„Nemcsak részidőben pap az ember, hanem mindig, teljes szívével és lelkével”

Kitekintő – 2011. március 11., péntek | 9:20

Az Apostolok Cselekedeteinek 20. fejezete ihlette a pápa „lectio divina” beszédét, amelyben a papi hivatás lényegét emelte ki a római egyházmegye lelkipásztorainak, akik Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vezetésével érkeztek a hagyományos találkozóra az Apostoli Palota Áldások termébe március 10-én.

A pap nem adminisztrátor, hanem Isten által kiválasztott férfi Krisztus követésére, aki tud alázatos lenni, szeretni az emberiséget, érzékenységgel fordulni a szegények felé és bátran támogatni az egyházat a fenyegetett helyzetekben – hansúlyozta a Szentatya a római egyházmegye papjainak mondott beszédében.

Nemcsak részidőben pap az ember, hanem mindig, teljes szívével és lelkével – hangsúlyozta a Szentatya. Krisztussal élni és Krisztus követének lenni, másokért élni olyan küldetés, amely egyre jobban át kell, hogy járja létezésünket. Nem válogatás, egyéni ízlés szerinti kereszténységet kell hirdetni. Teljességében kell Isten akaratát közvetíteni, olyan témákat is érintve, amelyek kényelmetlenek lehetnek, vagy amelyek személyesen nem tetszenek nekünk. Nem szabad elveszíteni a lelkesedést, az örömöt, ami Isten hívásából származik. Fontos, hogy megújuljon lelki fiatalságunk, hogy mindvégig kitartsunk Krisztussal – emelte ki buzdításában Benedek pápa.

Csak Isten tehet pappá, csak Ő választhatja ki papjait – hansúlyozta XVI. Benedek. A papság szentség; nem egy foglalkozás, hanem a Szentlélek általi kiválasztottság. A pap arra kapott meghívást, hogy folyamatosan „virrasszon” és intenzíven imádkozzon. Figyelmet kell szentelni a lelki életre: az Isten Igéjéről való elmélkedés és az ima nem elvesztegetett idő, hanem feltétele annak, hogy valódi kapcsolatban legyünk az Úrral.

Az egyház fenyegetésben él, és ez mindig így lesz – figyelmeztetett a Szentatya. Ennek tudata azonban nem szabad, hogy elfeledtesse velünk a megváltoztathatatlan valóságot: az igazság erősebb a hazugságnál, a szeretet erősebb a gyűlöletnél, Isten erősebb minden más erőnél. Ennek örömével és ezzel a belső bizonyossággal induljunk utunkra Isten vigaszával a világ üldöztetései között – fordult a római egyházmegye papjaihoz XVI. Benedek pápa.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(gj)