Ökumenikus imahelyet adtak át a Stefánia Palota kertjében

Hazai – 2015. október 28., szerda | 15:17

A honvédséghez tartozó Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ kertjében épült ökumenikus imahelyet a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának tagjai, Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök áldotta meg október 28-án.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A fenyőfából készült imahelyen a kulturális központ programjaira látogató családok, idősek, utcáról betérő emberek kicsit elcsendesedhetnek a város zajában, valamint a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságán dolgozó, vallásukat gyakorló katonák és közalkalmazottak tarthatják meg az egyházi ünnepeket a katolikus, illetve a protestáns tábori lelkész vezetésével. A dandár laktanyáiban már eddig is kialakítottak imatermeket, az imahellyel immár minden épületükben biztosítják a katonáknak és a civil munkatársaknak vallásuk gyakorlását.

Nem a régi dolgok leporolása, hanem a jelenkor emberének igénye keltette életre az imahelyet – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Az államtitkár szerint a Stefánia Palota 120 éves örökségének ápolásához az is hozzátartozik, hogy az épület gyönyörű természeti környezetében a lelki elmélyülésnek, imádságnak is helyet biztosítanak.

Ezt követően Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök áldották meg az új imahelyet.

Berta Tibor a híres román vallástörténész, Mircea Eliade A szent és a profán című művének gondolatait alapul véve arról elmélkedett, hogyan lehet egy fákból épült imahely szent, míg egy ugyanúgy fák alkotta természeti környezet profán. Nem véletlenül törekedtek az archaikus társadalmak megszentelt tárgyak közelségében élni – mutatott rá. A tábori helynök szerint vannak helyek, ahol megnyílik az isteni, és ez sokszor nagyon egyszerűen kezdődik, mint jelen esetben is: egy gondolattal. Berta Tibor üdvözölte, hogy a szellemiség és kultúra találkozóhelyén immár a hit megélésére is lehetőség nyílik. A tábori lelkész arra kérte az imahely átadásán részt vevőket, hogy amikor az áldáskor átlépnek egy küszöböt, és ezzel egy másik világba érkeznek, gondoljanak azokra a bajtársakra, akik távol, hazánk határain túl vagy misszióban védelmezik értékeinket, őseink, eleink hagyományát.

Az emberek mindig is vágytak rá, hogy a szabad ég alatt kialakítsák az Istennel való találkozás kiemelt helyeit – hangsúlyozta Jákob János dandártábornok. A protestáns tábori püspök annak a reményének adott hangot, hogy minden katona számára az imádság és az elcsendesedés helye lesz az új imahely.

A megáldásokat követően megszólalt az új imahely harangja, majd Körtvélyessy Zsolt színművész és a Honvéd Férfikar közreműködésével rövid kulturális műsor zárta az ünnepi programot.

Az imahelyet tervező Papp György negyedik szakrális műve a fenyőfából készült, székely kapus kötésekkel ellátott épület. A tervező kérdésünkre elmondta: kifejezetten egy nyitott, falak nélküli kápolnaformát talált megfelelőnek a helyszínen. A letisztult, egyszerű stílus lehetővé teszi, hogy valamennyi keresztény felekezet számára alkalmas imahely lehessen az építmény. A tervek szerint közvetlenül az imahely előtt oltárkövet is állítanak majd.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria