A pápa felhívása a szombati böjt- és imanapra

Kitekintő – 2013. szeptember 4., szerda | 13:55

A szerda délelőtti általános pápai kihallgatáson Ferenc pápa felhívást intézett mindenkihez a szombatra általa meghirdetett böjt- és imanapra Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért.

A Szentatya elmondta: a kezdeményezés célja egyben, hogy szívünkbe is beköltözzön a béke, mert a béke a szívekben kezdődik.

„Megújítom meghívásomat az egész Egyháznak, hogy intenzíven élje meg ezt a napot. Már most elismerésemet fejezem ki keresztény testvéreinknek, más vallásokhoz tartozó testvéreinknek és minden jóakaratú férfinak és nőnek, akik a számukra megfelelő helyeken és módozatok szerint csatlakozni kívánnak hozzánk ebben a pillanatban. Arra buzdítom főleg a római híveket és zarándokokat, hogy vegyenek részt az imavirrasztáson itt, a Szent Péter téren este 7 órakor. Fohászkodjunk az Úrhoz a béke nagy ajándékáért. Az egész földről erőteljesen szálljon fel a békekiáltás!” – mondta felhívásában Ferenc pápa.

A Szentatya előzőleg köszöntötte az arab nyelvű híveket, akik Irakból, Jordániából és Egyiptomból érkeztek: „Egyesüljetek mindig Krisztussal, építve országát a testvériség, a javak megosztása és az irgalmasság művei révén. A hit olyan nagyhatású erő, amely képes arra, hogy a világot igazságosabbá és szebbé tegye! Legyetek Isten irgalmasságának jelei és tegyetek tanúságot a világnak arról, hogy a viszontagságok, a megpróbáltatások, a nehézségek, az erőszak vagy a gonosz soha nem tudják legyőzni Őt, aki legyőzte a halált: Jézus Krisztust!”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír