Egy rövid történetet kell feldolgozni, amely Mindszenty bíboros és a cigányok között zajlott. Az elbeszélésben Mindszenty bíboros és a cigányok viszonyára vethetünk pillantást, amikor is a bíboros egyik útjáról hazatérvén lakodalmat ülő cigányokkal találkozott. A történetet Rekedt Rudi, Balassagyarmatról Torontóba kivándorolt cigányprímás őrizte meg:
„A nép egyszerűen elállta az utat, a bíboros úrnak ki kellett szállnia az autóból és be kellett jönnie a lakodalomba. A banda kezet csókolt neki, de nekem nem engedte: »Miért csókolna kezet az egyik prímás a másiknak« – kérdezte mosolyogva, majd megáldotta a házasságot, s meghallgatott két magyar nótát is. Emlékszem, az egyik ez volt: Rácsos kapu, rácsos ablak, a másik pedig a Jaj de, jaj de messze mentem. A bíboros utána hosszan, s szomorúan nézett rám: »Te most jósoltál, vagy csak muzsikáltál nékem, fiam?«” (Forrás: Balogh Margit: Mindszenty, 159.o.)
A történet feldolgozása bármilyen formában megtörténhet, pályázni szabadon lehet, rajz, zene, tánc, dramaturgiai feldolgozás... kategóriában. A pályaműveket és egyéb feldolgozásokat oktatási és nevelési intézményektől, plébániai vagy gyermek közösségektől várják az ország bármely részéről.
A pályázó intézmények, közösségek részvételi szándékának jelzését, a regisztrációt e-mailben várják június 30-ig. Részletes programot, információs és a felkészüléshez szükséges egyéb segédanyagot a regisztrációt követően küldenek a pályázóknak.
Kapcsolattartó: Kissné Oláh Anita, telefonszáma 70/618-1630. levélcíme kissneolahanita@freemail.hu.
A beérkezett pályaműveket szeptember 22-én állítják ki az esztergomi Szent Adalbert Központban egy nagyszabású cigány-nem cigány ifjúsági találkozón. Ugyanott adják át a Székely János püspök, Balog Zoltán miniszter és Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke által alapított Vályi István díjat is - olvashatjuk a Ceferino Ház honlapján.
Magyar Kurír