Nem váltja fel semmi a kapitalizmust

– Tényleg válságban van-e a kapitalizmus és új világrend készülődik?
– Ehhez mindenekelőtt tudnunk kell, mi az a kapitalizmus. Intézetünk gondolkodásának kiindulópontja, hogy a kapitalizmus nem csupán összeegyeztethető a kereszténységgel, hanem abból ered. A kapitalizmus eredetét sokan az ipari forradalomra vagy a reformációra vezetik vissza. Azonban ha a kapitalizmust úgy definiáljuk, mint a magántulajdonon, a szerződés és a vállalkozás szabadságán alapuló intézményrendszer és társadalom, akkor azt mondhatjuk, hogy a lényegi elemei a középkorban alakultak ki, keresztény (katolikus) környezetben. Azaz ha azt mondjuk, válságban van, akkor olyasvalaminek a válságát feltételezzük, ami hosszú évszázadok óta létezik. Az egyébként lehet, hogy ez igaz, de akkor már számtalanszor válságban volt. A kapitalizmus változik, de az valószínűtlen, hogy felváltaná valami más. Az erre irányuló törekvések – szocializmus, kommunizmus – kudarcba fulladtak.

– Szóval akkor mi is a kapitalizmus?
– A kapitalizmus lényege az együttműködés szabadsága. A társadalom akkor virágzik, ha az embereknek lehetősége van arra, hogy saját maguk tűzzenek ki célokat, és ezeket másokkal önkéntesen együttműködve meg tudják valósítani. Ennek egyrészt vannak intézményi, másrészt erkölcsi feltételei. Mint minden társadalmi rend, a kapitalizmus is egyszerre intézményi rend és ethosz. A kapitalista ethosz lényege az öngondoskodás, a körültekintés, a kockázat és a felelősség vállalása. Amint azt XVI. Benedek írta szociális enciklikájában, a Caritas In Veritatéban: felelősségteljes szabadságra van szükség. Szerintünk a kapitalizmus a felelősségteljes szabadságon alapul.

– Keresztény körökben mégis divat a kapitalizmus elítélése.
– Kísértések mindenütt vannak, minden társadalmi rendben. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok is azt mutatják, hogy a magyar társadalom eléggé anyagias szemléletű. Ennek a gyökere azonban nem a kapitalizmus, amibe már így érkezett 1990-ben, hanem a kommunizmus. A gazdasági szféra ugyan ösztönzi az erények fejlesztését, de mégiscsak szüksége van kívülről jövő erkölcsi energiákra, aminek természetesen egyik legfontosabb forrása az egyház, de talán a nem hívőknek sem nehéz belátni, hogy ugyanígy fontos forrása a család, az oktatás, a kisközösségek. Az pedig nemigen képezi vita tárgyát, hogy a kommunizmus, avagy létező szocializmus egyik célja pontosan ezeknek, az egyháznak és a civil társadalomnak a felszámolása volt, és így azon erkölcsi energiáknak az elfojtása, amelyek minden társadalmi rendben fontosak. Az első szociális enciklikát, a XIII. Leó által kiadott Rerum Novarumot is sokan a kapitalizmus megostorozásaként tartják számon. Pedig a pápa határozottan a magántulajdon pártján foglalt állást, ahogy a katolikus tanítás korábban is tette. Az egyház a kezdetek óta kiáll a magántulajdon mellett, a középkori skolasztikusok pedig lényegében a modern közgazdaságtanban is felvonultatott érveket hozzák fel amellett.

– II. János Pál enciklikáiban egyrészt méltatja, másrészt viszont kritizálja is a kapitalizmust, amit – legalábbis egyes változatait – a liberalizmussal kapcsol össze, és farkastörvények uralkodásának tart.
– II. János Pál legfontosabb és legátfogóbb szociális enciklikája a Centesimus Annus, amit a rendszerváltás idején írt, és sokat foglalkozik benne azzal, hogy javasolhatjuk-e az újonnan felszabaduló országoknak a kapitalizmust. Ebben bevezet egy fontos és pontos különbségtételt. Eszerint ha kapitalizmuson azt értjük, amit mi is javasolunk és az előbbiekben elmondtam, akkor az ajánlható. Ezzel szemben ha kapitalizmuson fogyasztói társadalmat, anyagiasságot, materializmust értünk, akkor a válasz természetesen: nem. II. János Pálnál és utódjánál is egyértelmű a különbségtétel az intézmények és az intézményeket használó emberek között. A Caritas In Veritate is kimondja, hogy az önmagában jó eszközöket lehet rosszul használni. Ezt sokan elfelejtik, még a keresztény hívők között is. Szerintünk a kapitalizmus játékszabályai erkölcsi szempontból pozitívan ítélendők meg, hozzátéve, hogy akkor működik jól, ha kiegészíti az említett ethosz. A katolikus társadalmi tanítás nem úgy tekint a piacra, mint ami alapvető ellentétben, feszültségben áll az erkölccsel, hanem azt állítja, hogy a gazdaság akkor működik jól, ha áthatja az erkölcsiség.

– Ön mégis úgy fogalmazott a Heti Válasznak adott interjújában, hogy a keresztény társadalmi tanítással akár a szocializmus társadalomképe is összeegyeztethető.
– II. János Pál a marxista szocializmust kritizálja, mivel az antropológiai alapjai tévesek: a történelmi szükségszerűségből, a magukon állítólag segíteni nem tudó, állítólag elnyomott emberek helyzetéből és az osztályharcból indul ki. De létezik például keresztényszocializmus is. Ha ez a gyakorlatban a jóléti állam mellett való kiállást, a gazdasági folyamatokba való erőteljes, szabályozó állami beavatkozást és széleskörű újraelosztást jelent, akkor nem vonjuk kétségbe, hogy lehet mellette keresztényként érvelni. Nem gondoljuk, hogy a keresztény hitből csak egy társadalmi berendezkedés és politikai program helyessége következne. Ugyanakkor személyes, tökéletlen emberi tudásunk alapján úgy látjuk, a keresztény hittel mégis jobban összeegyeztethető a kapitalizmus. De XVI. Benedek is hangsúlyozza, hogy a politika nem az eszkatológia, hanem az erkölcsök, az erények területére tartozik. A politikában lehet erényeket gyakorolni, de az nem a földi paradicsom megvalósításáról szól. Keresztény hitünk és tudásunk nem ad nekünk egy az egyben megvalósítandó politikai recepteket. A kapitalizmus viszont jó peremfeltételeket teremt az erényes, Istennek tetsző élet számára, még ha természetesen önmagában nem is garantálja azt.

– Sokan a keresztényszocializmust azonosítják a katolikus társadalmi tanítással, ugyanakkor mintha II. János Pál és XVI. Benedek gondolkodása nem ebbe az irányba mutatna.
– A keresztényszocializmus politikai program, mi pedig nem politikai programokban utazunk. A probléma talán az, hogy sokan a keresztények közül sem a maga teljességében értelmezik a szolidaritás fogalmát. A szolidaritás a szeretet megnyilvánulása. XVI. Benedek is azt írja, hogy a keresztény társadalmi tanítás a szeretet alapján áll. A szeretetnek pedig alapvetően önkéntesnek kell lennie. Az pedig nem a szeretet megnyilvánulása, hogy megbízom a kormányzatot, hogy másoktól szedjen be adót, és támogasson belőle valaki másokat. Az állami újraelosztás, mellett lehet felhozni igazságossági érveket, szolidaritásiakat viszont sokkal nehezebb. A szolidaritás önkéntes alapon működik, ennek a keretei és formái – adakozás, jótékonykodás, mások segítése – sajnos ma itthon csökevényesek. Abban pedig konszenzus van a közgazdászok között, hogy minél erősebb az állami beavatkozás, a szociális feladatokat minél inkább az állam vállalja magára, annál inkább visszaszorulnak az egyéni kezdeményezések. Egyrészt kevesebb jövedelme marad az embernek, amivel saját maga rendelkezhetne, másrészt kisebb a motivációja, mivel úgy látja, az állam úgyis foglalkozik ezzel. Ez viszont pontosan a szeretet ellen hat, mert ridegség alakul ki a társadalomban: a jómódúak mondhatják, hogy nem adakoznak, mert az állam úgyis elintézi. A kapitalista ethosszal sokkal inkább összeegyeztethető az önkéntes szolidaritás. Ha pedig megnézzük, hogy a kényszeren alapuló újraelosztással foglalkozó jóléti államot milyen pénzügyi gondok sújtják, akkor talán még világosabb lesz mindez. A pápák nem győzték hangsúlyozni, hogy a jóléti állam hibája a bürokratizálódás és a személytelenség, de a lényeg az önkéntesség elvének a hiánya: „majd az állam megoldja”. Azaz a jóléti állam problémái is erkölcsi gyökerűek.

* * *

Mike Károly közgazdász 2002-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, ahol jelenleg adjunktus a Közszolgálati Tanszéken. Emellett a Széchenyi István Szakkollégium igazgatója, a Kommentár, valamint a Kormányzás, Közpénzügyek, Szabályozás folyóiratok szerkesztője. Egyetemi oktatóként és kutatóként a jog és a politikai intézmények közgazdasági elemzésével foglalkozik. Az Intézet keretében elsősorban a kapitalizmus és kereszténység történeti összefüggéseit, a kapitalizmus ethoszát, valamint a modern közgazdaságtan és a katolikus teológia közötti párbeszéd lehetőségét kutatja.

Az interjú első részét itt olvashatják, a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet honlapja pedig a http://www.ip2.hu/ címen érhető el.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír