Online tanácskoztak a debrecen-nyíregyházi egyházmegyei köznevelési intézmények vezetői

Hazai – 2021. január 13., szerda | 9:01

Mivel a járvány nem teszi lehetővé a személyes találkozásokat, továbbra is az online térben zajló értekezleteken folytatnak közös szakmai munkát az egyházmegye köznevelési intézményeinek vezetői hétfő délelőttönként. A január 11-i értekezleten Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is részt vett.

A főpásztor elismeréssel szólt az intézmények alkalmazottainak munkájáról. Köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik áldozatos munkát végeznek nap mint nap. Újévi köszöntőjében Palánki Ferenc püspök azt kívánta, hogy legyünk áldás egymás számára.

Béres Nándor, az egyházmegye gazdasági igazgatója a 2021. évi költségvetés kapcsán elvégzendő feladatokról, az egyeztetések időpontjairól, a benyújtásra kerülő dokumentumok fenntartói elfogadásának rendjéről tájékoztatta a kollégákat.

Molnár Katalin tanfelügyeleti főigazgató elsőként az idei óralátogatások rendjéről, a kiemelt ellenőrzési és tantárgyi területekről, a pedagógiai programban és a helyi tantervekben bevezetett Nemzeti alaptanterv féléves tapasztalatairól, majd az országos kompetenciamérések 2015–19 közti mérési eredményeinek fenntartói elemzéséről, értékeléséről beszélt.

A százoldalas tanulmányban a kompetenciamérések adatait, az alapszintet és a minimumszintet el nem érő tanulók arányát, a diákok képességszint-változásait, az Országos kompetenciamérés kompetenciaterületek szerinti mutatóit, a mérésekben részt vevő diákok motivációjának és fegyelmének vizsgálatát, valamint a tanulók továbbtanulási mutatóit elemezték. A mérések alapján levont következtetések és a mérések javítására ajánlott fejlesztési feladatok meghatározásával zárul a minden intézménynek elküldött tanulmány, melyet a vezetők a tantestületekkel együtt átnéznek, és a saját intézményükre vonatkozóan értékelnek.

Türk László, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) oktatásszervezési főigazgatója kiemelte, hogy a február elsejéig meghosszabbított korlátozó intézkedések miatt digitálisan folytatják az oktatást a középiskolákban; az egyházmegye által fenntartott intézményekben tanuló általános iskolások jelenléti oktatásban részesülnek. Felhívta a középfokú oktatásban is érintett intézményvezetők figyelmét, hogy az előírt szabályok betartása mellett a felvételi előtt álló végzős diákok kiemelt figyelmet kell hogy kapjanak a következő időszakban is. Mindent meg kell tenniük az intézményeknek, hogy eredményesen felkészítsék a diákokat az érettségire.

A központi írásbeli felvételi vizsgák kapcsán Türk László hangsúlyozta, hogy a középfokú felvételi beiskolázással kapcsolatos rendeletek, ezek sajátos szabályai már december óta ismertek; az intézményvezetők megismerhették a lebonyolítás eljárásrendjét.

Forrás és fotó: Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria