Ökumenikus imádságot tartottak Tihanyban

Korzenszky Richárd perjel, a bencés közösség vezetője köszöntötte az egybegyűlteket az ősi apátságban, amelynek – mint mondta – a falai sok mindent megőriztek abból az időből, amikor a kereszténység még nem volt annyira megosztott, mint ma. Köszöntötte az együttlét igehirdetőjét, Bencze Imre evangélikus esperest, aki a budavári evangélikus gyülekezet lelkipásztora. Az istentiszteleten az igeolvasás szolgálatát Miklós Ferenc balatonfüredi református lelkész és Gáspár Adalbert tihanyi lelkipásztor látta el.

Igehirdetésében Bencze Imre Lukács evangéliuma alapján az utolsó vacsora üzenetéről, Jézus közösségbe hívásáról, személyválogatás nélküli szeretetéről szólt. Az imahét mottójára – Mit kíván tőlünk az Isten? – válaszként előbb Mikeás próféta könyvéből idézett: „Ember, megmondtam neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj a törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (6,8.) Majd a drámai este, az utolsó vacsora eseményeit elemezve, rámutatott: a tanítványok között akkor is már megvolt a széthúzás, gyakran egymásnak feszültek az indulatok. Mit várt Jézus a tanítványoktól azon a különös estén, amikor élete föláldozására készült? Asztalhoz telepedett velük, és vágyva vágyott rá, hogy velük közösségben egye meg a vacsorát.

A tizenkét tanítvány mind különböző volt: Péter vehemens ember, olykor tiltakozott Jézus kijelentései ellen, máskor alázatos volt, s tudjuk, meg is tagadta Krisztust, aztán mélységesen megbánta e tettét, és keservesen sírt. Tamásról tudjuk, miként kételkedett Jézus feltámadásában; János és Jakab ahhoz szerettek volna segítséget kapni, hogy majd Jézus mellett a fő helyen ülhessenek Isten országában… Jézus nem akarta tanítványait uniformizálni, sokszínűségükben szerette őket, és vágyva vágyta, hogy velük együtt legyen, egy asztalnál költhessék el az utolsó vacsorát.

Sajnálatos, hogy most is még csak az igehallgatás, az imádkozás, a szeretetszolgálat asztalánál tudunk együtt ülni, pedig Jézus azt szeretné, hogy teljes közösségben legyünk, teste és vére közösségében együtt ünnepelhessünk, költhessük el azt a vacsorát, melyet kínál nekünk: a szentséget, az Oltáriszentséget. S ez a vágy erősen ott kell, hogy éljen bennünk is. Jézus azt is kéri tőlünk, hogy osszuk szét egymás között a bort és a kenyeret. Mert a szétosztás a mi feladatunk, a tanítványoké. Hogy állunk mi ezzel? Valljuk meg gyarlóságunkat, hogy bizony gyakran az önzés határozza meg osztásunkat. Úgy osztunk sokszor, hogy nekünk maradjon több, s nem úgy, hogy mindenkinek jusson. Jézus úgy osztotta testét és vérét, szeretetét, irgalmát, a bűnbocsánat evangéliumát, s úgy osztotta az áldást, hogy mindenkit magához ölelt. Mit vár Jézus a tanítványoktól? A közösséget vele és egymással mindig, minden körülményben – összegezte gondolatait a lelkész.

Imádattal, tisztelettel borulunk le most Krisztus előtt, hogy adjon erőt évszázados megosztottságunkat legyőzve majdan teljes közösségében lennünk egymással, Krisztus szeretetének egybeölelő biztonságában – csendült fel a könyörgés az igehirdetés nyomán.

Az istentisztelet végén felcsendültek a felekezetek himnusszá emelkedett énekei. Nemzeti imádságunk, a Himnusz zárta a közös imádságot.

Toldi Éva/Magyar Kurír