Őrizni és kibontakoztatni a szentek örökségét

Milyen korba született bele Özséb?

Özséb Esztergomban, az akkori fővárosban született az ezerkettőszázas évek elején. A magyar trónon akkor Imre király ült. Magyarország politikai helyzete nagyon kedvező volt a XII-XIII század fordulóján, és a lelkiségi élet is példaértékű volt. Szent szerzetesek közösségei éltek Magyarországon, lépten-nyomon jöttek létre új közösségek. Kora a szentek százada volt, ez a szent Magyarország jelentette Özséb számára a hátteret, és ezt olyan örökségnek tekintette, amelyet őrizni és kibontakoztatni a mindenkori utódok feladata. Özséb szívesen járt Esztergom hegyére a Szent Adalbert székesegyházba. A Duna túloldaláról gyakran szemlélte a magyar Sion-hegynek is nevezett Esztergom várát a székesegyházzal. A két partot a Duna nem elválasztotta, hanem inkább összekötötte. Özséb a múltat keresve találkozott a nyitrai remeték, Szent Zorerárd-András és tanítványa, Benedek emlékével is.

Mit tudunk élete indulásáról?

Az életét bemutató Gyöngyösi Gergely „Az első Remete Szent Pál rendjében lévő remetetestvérek életrajzai” című, latin nyelvű művében Özséb születését az ezerkettőszázas évek elejére teszi. Kiemeli előkelő szülőktől való származását, imádságos, visszahúzódó gyerekkorát, és megjegyzi, már ekkor pap szeretett volna lenni. Szentelésére egészen fiatalon került sor, és Özséb az esztergomi káptalannak a tagja lett. Kanonokként szívesen fogadta azokat a remetéket, akik a Pilis hegységből időnként bejöttek, hogy a remeteségben készített áruikat becseréljék élelmiszerre. Ilyenkor felkeresték Özséb kanonok házát is. Lelkileg is egymást segítették. A magányban élő ember arról a kincsről tud beszélni, amely betölti őt, Istennel van tele a szíve, nem evilági dolgok foglalkoztatják. Özséb is ebben az Isten- és emberszeretetben élt.

Így hozta a döntést, hogy ő is remeteségbe vonul?

Még a tatárjárás előtt elhatározta, hogy a remeték mintájára elvonul a Pilis barlangjaiba. A tatárdúlás azonban olyan pusztítást hozott, hogy Özséb kötelességének érezte a helytállást. Három éven át aktívan részt vett az ország újjáépítésében. 1245-ben kérte Báncsa István érseket, hogy engedje el őt remeteségbe. Az érsek úgy érezte, szüksége van egy ilyen kiváló képességű papra, és bár nehezen, de elengedte. Özséb lemondott a kanonoki rangjáról és az azzal járó jövedelemről. Már akkor követte két társa remeteségbe, Benedek és István. A Pilisben, Kesztölc falu és a körülötte lévő terület az esztergomi káptalan birtokában volt, Özséb és társai a mai Klastrompuszta közelében lévő barlangokban telepedtek le.

Hogyan bontakozott ki a közösségi élete?

A hagyomány szerint egy éjszaka, amikor Özséb a barlang előtt imádkozott a szent kereszt előtt, apró fény lángokat látott fellobbanni, majd ezek a kis lángok egymással hatalmas tűz gomolyagba olvadtak össze. Ekkor világosság lett a magyar éjszakában. Imájában Özséb ezt úgy értelmezte, az Úr arra indítja, hogy a különálló remete lángocskákat össze kell gyűjtenie, egy közösségben egyesítenie. Vallotta, hogy a közös élet több lehetőséget ad az isten- és a felebaráti szeretet gyakorlására is. Hat társával elhatározták, hogy vállalják a szerzetesi közösségi életet. Az anyaszentegyház történetében nem volt szokatlan dolog, hogy remeték remeteközösséget alkottak, hiszen Nagy Szent Antal és a többi egyiptomi remete körül is tanítványok telepedtek le. Az esztergomi kanonokok az Ágostonos kanonok rend zsolozsma-rendjét követték, így Özséb és társai Szent Ágoston regulája szellemében éltek és imádkoztak. Az első pálos monostort a Szent Kereszt tiszteletére szentelték. Némely forrás szerint a monostor neve Szent Ilona-monostor, ami ugyanarra a hittitokra utal, mert Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben Krisztus keresztjét és mutatta fel a hívőknek. Özséb a mecseki remetéket is a közösségbe hívta. Őket már 1225-ben összegyűjtötte az akkori pécsi Bertalan püspök, aki bencés szerzetes lelkületével tudta, milyen fontos a közös élet, de nem akart új szerzetesrendet alapítani, hanem csak egy monostort. A mecseki közösség elsőként csatlakozott Özséb kezdeményezéséhez, aki folytatta a remeték összegyűjtését. Végigjárta a Bakony, Zemplén és a Bükk remetéit, őket is meghívta. 1256-ban az esztergomi zsinaton Özséb atya Első Remete Szent Pál remete testvérei rendjének provinciálisaként írta alá a nevét. 1262-ben már akkora volt a közösség, hogy a kánonjogi előírásoknak megfelelően  a rend pápai jóváhagyására volt szükség, ezért Özséb 1262-ben társaival elindult a pápához.

Miért gondolt arra, hogy önálló rendi közösséget alapítson, amely Szent Ágoston regulája szerint él?

Özséb nem akarta a bencés regulát, mert más életet akart, mint a bencés rendé. Nem akarta a premontreiek alapítójának, Szent Norbertnek a szabályait sem, mert nem akart premontrei lenni. Nem akart koldulórendet sem Szent Domonkos vagy Szent Ferenc stílusában alapítani. Özséb az Úristen indíttatása miatt úgy gondolta, hogy egy külön rendet kell létrehoznia, mert a remeteélet volt a karizmájuk, ezt a hivatást akarták megőrizni. Özséb éppen ezért nem magáról nevezte el az általa összegyűjtött remeték közösségét, hanem az első remetéről, a thébai Szent Pálról. Magukat Első Remete Szent Pál testvéreinek nevezték, ezzel is hangsúlyozva a remeteéletet.

Rögös volt a pápai jóváhagyás útja?

A hagyomány úgy tudja, hogy Aquinói Szent Tamás, IV. Orbán pápa tanácsadója, aki rokonságban állt a magyar királyi családdal, pártfogolta a magyar remeték kérését. Ennek ellenére a pápa, aki ekkor Orvietóben tartózkodott, még nem engedélyezte a remeteközösség renddé alakulást. Megbízta azonban a veszprémi püspököt, hogy járja végig a remetetelepeket, és tegyen jelentést arról, van-e módjuk koldulás nélkül, a benefíciumból, vagyis a birtokaikból biztosítani a közösségi életüket. Pál püspök 1263-as levelében azt írta a pápának, a magyar remeteközösség nincs megfelelő anyagi lehetőségek birtokában. Pápai jogú rendként tehát nem kaptak jóváhagyást, de a püspök megengedte, hogy a már meglévő hét házukban kolostori életet élhessenek. A veszprémi püspök szabályzatban írta elő a szerzetesek ima- és napirendjét, böjtjét, kötelesek az egyházmegyei zsinaton megjelenni, és nem alapíthatnak újabb kolostorokat. 1263-ban IV. Béla az általa kedvelt Özséb atyának adta a pilisszentléleki vadászházát azért, hogy ott kolostort építsenek, de megépítésére csak az 1290-es évek elején kerülhetett sor a püspöki előírás miatt. Özséb mindig figyelembe vette az egyház előírásait. Kánonjogot végzett, és tudta azt, hogy az egyházi előírások fontosak ahhoz, hogy az egyház életében a fegyelem és ne az anarchia legyen az úr. A kolostorokban lakók létszáma egyre gyarapodott. A pápai jóváhagyást végül 1308-ban kapták meg.

Hogyan kezdődött Özséb kultusza?

Gyöngyösi Gergely arról is tudósít, hogy Özséb atyát 1270-ben az általa alapított pilisi Szent Kereszt monostorban temették el. A templom mellé az északi oldalon kis kápolnát építettek, ez volt Özséb sírhelye, majd a következő rendfőnököket is, Benedeket 1290-ben, Istvánt 1300-ban ide, Özséb mellé temették. A kultusz megmaradt a rendtagok között akkor is, amikor az új rendfőnök, Lőrinc az 1300-as években elhatározta, hogy a rendi központot közelebb hozza Budához, az ország akkori fővárosához. Mindazonáltal a rendben a tisztelet elsősorban Remete Szent Pálra irányult, őt tekintették a rend atyjának, a lelkiség szülőjének.
Gyöngyösi Gergely műve megszületése után kezdték Özsébet alapítóként tisztelni, de évszámot nehéz meghatározni. Az tény azonban, hogy rendfőnökként Gyöngyösi Gergely végigjárta a kolostorokat és minden dokumentumot, oklevelet lemásolt. Gondviselésszerű tett volt ez, mert később a török felégette a pálos kolostorokat, s az eredeti dokumentumok elenyésztek. Így maradt fenn Özséb emlékezete is. A török idők nem voltak alkalmasak arra, hogy egy Özséb-kultusz kialakuljon, és a barokk kori fellendülés idején is első helyen Remete Szent Pált tekintették a rend atyjának. A XVIII. században került előtérbe és értékelődött fel Özséb szerepe.

Boldogként csak egészen későn kezdték tisztelni.

