KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Mit jelent családban élni? Mit jelent egy közösség tagjának lenni, szűkebb és tágabb értelemben? Miből forrásozik az élet a családban, hogyan lehet megerősíteni a házastársi kapcsolatot? Milyen gyümölcsei lehetnek a családi életnek, amelyek láthatóvá válnak a mindennapi élet során, és a láthatón túl melyek azok az adományok, amelyek láthatatlanul formálódnak a házastársi kapcsolatban és így a családban is? – ezekkel a kérdésekkel érkeztek a családok az immár második alkalommal megrendezett nemzetközi találkozóra, amelyet a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség női szerzetesrendi ága szervezett. A Magyarországon élő három missziós nővér, Iria Staat, Barbara Vera-Villar és Czupy Zsuzsanna FMVD a magyarok mellett idén Olaszországból, Németországból és Angliából hívtak olyan családokat, akik a Verbum Dei lelkiségéhez kötődnek saját országukban, illetve akik elkötelezték magukat a Verbum Dei közösségében missziós családként.
A Viterbóból, Hamburgból és Londonból érkezett családok mellett a találkozón részt vesznek a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség más országokban élő tagjai is, így érkezett a táborba női misszionárius Németországból, Münsterből, valamint Spanyolországból, Madridból is. A találkozó fenti mottójához kapcsolódva a házaspárok délelőttönként a misszionáriusok által vezetett beszélgetéseken vesznek részt, amelyet kiscsoportos megosztás követ.
A gyerekek számára a felnőttekkel párhuzamosan külön foglalkozásokat szerveznek, amelyek során a teremtéstörténet egy-egy részletét dolgozzák fel játékos, kreatív módon.
Július 24-én, az érkezést követő estén a családok bemutatkozására került sor a Marillac Szent Lujza Házban, amely a találkozó otthonául szolgál. A családok és misszionáriusok egy-egy faágat készítettek, amelyen bemutatták önmagukat és azokat a dolgokat, amelyek fontosak számukra mindennapi életükben: amely megtartja őket, és amely így központi szerepet tölt be családjukban és közösségeikben.
Az Olaszországból érkezett Emanuela és Massimo virág formájában a hitet, a szeretetet és barátságot ábrázolták, amely családi útjukon központi helyet foglal el, Laura és Filippo pedig egy, a Budavári Siklóra szóló jegyet is feltüntettek a „közös ág”-on, amellyel elmondásuk szerint azt szerették volna kifejezni, hogy a magyarországi út egész családjuk számára meghatározó élmény. A bemutatkozás során a családok egy közös törzshöz illesztették ágaikat, létrehozva egy teljes fát, amely az összetartozás szimbólumaként a találkozó egész ideje alatt megtekinthető, és amely emlékezteti a családokat saját gyökereikre és a többi családdal való kapcsolatukra is.
A fa mint szimbólum magához a Verbum Dei közösséghez is szorosan kapcsolódik, hiszen a szerzetesrend egyik emblémájaként a rend különböző, így a női- és férfi misszionáriusok, illetve a családosok ágát is összefogja. Ahogyan a fa mélyre ereszti gyökereit, és ebből a mélységből képes magasra nőni, összekötve a földet és az eget, úgy a családnak is szüksége van arra a forrásra, amely talán láthatatlan, mégis megtartja a közösséget.
E gondolat jegyében kezdődött a július 25-i reggeli ima, amelyet Keresztes Szent Jánosnak a forrásról írt verse vezetett be. A vers magyar, spanyol, angol és olasz nyelvű felolvasása után közös tánc következett, amely egyszerű lépésekkel és mozdulatokkal azt a célt szolgálta, hogy a jelenlévők testileg és lelkileg is teljesen jelen tudjanak lenni a körül a középpont körül, amelyet az imádság során egy tál víz jelképezett.
A találkozó ünnepélyes megnyitójára a Szent Lujza Ház kápolnájában került sor július 25-én, szombaton reggel 9 órakor szentmisével, amelyet Misquitta Claudius SDB, Indiából származó szalézi szerzetes pap celebrált angol és magyar nyelven.
Prédikációjában Szent Jakab apostolra emlékezve saját missziós életéből osztott meg egy történetet: szerzetességének kezdetén Burmába küldték, bár hivatalos úti okmányai nem voltak, hogy az ottani szerzeteseknek angolt és filozófiát tanítson. Ott tartózkodása alatt megölték az ország vezetőjét, így minden turistát felszólítottak arra, hogy egy héten belül hagyja el az országot, hogy felmérhessék, hányan tartózkodtak ott látogatóként. Claudius az egy hét letelte után kapta meg a távozásra való felszólítást, így már nem tudta hivatalosan elhagyni az országot. Egy fiatal férfi segítségével három napon át vándorolt az őserdőben, mire átjutottak Laoszba.
A második nap estéjén Claudius látta, hogy a fiatal férfi eltávolodik tőle, és hangosan beszél magában. Nem értette, mi történik, azt gondolta, hogy vezetője mérges, amiért ő, a „hülye indiai” nem tudta elhagyni időben az országot, és most mind a kettőjük életét veszélyezteti. Nemcsak a vadállatoktól kellett ugyanis tartaniuk, hanem a rendőrségtől és az őserdőben élő törzsektől is. Claudius odament ehhez az emberhez, és megkérdezte tőle, hogy mi a baj. Erre a fiatal férfi ránézett, és azt mondta: „Érted imádkozom, mivel messze vagy a családodtól, és biztosan félsz ebben a helyzetben.”
A szalézi szerzetes elmondása szerint akkor értette meg, mit jelent az imádság mint közösség, mint a másik ember hordozása. Ehhez kapcsolódóan még egy történetet említett, amely a Laoszból való visszatérése után történt: rendfőnökétől azt az utasítást kapta, hogy foglalkozzon utcagyerekekkel. A városnak abban a negyedében, ahol elhagyatottan éltek gyermekek, több maffiatársaság is működött, így ha valakiről megtudták, hogy gyerekekkel foglalkozik, vagy leköpték, vagy megverték, vagy pedig megölték. Amikor édesanyjának elmondta, hogy hova készül, az eleinte „őrültségnek tartotta” a tervet. Majd fia kérdésére, „Hisz-e Jézusban?”, nem felelt, csak átölelte és útjára engedte őt.
Claudius a találkozó résztvevőit az elmondottak által arra buzdította, hogy lépjenek ki saját megszokott korlátaik közül, hiszen az igazi imádság ott és akkor történik, amikor képesek vagyunk egymás felé az örömhírt közvetíteni.
A nyelvi akadályok, amelyekkel a táborban jelenlévőknek nap mint nap meg kell küzdeniük, lehetnek falak is, de kapukká is válhatnak a másik emberhez való közeledésben – fejezte be szentbeszédét a szalézi szerzetes.
A Verbum Dei-találkozón a részt vevő családok és misszionáriusok éppen ezt tanulják: a másik ember megszólításának módját, azt a figyelmet, amelyhez nem szükségesek szavak.
Fotó: Lambert Attila
Várkonyi Borbála/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria