Önkéntes pszichológusok kezdtek dolgozni a Máltai Szeretetszolgálatnál

– Honnan jött az ötlet a program elindításához?

– Az életemben és a szakmámban is nagy hangsúly van a mentálhigiénés szemléleten. Az embereknek segítség, ha lakhatást és ételt kapnak, de szerintem ezen túl úgy is lehet segíteni, hogy készségfejlesztést adunk át, amivel ők is képessé válhatnak arra, hogy megteremtsék a saját jólétüket. Jelen esetben életvezetést tanulhatnak. A Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójában sok intézmény található, ahol számtalan különböző módon segítünk a hozzánk érkezőknek. A mostani program kapcsán egy új paletta jöhet létre, amivel könnyebbé tehetjük az intézményekben dolgozók munkáját, és hatékonyabb segítséget kaphatnak a rászorulók.

– Mekkora volt az igény az intézmények oldaláról?

– Ha nem lett volna fogadókészség, nem jött volna visszajelzés, akkor természetesen mi sem erőltetjük a programot. De szerencsére az intézményvezetőknek kiküldött igényfelmérésre sokan válaszoltak pozitívan. A szolgálat egyrészt hiánypótló jellegű, másrészt hasznos kiegészítés. Az intézmények életében ugyanis nem alapvetően biztosítandó a pszichológusi segítség, ezért nehéz erre forrást találni.

– Számítottatok ekkora érdeklődésre az önkéntes pszichológusok részéről?

– Az önkéntesek oldaláról is nagy volt az érdeklődés: jelenleg huszonnégy pszichológus van a programban, akiket ötven jelentkezőből választottunk ki. Nem volt bennem semmiféle negatív várakozás, hogy ez ne működne. Valamilyen szinten ezt vártam és reméltem, de ettől függetlenül ért egy hatalmas pozitív meglepetés, amikor hirtelen tömegesen kezdtek beérkezni a jelentkezések.

– Hogy zajlott a felvételi? Mi alapján válogattatok a jelentkezők közül?

– Mindenkitől kértünk egy írásos önéletrajzot és egy motivációs levelet. Ezután került sor fél-egy órás személyes beszélgetésre, melynek során Hunyadi Anettel, a szervezőtársammal ketten voltunk a Máltai Szeretetszolgálat részéről. Az itt szerzett élmények persze minimális első benyomások, hiszen ennyi idő alatt nem lehet megismerni valakit. A dokumentumokon túl az elsődleges szempontjaink a kiválasztásnál a határozottság, a rugalmasság, a nyitottság, a problémamegoldó készség voltak. A szakmai tapasztalat is számított, de nem ez volt a legfontosabb. Az volt az elképzelésünk, hogy ha az előbb említett alapvető készségek megvannak, akkor az önkéntes meg tudja oldani a felmerülő problémákat, és gyorsan bele tud tanulni a munkába.

– Mi alapján osztottátok be az önkénteseket a különböző intézményekhez?

– A motivációs levélből és az interjúból is kiderült, kit melyik terület érdekel. Igyekeztünk mindenkit úgy beosztani, hogy olyan helyre kerüljön, ahova jelentkezett. Ahogy már a plakáton is feltüntettünk, legalább heti négy óra munkát kellett vállalni a jelentkezőknek, ez került az önkéntes szerződésekbe is – a cél az volt, hogy a konkrét óraszámmal egyfajta intenzitást biztosítsunk a programnak.

– Melyik intézményekhez kerültek az önkéntesek?

– A Családok Átmeneti Otthonaiban háromféle szakmai segítséget fognak nyújtani a pszichológusok: szülőcsoport vezetése, gyerekcsoport vezetése és egyéni tanácsadás lesz a feladatuk. Jelen leszünk Máltás játszótereken is, ahol szintén az előbb említett három területen tudunk segíteni. Hajléktalan személyek ellátásban elsősorban egyéni konzultációt tartanak majd a pszichológusok, és úgy néz ki, hogy csoportos foglalkozás is lesz. Idősellátásban, szenvedélybetegek ellátásában is részt vesznek az önkénteseink, valamint az ócsai lakóparkban gyerekcsoportokat fognak vezetni. Pátyon és vonzáskörzetében a Máltai Szeretetszolgálat végzi a családsegítői munkát: itt gyerekeknek és felnőtteknek tartanak majd egyéni tanácsadást az önkénteseink. Tehát elég széles a paletta, sok területet lefedünk.

– Milyen felkészítést kaptak a pszichológusok?

 – Az intézményi beosztás alapján célcsoportok mentén és tevékenység szerint szedtük külön az önkénteseket a december elején tartott tréningre. A pszichológusok már előre megkapták az adott intézmény előző évi szakmai beszámolóját, hogy ismerkedhessenek a feladatokkal. Ezen túl a felkészítésre minden területről meghívtunk intézményvezetőket, akikkel személyesen találkozhattak az önkéntesek, és feltehették nekik a felmerülő kérdéseiket. Sikerült részletesen átbeszélnünk azt is, miről szól pontosan a program, milyen elvárások vannak az intézmények, a szervezők és az önkéntesek részéről. Fontos cél volt még a pszichológusok csoportján belül egymás megismerése. Ezen túl a tréningeken létrejöttek munkacsoportok, ahova azonos területen dolgozó pszichológusok kerültek, és így egymást segíthetik különböző tapasztalatokkal, ötletekkel. Ezek öntevékeny csoportok, amelyekben mi, szervezők nem veszünk részt.

– Mikor kezdenek el dolgozni az önkéntesek az intézményekben?

– Van, aki már tevékenyen belefogott a munkába, máshol még az ismerkedés folyamata zajlik. Szerencsére alapvetően mindenhonnan pozitív visszajelzések érkeztek. A legtöbben azt mondták, hogy már a felkészítés során és az első alkalmakkor sok hasznos tapasztalatot szereztek.

– A munka első gyakorlati fázisával párhuzamosan a szupervíziók is elkezdődtek.

– Három szupervíziós csoportot alakítottunk ki, amelyek vegyesebbek, mint a tréningcsoportok voltak, egy csoporton belül több területről érkeznek a tagok. Azért is próbáltunk ilyen színes társaságokat összeállítani, mert fontos a többiek tapasztalata is, nemcsak a hasonló területen dolgozóké. Eddig mindhárom csoportból csak az első alkalomra, a „szerződéskötésre” került sor, amit alapozó szupervíziós ülésnek is szoktunk nevezni. Átbeszéltük a találkozások szabályait és kereteit. A rendszeres szupervíziós alkalmak ezen a héten indulnak. Mindhárom csoport nagyon más hangulatú és összetételű, de nem tudok (és persze nem is akarok) rangsort felállítani köztük, mindegyik csapat nagyon jó és izgalmas. Első körben kéthetente lesznek a szupervíziók, hogy legyen az egésznek egy intenzitása, és amikor már mindenki legalább egyszer hozott esetet, akkor újragondoljuk, hogy az intervallumok táguljanak-e egy kicsit, vagy megmaradjon a kétheti rendszeresség. A szupervízió egyik lényege, hogy a folyamatjelleg megmaradjon. A megoldás ugyanis nem feltétlenül a szupervíziós üléseken születik, hanem a két alkalom között is történik változás, ezért fontos, hogy az intervallum ne legyen túl rövid és túl hosszú sem.

– Hogy épül fel egy szupervízió?

– Mi kapcsolatorientált szupervízióban dolgozunk, ahol nem a módszertan van a fókuszban, hanem a segítő személye, és hogy ő milyen módon van benne egy helyzetben, akár az ügyfelével, akár a kollégáival, akár saját magával kapcsolatban – az eset csak a kontextust adja. Ha a segítő megérti, hogyan vesz részt a szituációban, sokkal kezelhetőbbé válik a probléma is. A szupervíziónknak nemcsak problémamegoldó jellege van, hanem prevenciós, megelőző szerepet is tulajdonítunk neki.

– Milyen reakciók érkeztek a program kezdete óta?

– Szeptemberben kezdtük az igényfelmérést az intézményeknél, és az ősz óta tartó, lassan fél éves folyamatban eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk minden téren. Ez persze minden irányban hat, és folyamatosan lelkesít minket, szervezőket és a résztvevőket is.

Forrás és fotó: Budapesti Máltai Fiatalok

Magyar Kurír