Orosz Atanáz: Merre vezet az út?

Az ötvenhárom éves Orosz Atanáz László néven született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírparasznyán, nyolcgyermekes család legidősebb gyermekeként. Édesapja görögkatolikus pap, édesanyja pedagógus volt. Szülei a nehéz anyagi körülmények ellenére vállalták a nyolc gyermeket, olyan kilátástalan helyzetben, hogy azt Orosz Atanáz szerint a mai szülők többsége el sem tudná képzelni. Ám erkölcsi tartásuk és Istenbe vetett erős hitük minden nehézségen átsegítette őket.

A Miskolci Apostoli Exharchátus püspöke főpásztori hivatása legnagyobb problémájának a cigánykérdést tartja, ugyanakkor enyhítését, feloldását a hivatásából fakadó feladatának tekinti. A rendkívül összetett kérdéshez sokoldalúan közelít. A legsúlyosabb probléma szerinte az, hogy napjainkban már olyan nemzedékek nőnek fel, „amelyek egyáltalán nem vagy rendszeresen nem látták dolgozni szüleiket. Nincs honnan példát és erőt meríteni – tisztelet a kivételnek. Az a munkamorál, amely bizonyos falusi vagy városi közösségeket összetartott, mára fellazult, szinte teljesen megszűnt. S természetesen e téren is tisztelet a kivételnek.”

Borsod-Abaúj-Zemplén falvaiban egyik oldalon tapasztalható a magyar népesség félelme. Azok, akik hatvan-éven át viszonylag jól érezhették magukat egy faluközösségben, ma féltik nemcsak a javaikat, hanem az életüket is, mindennapjaikat átszövi a rettegés. Másik oldalon pedig a cigány népesség egyre növekvő nyomorúságát lehet látni. „Fizikai és erkölcsi nyomort… Az a szegénység, amely a magyar lakosság egy részét is sújtja, nagyobb arányban sújtja cigányainkat, akik közül sokan bizony mélyszegénységben élnek. Összetett társadalmi problémák ezek, melyek mellett nem mehetünk el érzéketlenül.”

Orosz Atanáz határozottan elutasítja a megélhetési bűnözés fogalmát, amely tönkreteheti a társadalmat. „Kezelhetetlen viselkedést, áldatlan állapotokat idéz elő mindenki számára. Akik ilyeneket hangoztatnak, sokat ártanak cigány vagy roma embertársainknak.”  A súlyos gondok kezelésére a püspök Jézus Krisztus földi tevékenységét tartja követendő példának, hiszen a Megváltó számos alkalommal lépett kapcsolatba kirekesztett, a társadalom peremén élő személyekkel. Nem látványos, „távolban és távolról megfogalmazott koncepciókra van szükség, hanem szeretetre és személyességre… A roma és nem roma származású magyarok együttműködése elengedhetetlenül szükséges a fennmaradásunkhoz, hogy egyáltalán megmaradjon a nemzet vagy ennek a régiónak a lakossága.”

Ugyanilyen határozott és egyértelmű véleményt fogalmaz meg a görögkatolikus püspök más neuralgikus ügyekben is. Azzal kapcsolatban, hogy a véleményformáló erők jelentős része ma már kétségbe vonja, hogy a házasság egy férfinak és egy nőnek az együttélésén alapuló életszövetsége egy család létrehozására és fenntartására, követelik az élettársi kapcsolat és az egyneműek házasságának állami elismerését, természetes emberi jogként hirdetik az abortuszt és az eutanáziát, Orosz Atanáz kifejtette: rokonságában számos nagycsaládot lát, amelyek tagjai a család felbomlását, a családtól különböző együttélési formákat teljes abszurditásnak tartják. Ma azonban „ezt az abszurditást normalitásként szuggerálják bizonyos liberális körök.”

A püspök hangsúlyozza, hogy nemcsak a törvényalkotó tevékenységéről beszél, „hanem arról a hétköznapi gyakorlatról, amelyben az egészséges embereknek meg kell birkózniuk a jelentkező sátáni törekvésekkel. Mert ebben a bomlási folyamatban – amelyet még maguk a bomlást hirdetők sem vonnak kétségbe – sátáni befolyást kell látnunk. A tendenciák egyértelműek. Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogyan hatja át ez a szellem egyre inkább az Európai Uniót. Újabb és újabb országok fogadják el és erősítik meg törvényekkel ezt a számomra semmiképpen nem elfogadható erkölcsi alapállást.”

A püspök egyúttal figyelmeztet: a Római Birodalom bukásának egyik oka éppen az erkölcsi bomlás volt, vagyis az, hogy a természettől – az isteni Teremtőtől – adott emberi sajátosságok figyelmen kívül hagyásával az egyébként minden korban felbukkanó extrém magatartásformák váltak általánossá. „Az egyház tudatosan küzd ez ellen, amikor a krisztusi elvek alapján változatlanul ugyanazokat az elveket, eszméket és értékeket hirdeti. Azon az áron is, ha emiatt netán valaki elfordul az egyháztól.” A főpásztor nem titkolja, hogy a katolikusokra nehéz küzdelem vár már ma is, de még inkább így lesz ez a jövőben. Egyes ideológiák ugyanis nehéz helyzet elé állították a hitvalló keresztényeket. „Egyetlen választásunk van: ragaszkodni a hagyományos, kinyilatkoztatott bibliai emberképhez.”

A minden korban újra és újra felmerülő kérdésről – miért van a gonosz, az emberi rossz a világban – a püspök vallja: az ember fölötti, személy fölötti hatalomról van szó, „amely nem redukálható pusztán Lenin, Hitler, Sztálin, Rákosi, Kádár és mások alakjára… a közvetlen emberi rossznál még destruktívabb gonoszságról van szó.” Orosz Atanáz azonban emlékeztet Jézus Krisztus szavaira – „Láttam a sátánt mint villámot lehullani az égből” (Lk 10,18) –, és állítja: a Megváltó kereszthalála és feltámadása azt jelenti, hogy „a gonosznak nincs helye, nincs polgárjoga ebben a világban, mivel irracionális, és nem illeszkedik a teremtő Isten világának rendjéhez. Ezért is kell utolsó leheletünkig, minden erőnket összeszedve küzdenünk a gonosz valamennyi megnyilvánulása ellen.”

A püspök hangsúlyozza, hogy Isten „megengedi” a rosszat, mert szabad akaratot adott a szellemi lélekkel bíró teremtményeinek. A szabadság a jó és a rossz közötti választás lehetőségét biztosítja az embernek. A rossz lehetőségét pedig az ember adja meg a rossz választásával. „Amikor természeti és egyéb csapásokat istencsapásként fogják föl még egyes keresztények is, elfelejtik, hogy Isten nem avatkozik be közvetlenül az ember életébe, hanem indirekt módon, a szabad akarat következményeként ’engedte meg’ a bűnt, a büntetéssel együtt.”

A görögkatolikus püspök szerzetes vallja, hogy a keleti lelkiség különbözik a nyugatitól. „A Nyugat racionalizmusával szemben sokkal komolyabban kell vennem a sokoldalú, érzelmileg is telített keleti lelkiséget, amely nem áll meg a puszta logikánál és rációnál, hanem az egész, teljes embert és emberiséget érinti.”

Orosz Atanáz időnként úgy érzi, hogy mi, keresztények visszaszorulóban vagyunk, s ma már kisebbségben élünk. Ám az evangélium üzenete egyértelmű: „a kisded nyájnak sem szabad félnie! Isten gondviselő tervében jelentősége van egy kicsiny keresztény csoportnak is. Az ősegyházból ugyanez az üzenet maradt ránk.” Ezért sem gyötri magát állandóan a népességfogyás tragikus adataival, ugyanis meggyőződése, hogy „néhány száz elkötelezett, hiteles, hitét megélő keresztény akár többet is hagyhat az utókorra, mint tízezrek. De ehhez valóban hivatásunk magaslatán kellene állnunk.” S mindenkor szem előtt tartanunk: „Mindenekfölött az Istenhez való ragaszkodás irányítja életünket. Olyan helyzetekben is, amikor az ember nem találja az események racionális magyarázatát.”

(Szent István Társulat, 2013)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír