Ökumenikus imaórát tartottak Budapesten a keresztény vértanúk emlékére

Hazai – 2015. március 27., péntek | 21:50

Erdő Péter bíboros vezette március 27-én este a belvárosi Szent Mihály-templomban az imádságot napjaink vértanúiért. A Szent Egyed közösség által szervezett szertartáson részt vettek több keresztény felekezet képviselői is.


KÉPGALÉRIÁVAL – Klikk a képre!

A magyarországi keresztény egyházak képviselői és hívei együtt imádkoztak azokért, akik az elmúlt években életüket adták az evangéliumért. Szőke Péter, a Szent Egyed közösség vezetője köszöntőjében Andrea Santorót, a Törökországban vértanúhalált halt papot idézte: „Mi, keresztények nem a kard, hanem a kereszt emberei vagyunk.” Azaz nem hordhatunk kardot. Viszont hordoznunk kell a keresztet, azok keresztjét, akiket Krisztus nevéért gyűlölnek – mondta.


„Testvéreim! Úton vagyunk az Úr húsvétja felé. Most emeljük tekintetünket a keresztre, miközben korunk vértanúi kísérnek minket, akik az evangélium jegyében éltek és haltak meg” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az imaórát Erdő Péter bíboros, aki homíliájában az evangéliumot magyarázva az elhalt búzaszemről beszélt, amely bőséges termést hoz.

Az évszázadok során gyakran emlékeztette a keresztényeket a búzaszem hasonlata a vértanúságnak és a hit terjedésének a csodálatos összefüggésére –mondta a bíboros. Felidézte, hogy az egyház történetében újra és újra pusztító gyűlölet támad azok ellen, akik Krisztushoz tartoznak. És amikor már szinte minden keresztényt kiirtottak egy vidékről, akkor a romok felett váratlanul új, eleven, áldozatkész kereszténység tűnik fel.

Erdő Péter bíboros emlékeztetett arra, milyen sok 20. századi keresztény vértanút avattak szentté. Utalt a spanyol polgárháború alatt meggyilkolt papokra, Boldog Ceferinó cigány vértanúra, a nácizmus és a kommunizmus alatt meggyilkolt keresztények tömegeire. Hozzátette: hazánkat sem kerülte el a pusztító üldözés, Salkaházi Sára, Apor Vilmos, Sándor István, Meszlényi Zoltán vére is hitelesíti a katolikus közösség igaz tanúságtételét.

A bíboros figyelmeztetett a közel-keleti és afrikai helyzetre, amikor nyilvánosság előtt gyilkolják a keresztényeket, égetik a templomokat és a lakóházakat. Az egyház Ferenc pápától a magyar püspökökig és az Egyházak Világtanácsáig sokszor kéri a világ hatalmasainak pártfogását, de egyelőre olyan, mintha nem történne semmi. Krisztussal eljött az Isten országa, itt működik a történelemben, de még együtt van a búza és a konkoly, még csak várakozunk a végső aratásra.

„De a keresztények egyetlen csepp vére, amit isteni mesterük dicsőségére ontanak, képes arra, hogy sok új kereszténynek adjon életet”– hangsúlyozta Erdő Péter.

Végül azért fohászkodott, hogy Isten adjon erőt a tanúságtételre és a kitartásra minden üldözött, megalázott keresztény testvérünknek, és adja meg, hogy minden szenvedésük Krisztus áldozatához kapcsolódva hit, remény, megbocsátás és megtérés forrása legyen az emberiség számára. 

Az imaórán részt vett és könyörgést mondott Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Könyörgött az Úrhoz, minden élet forrásához a szenvedőkért, akik kitartással, hűséggel bizonyságot tesznek Krisztusról, mindvégig állhatatosak maradnak a hitben. Kérte, hogy adjon nekik erőt terheik hordozásához. Könyörgött minden hívőért, akik látják, átélik a vértanúk szenvedéseit, hogy legyenek mások életének őrzői.

A hívek együtt imádkoztak azokért, akik az elmúlt években életüket adták az evangéliumért a Közel-Keleten, Ázsiában és Óceániában, Amerikában, Afrikában, Európában. Megrendítően hangzottak azok a felolvasott nevek, személyek és csoportok nevei, akikről napjainkban egyre gyakrabban szólnak a híradásokban is: a Közel-Keleten az Iszlám Állam esztelen mészárlásának ártatlan áldozatai, az iraki és szíriai keresztények százai; a robbantásos merényletekben meghalt pakisztáni keresztények, köztük egy Abish nevű kisfiú, aki a Szent Egyed közösség tagja volt; Frans van der Lugt jezsuita, aki kitartott az üldözött szíriai nép mellett; Mar Gregoriosz aleppói püspök, aki két éve emberrablók fogságában van; a Nigériában és a szomszédos országokban a Boko Haram által elrabolt és megkínzott lelkészek.  

A résztvevők gyertyát gyújtottak az áldozatokért és minden kontinens szenvedésének felsorolása után állva fogadták a földrész keresztjét, és imádkoztak, hogy a feltámadás fénye ragyogja be az adott világrészt.

A szenvedő népekért, a hit vértanúiért mondott könyörgést többek között Lackner Pál, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsának referense; Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára; Pantelic Lukian budai szerb-ortodox püspök; Abuna Youssef Khalil egyiptomi kopt ortodox esperes; Voiszlav Gality szerb ortodox püspöki helynök; Gánicz László görögkatolikus segédparókus; Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára; Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense; Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház lelkész elnöke; Julyano Ercin, a Szent Kolumbán skót presbiteriánus egyházközség tagja.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria