Országos találkozót tartottak az egyházmegyei családreferensek

Hazai – 2014. január 27., hétfő | 14:11

Január 17-18-án Vácon került sor az egyházmegyei családreferensek szokásos, évindító országos találkozójára, melyen részt vett Bíró László családreferens püspök, a Magyar Katolikus Családegyesület munkatársai, valamint 13 egyházmegye küldöttei.

A program Beer Miklós főpásztori köszöntőjével kezdődött, majd előadás következett Családpasztoráció a Váci Egyházmegyében az egyházmegyei zsinat felmérése alapján címmel. A résztvevők betekintést nyerhettek a Váci Egyházmegyében folyó zsinati munkába, azon belül részletesebben a házasság - család témakörébe. A szombat reggeli szentmisét Beer Miklós mutatta be, a jelenlévő papok koncelebrálásával.

Ezt követte Beran Ferenc előadása Az Egyház társadalmi tanítása, értékeinkről: az emberről, a házasságról és a családról címmel. „Isten tervében a házasság benne van, Istennek is benne kell lennie a házasságban. Isten szeretete teljes. Minekünk is teljesen oda kell ajándékoznunk magunkat a házastársunknak. Nem szabhatunk feltételeket.” – fejtette ki Beran atya, majd néhány irodalmi és az életből vett példákkal magyarázta el az ember, a házasság és a család helyes és helytelen működési modelljeit; az önátadás szépségét. Beszélt a gömb tökéletességéről, és arról, hogy két gömb sehogy sem illik össze. A fogaskerék nem tökéletes forma, de egymásba illik és így a legerősebb hajtást hozza létre.

Ezután a referensek beszámoltak egyházmegyéjük 2014-ben tervezett családpasztorációs programjairól. A résztvevők sok ötlettel, információval gazdagították egymást. Bíró László püspök összefoglalót adott Ferenc pápa tanításaiból, a világegyház családdal kapcsolatos eseményeiről, a családot érintő folyamatokról; különös tekintettel az idén sorra kerülő III. rendkívüli szinódusra, melynek témája a házasság és a család lesz. A hivatalos programot követően a résztvevők Pálos Frigyes atya vezetésével megtekintették a Váci Egyházmegyei Múzeumot és Vác nevezetességeit.

Fotó: Mikesy Pongrác

Váci Egyházmegy/Magyar Kurír