A pálos rendben íratlan szabály, hogy nem kérjük senki szentté avatását az egyháztól, mert „minden pálosnak szentnek kell lennie”. A közösség mindig is számon tartotta a szent életű pálosok névsorát, életük eseményeit, de a pálosokat jellemző hozzáállással nem törekedtek Özséb boldoggá vagy szentté avatására. Dr. Gyéressy Béla Ágoston pálos atya a XX. században összegyűjtötte a szent életű remeték élettörténetét, és Boldog magyar pálosok címmel könyvet írt róluk. A könyv csak szamizdatban jelenhetett meg. A hívek nagyon igényelték, hogy Remete Szent Pál mellett Boldog Özséb tisztelete is egyre jobban kidomborodjon. 1961-ben titokban működő fiatal pálosként elhatároztuk, hogy kilenc éven át imahadjáratot folytatunk Özséb atya boldoggá avatásáért, halálának a 700-dik évfordulójára készülve. Amikor Árva Vince átvette közösségünk irányítását, a márianosztrai egyházközséget kérte meg, hogy legyen a boldoggá avatási eljárás kérelmezője. Lékai László bíboros támogatta a kérelmet. Az esztergomi bazilikában, ahol Özséb egykor kanonok volt, tarthattunk január 20-án Özséb-miséket esztergomi Özséb atya boldoggá avatásának a szándékára, Lékai bíboros halála után pedig Márianosztrán folytattuk az emlékmiséket. Özséb tisztelete egyre jobban kibontakozott, s a hívek mind nagyobb számban vettek részt az emlékmiséken. Majd a lengyelországi rendi elöljáróság is felkarolta az ügyet. 2004. november 16-án a pálos rendi szentek kalendáriuma jóváhagyása kapcsán a pápa jóváhagyta Özséb tiszteletét, a cultus continuus, vagyis a folyamatos tisztelet alapján január 20-ára. A rendi elöljáróság megbízásából az én feladatom volt Özséb miséje és zsolozsmája szövegének összeállítása. Felterjesztettük a Szentségi és Istentiszteleti Kongregációhoz jóváhagyásra, és a pálos rend „belső” használatra megkapta az engedélyt, hogy Özséb atyát a boldogok között tisztelhesse misével és zsolozsmával. Az Országos Liturgikus Tanács akkori titkáraként javasoltam a tanács püspök elnökének Konkoly Istvánnak, hogy terjesszük a Püspöki Konferencia elé esztergomi Boldog Özséb tiszteletének egész Magyarországra történő kiterjesztését, amit a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció engedélyezett is.

Történelmi hitelű forrással nem igazolható Özséb csodás látomása, mégis fontos mozzanat ez a rend életében. Hogyan tekint Ön erre? 

Úgy látszik, hogy a török előtti időkben ez a látomás nem volt közismert, Gyöngyösi Gergely nem tesz róla említést. A török utáni fellendülés idején írta le ezt az éjszakai látomásról szóló hagyományt egy pálos atya, így terjedt el szélesebb körben. Szívesen kiemelték ezt az eseményt Özséb életéből, hiszen jól magyarázza a külön élő remeték egy szerzetesi közösségbe történő összegyűjtésének fontosságát. Özséb életében nincsenek egyéb látomások, nem írtak róla legendákat, mint például Szent Ferencről. Ez talán a magyar lélek józanságát is mutatja. Az Úristen azonban működik a magyar szívekben, amit az eredményekből látunk. Gyümölcséről lehet felismerni a fát. Az Úristen adott Özséb atyának egy jó gondolatot: gyűjtse össze a remetéket. Ezt megtette, és műve megmaradt, nem lehet átlépni ezen a tényen. Hogy látomással vagy a nélkül indult, nem tudjuk dokumentálni. Az eredmény azonban azt mutatja, hogy láthatta. Vannak, akik Özséb létét is tagadják, még „történész”-nek mondott kutatók is. Erre csak azt mondom, hogy a semmiből nem lesz semmi.
Az első remetének, Szent Pálnak is kétségbe vonták a létét. De tény, hogy volt valaki, aki először ment a remeteségbe. A hagyomány úgy tudja, hogy Pálnak hívták. Mi azt az első remetét követjük, aki elsőként adta életét Istennek a sivatagi magányban. Özséb atyáról vannak feljegyzések, Gyöngyösi Gergely név szerint említi őt. A sírja melletti klastrompusztai kolostortemplom romjai ma is megvannak. Történészek az egykori okiratok helységneveinek beazonosításával bizonyítják, hogy a Szent Kereszt monostora a Pilis hegység nyugati részén volt. A magyar rendtartomány 2006. június 14-én lengyel segítséggel megvásárolta a Kesztölc melletti klastrompusztai rom területét. Minden évben szeptemberben Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepekor szentmisét tartunk ott, és emlékezünk arra, hogy őseink Özséb atyával tisztelték azt Jézust, aki a kereszten megváltott bennünket és feltámadásával megszerezte nekünk is a feltámadás lehetőségét.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír