Öröm és életszentség

Ha jobban belegondolunk, mi is találkoztunk már olyan lelkipásztorral, magát mélyen vallásosnak tartó emberrel, aki, ha a hit kérdései kerültek szóba, szigorúvá, sőt, egyenesen mogorvává vált. De vajon törvényszerű ez? A jezsuita szerző nem csak egyszerűen tagadólag válaszol erre a kérdésre, hanem bebizonyítja, a humor, a jókedv és az öröm elválaszthatatlan a hiteles keresztény élettől.

Annak, hogy a vallásosságról kialakított fogalmainkból hiányoznak a fenti erények, persze megvan az oka. Sokszor úgy képzeljük el Istent, mint egy szigorú bírót. Úgy tartjuk, hogy a vallás célja valami komoly dolog, ezért mi is így viszonyulunk hozzá. Alexandriai Szent Kelemen, Szent Ambrus és Szent Ágoston is eltilt a tréfától, hivatkozva Szent Pálra: „…léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki!” (Ef 5,4) A szentek ábrázolásában sem találunk semmi vidámat. Szent Benedek regulájában arra szólítja fel a szerzeteseket, hogy kerüljék a nevetést a monostorban. 

Az első kérdés valóban az lesz, hogy vajon tényleg hiányzik-e a humor a Bibliából? Martin szentírástudósokra hivatkozva állítja, hogy ott van az irónia, a tréfa az evangéliumokban is, csak mi nem vesszük már észre. A kortársak humorosnak tarthatták a szemünkben található szálka és gerenda példáját ugyanúgy, mint a fává terebélyesedő mustármagról vagy a tevéről és a tű fokáról szóló példabeszédet. Bár az Újszövetségben Jézust bölcs tanítóként ábrázolták, feltételezhető, hogy volt humora. Ez teológiailag is fontos, hiszen Jézus teljesen ember volt, így humorérzékkel is rendelkeznie kellett. Mivel a szent írók Krisztus szenvedéstörténetére tették a hangsúlyt, ezért nincs jelen az evangéliumokban a humor közvetlenül. Az öröm szó viszont számtalanszor előfordul: „...a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez.” (Lk 13,17) A szerző a 65. zsoltárt és Mária Erzsébetnél tett látogatásának szövegét részletesebben is elemzi. Megmutatja, hogy az öröm rendkívül fontos helyet foglal el a Bibliában. Szent Pál apostol a Galatákhoz írt levelében így ír: „A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség…”
Martin szerint az életszentségtől is elválaszthatatlan a humor és az Istenben gyökerező öröm. Szalézi Szent Ferenc is értette, mire jó a humor, Néri Szent Fülöp pedig tudatosan élt vele. Boldog XXIII. János pápáról pedig megannyi tréfás történet kering, jelezve, hogy személyiségének fontos része volt a humor. Amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy hányan dolgoznak a Vatikánban, azt felelte: legfeljebb a fele.

Szent Benedek tiltása is valószínűleg a túlzó nevetésre irányult. A szerzetesi élethez is hozzá kell tartoznia a humornak és a derűnek. Bizonyítja ezt az a sokk vicc is, melyeknek szereplői szerzetesek. Csak egy példa a könyvből: „Egy domonkos, egy ferences és egy jezsuita lelkigyakorlat közben hirtelen Jézus születésének jelenetében találja magát. A jászol előtt térdelve így szól a domonkos Máriához: Micsoda öröm látni a testté lett Igét, emberi és isteni egyesülését! A ferences ezt mondja a kis Jézusnak: Micsoda öröm látni, hogy Isten Fia azonosul a szegényekkel! A jezsuita Józsefhez fordul: Gondoltál már arra, hogy jezsuita gimnáziumba küldd?”

Természetesen Martin is tudja, hogy a vicc bántó, sértő is lehet. Ezért fontos megvizsgálni, hogy szavaink „igazak-e, hasznosak-e, kedvesek-e”. Meg kell különböztetni az egészséges nevetést mások kinevetésétől. A jól használt humor által viszont felismerhetjük a valóságot. A humor elmélyíti a kapcsolatot Istennel és az emberekkel, de gyógyító ereje is van. Alázatra is nevel, megmutatva, hogy nem a mi kezünkben van az irányítás.

A rendkívül olvasmányos, anekdotákkal és humoros történetekkel teli könyv ismertetője nem is záródhat másként, mint egy viccel. „Egy apáca festést tanít a gyerekeknek. Az egyiktől megkérdezi: Te mit festesz Billy? Isten arcát – válaszolja a gyerek. De hát ez lehetetlen, Isten arcát még nem látta senki! Mire Billy: Öt perc múlva mindenki láthatja.”

Baranyai Béla/Magyar Kurír
A szerző az Új Ember munkatársa.