származó bevételt és adományokat a gimnázium oktató-nevelő munkájának támogatására fordítják.
Fotó: Kovács Tibor István
Magyar Kurír
(bh)
Kapcsolódó fotógaléria