Odo Casel: Az Egyház misztériuma

Odo Casel bencés teológus, tudós liturgikus műve még a II. Vatikáni Zsinat előtt keletkezett (1961-ben), jóllehet annak előkészítője, azt megelőző próféciája volt. Casel annak a Maria-Laach-i bencés kolostornak volt szerzetese, amely neve összefonódott a liturgikus mozgalommal, a liturgikus megújulással. Papi életének és teológiai munkálkodásának középpontjában Krisztus titka állt és az Egyház, amely szétválaszthatatlan, amely Krisztus titokzatos teste (Corpus Christi Mysticum). A kifejezés Szent Pálig megy vissza, aki az Egyházra alkalmazza, ám később mintha leszűkült volna az Eucharisztiára vonatkoztatva. XII. Piusz pápa Mystici Corporis enciklikájával, amely húsz évvel korábban, 1943-ban szintén a zsinat prelúdiuma volt, utat nyitott a biblikus és ókeresztény irodalomtörténeti kutatásoknak, amelyek a Lumen gentium megújult (communióra épülő) egyházképéhez vezettek el.

Odo Casel művében elsősorban a Szentírásra és az egyházatyákra támaszkodik, meg a liturgiára, közérthetően fogalmaz, mégis mély teológiát közvetít. Sokan állítják: a zsinat Liturgikus Konstitúciójának előfutára, aki nyitott a más vallások értékei és a keresztény ökumené irányában, ugyanakkor teljes mértékben hű a kétezer éves Egyház hagyományához, nem merev, szűklátókörű tradicionalista.

Annak ellenére, hogy Pannonhalmán a bencés atyák körében ismert volt Casel teológiája és lelkisége, többen fordítottak is műveiből, magyarul sajnos eddig csak Csanád Béla Misztérium és megújulás című főiskolai jegyzete jelent meg Casel szellemiségéről. Nagy mulasztást tesz jóvá ez a kötet, hogy a magyar olvasók is első kézből, tőle magától kapják összegyűjtött írásai kincsestárát. Nádasi Alfonz OSB tanár – kiváló nyelvész, patrológus, zenész, Kodály gyóntatója – fordítására rendtársa, Somorjai Ádám OSB figyelt fel és kitartóan szorgalmazta annak kiadását (Szopkó Márk szöveggondozása nyomán).

Mindenképpen érdemes elolvasni Theophora Schneider bencés nővér kissé hosszú előszavát (aki a szerző műveit nagy hozzáértéssel rendezte), amely útmutató lehet Casel teológiájához. Aztán egy korszerű, hiteles, meggyőző egyháztant kapunk ajándékba, amelyről az utószóban bencés rendtársa, Burkhard Neunheuser – akinek liturgiatörténete Dolhai Lajos fordításában nemrég jelent meg magyarul (Szent István Társulat 2012) – méltató szavaiban Romano Guardinit idézve állítja: „az Egyház felébredt a lelkekben.” Sőt: utat nyitott az Ecclesia orans – az imádkozó Egyház előtt. Casel könyve segít a liturgikus év megértésében is, pl. Laetare vasárnapi elmélkedésében ezt írja: „Igen, énekelhetitek neki (az Egyháznak) az »örömet« a nagyböjt közepén. De a menyasszony egyes tagjai még útban vannak a szent városhoz. Sok vizsga készíti elő őket…” (277. oldal).

Casel könyve nem hiányozhat a papságra készülők, a teológusok, a liturgiával komolyan foglakozók könyvtárából! Szép fehér, keménytáblás könyv, címlapján a Maria Laach-i bencés apátsági templom Krisztus-mozaikja. Forgatása elmélyíti bennünk Anyaszentegyházunk hitét, szeretetét, istentiszteleti szolgálatát.

Magyar Kurír